Amikor fotókönyvet készítünk, gyakran az apró részletek teszik igazán különlegessé az oldalt. Az árnyékolás az egyik ilyen részlet, amely nagy hatással lehet a kompozícióra. Legyen szó szövegről, fotókról vagy clipartokról, a megfelelően alkalmazott árnyék mélységet és dimenziót ad a képeknek, kiemeli a fontos elemeket, és megteremti a harmóniát az oldal egyes részei között.

Az árnyék (shadow) használatával könnyedén elkülöníthetjük az elemeket a háttértől, valamint természetesebb és professzionálisabb hatást kelthetünk. Photoshopban számos árnyékolási technika közül választhatunk, az egyszerűbb megoldásoktól kezdve a bonyolultabb, de látványosabb effektekig. Nézzük meg, hogyan érdemes nekifogni az árnyékolásnak, és milyen lehetőségeink vannak a programon belül.

1. Drop Shadow (Vetett árnyék): A klasszikus megoldás

A Drop Shadow (Vetett árnyék) az egyik leggyakrabban használt és legkönnyebben alkalmazható árnyék Photoshopban. Ez az effekt a kiválasztott elem mögé helyez egy árnyékot, amellyel úgy tűnik, mintha a kép vagy szöveg kissé elemelkedne a háttértől. A Layer Style (Rétegstílus) ablakban található meg, és rengeteg beállítást kínál:

• Distance (Távolság): Az árnyék távolságát állítja be az objektumtól.
• Spread (Terjedés): Meghatározza, mennyire „széles” az árnyék széle.
• Size (Méret): Az árnyék elmosódottságának mértékét szabályozza.
• Opacity (Átlátszóság): Ezzel a csúszkával határozhatjuk meg, hogy mennyire legyen intenzív az árnyék.
• Angle (Szög): Az árnyék vetítésének irányát adhatjuk meg.

Ezt az árnyékot leggyakrabban szövegeknél és képeknél használják, hogy kiemeljék őket a háttérből, de egyszerű clipart elemeknél is szuperül mutat.

A Drop Shadow beállítások között több speciális opciót is találunk, amelyekkel finomíthatjuk az árnyék megjelenését:

Talán mondhatom, hogy történeti fotóeljárásokból egy sorozatnyi van már a blogon, most újabb rész következik, ezúttal az ambrotípiáról lesz szó. Ha érdekelnek a régi fényképezési technikák, mindenképp nézd meg a korábbi cikkeket is a gum-bichromát, tintype, cianotípia, nedves kollódiumos eljárás és albuminnyomat témákról, melyek részletesen bemutatják ezeket az izgalmas eljárásokat.

Az ambrotípia sajátossága, hogy egy üveglemezre készül, amelyet fényérzékeny ezüst-jodiddal vonnak be, és a képet közvetlenül erre exponálják. A fényképezés után a képet azonnal elő kell hívni, mivel a bevonat nedves állapotban használható, hasonlóan a nedves kollódiumos eljáráshoz. Az elkészült kép valójában egy alacsony kontrasztú negatív, de ha sötét háttér elé helyezik (például fekete bársony, festett üveg vagy akár lakkozott felület), akkor pozitív képként jelenik meg. Ez a technika különösen népszerű volt portréfotózásra, mivel az elkészített képek finom részletességgel és lágy tónusokkal rendelkeztek, amik szinte festményszerű hatást keltettek. Mivel maga az üveg az eredeti hordozó, nem lehetett róla másolatokat készíteni, így minden ambrotípia egyedi, egy képet csak egy alkalommal lehet elkészíteni. Ennek köszönhetően az ambrotípia különleges és megismételhetetlen.

Az ambrotípia idővel háttérbe szorult, ahogy az új, szárazlemez-technológiák megjelentek, de a fotográfia szerelmesei és a művészeti irányzatok ma is értékelik ezt az eljárást az általa nyújtott egyedi megjelenésért.

Ez az 1860 körül készült ambrotípia (Wikipedia), amit digitalizáltak, már nem nyújtja ugyanazt az élményt, mint az eredeti fizikai változat. Az üveg alapú ambrotípia különleges fényvisszaverődéssel, mélységgel és textúrával bír, amit a digitalizált kép nem tud visszaadni. Bár a digitalizálás megőrzi a részleteket, például a karcokat és a vignettálást, az eredeti műtárgy anyagi tulajdonságai, mint az üveg csillogása vagy a tapintása, elvesznek.

A Photoshop-ban készített ambrotípia stílusú képekre úgy érdemes tekinteni, hogy az eredeti inspirálta őket. Egy digitális fotón régies hangulatot kelt, de az eredeti fizikai jellemzők nem jelennek meg. A Photoshop így egy eszköz arra, hogy visszaidézzük ezt a régi stílust, még ha nem is tudja teljesen visszaadni annak egyediségét.

Amikor ambrotípia hatást szeretnél alkalmazni Photoshop-ban, érdemes olyan képeket választani, amelyek természetesen illenek a régies stílushoz. A modern elemeket tartalmazó képek helyett inkább portrékat használj, például egy régi családi fotót, ami tökéletes lehet egy családtörténeti könyvbe.
Nézzük, hogyan érhetjük el ezt a különleges hatást egy digitális fotón.

Az ambrotípiák jellegzetességei közé tartoznak a finom tónusok, a mélység, a fényvisszaverődés és az üveg adta különleges textúrák. Az eredeti eljárás során az üveglapra készült negatívot sötét háttérrel pozitív képpé varázsolták, gyakran kézzel színezve bizonyos részeket, például az arcokat vagy a ruházatot. A fotók általában védő keretbe vagy tokba kerültek, hogy megőrizzék a törékeny felületüket. Az idő múlásával az ambrotípiák gyakran barnás tónust vettek fel, ami tovább fokozza antik hatásukat.

Ha Photoshop-ban szeretnél hasonló ambrotípia-stílust elérni, kezd azzal, hogy a fotódat fekete-fehérré alakítod. Ehhez használj egy Black & White (Fekete-fehér) korrekciós réteget, és játssz a tónusokkal, hogy elérd az ambrotípiákra jellemző finom, lágy árnyalatokat.

Innentől igazából csak textúrákkal kell dolgozni. A jó hír, hogy ez igazán szórakoztató és kreatív. A még jobb hír, hogy összecsomagoltam egy csomó textúrát, ami erre a célra kiváló.

A fotókönyvek készítésénél mindig izgalmas új technikákat felfedezni, amelyekkel egyedivé teheted alkotásaidat. Korábban már mutattam egy szövegeffektet, most pedig egy hasonló, mégis más megoldás lesz a cikk témája, amely nagyon jól mutathat egy fotókönyv borítóján, és persze akár egy belső oldalon is.
A technika kicsit fotó és kicsit tipográfia, ahol a szöveg mintegy ablakként szolgál a mögötte lévő képre. A lépések igazán egyszerűek és könnyen követhetőek.

Válassz olyan fotót, ami szemből készült, mert ha a fotó dől vagy ferde, az nem mutat jól a betűmaszkkal, mert a látvány zavaros lehet. Amikor megvan a fotó, a rétegek panelen készíts róla egy másolatot a Ctrl + J billentyűkombinációval.

Válassz ki egy vastag betűtípust, hogy a szöveg erőteljesen látszódjon a fotón. Ahogy a példában is, én a Franklin Gothic Heavy-t használtam, de bármilyen vastag betűtípussal dolgozhatsz. Írd be a kívánt szöveget, és figyeld meg, hogy minden egyes karakter jól olvasható legyen a kép előtt.

A betűk közti távolságot, az úgynevezett kerning-et (betűköz) a Character (Karakter) panelen tudod állítani. Ha nem látod ezt a panelt, a Window → Character (Ablak → Karakter) menüpontban tudod megjeleníteni. A kerning-et a „VA” betűk melletti két nyíllal tudod szabályozni. Kísérletezz vele, hogy a szöveg se túl összetömörült, se túl szétszórt ne legyen.

A betűket meghosszabbítjuk, ebből alakul ki a betűsablon. Ahhoz, hogy a szöveghez csatlakozó sávokat precízen tudd kijelölni, segédvonalakat használj. Először kapcsold be a vonalzót a View → Rulers menüpontban, vagy nyomd meg a Ctrl + R billentyűkombinációt. A vonalzóból húzz segédvonalakat az első betű két széléhez, így pontosan láthatod majd, hol kell elhelyezni a kijelöléseket a betűkhöz csatlakozó sávok számára. Ha be van kapcsolva a View → Snap to → Guides a kijelölő eszköz (Rectangular Marquee Tool) automatikusan „odakattan“”” a segédvonalakhoz. Ez megkönnyíti, hogy pontos és egyenes kijelöléseket hozz létre, anélkül, hogy kézzel kellene tökéletesítened a kijelöléseket. Ha mégis kell pontosítani, a Select → Transform Selection-nel megteheted.

Miután a segédvonalakkal pontosan kijelölted az első betűhöz tartozó sávot, hozz létre egy új réteget. Ezután töltsd ki a kijelölést a festő színnel Alt + Backspace vagy a háttérszínnel Ctrl + Backspace.

Most válaszd ki a szövegréteget, és a Magic Wand Tool (Varázspálca eszköz) segítségével kattints az első betűre, hogy kijelöld. Ezután menj vissza az új rétegre, és ismét töltsd ki a kijelölést. Most ugyanazon a rétegen szerepel a betű és a hozzá tartozó sáv.

Szüntesd meg a kijelölést a Ctrl + D-vel.

Ismételd meg ezt a lépést minden betűnél, hogy minden betűhöz tartozzon egy-egy sablon a saját rétegén.

Nálam a „V” egy kicsit „Y”-nak tűnik, és az „O”-t is lehetett volna úgy alakítani, hogy ne folyjon bele a sávba. De ahogy kialakítod a formákat, az teljesen rajtad múlik – bátran kísérletezz! Ha valamit még ki kell egészítened, használd a Lasso Tool-t (Lasszó eszköz) a formák megrajzolásához, majd töltsd ki a kijelölést.

Legutóbb a blendingekről volt szó.

A Blending módok (vagy keverési módok) meghatározzák, hogyan keveredik egy réteg az alatta lévő rétegekkel.

A Blend If hasonló, de egy fejlettebb eszköz, amellyel a két réteg keveredését az adott réteg vagy az alatta lévő réteg fényereje vagy színcsatornái alapján teheted meg.

Sokaknak nehéznek tűnik a használata, ezért próbálom érthetően elmagyarázni:)

Van két réteged a rétegpalettán. Pontosabban lehet sok is, de ebben a technikában csak kettő játszik. Az egyik, amit kijelölsz, és az alatta lévő. A felső réteget nevezzük „kijelölt rétegnek”, mert ezt fogjuk módosítani. Az alatta lévő réteget egyszerűen „alsó rétegnek” hívjuk. A Blend If eszköz e két réteg közötti kapcsolatot szabályozza.

Kattints duplán a felső (kijelölt) rétegre a rétegpalettán. A megjelenő ablakban találod a „Blend If” részt. Ezen belül két csúszkakészletet: „This Layer” és „Underlying Layer”. A „This Layer” az, amit kiválasztottál, az „Underlying Layer” pedig az alatta lévő.

A „This Layer” csúszkák jelentése:

• Ezek a csúszkák a kijelölt (felső) réteg átlátszóságát szabályozzák, a saját tónusai alapján.
• Ha a fekete csúszkát jobbra húzod, a kijelölt réteg sötét részei válnak átlátszóvá, így értelemszerűen ott az alatta lévő réteg jelenik meg.
• Ha a fehér csúszkát balra húzod, a kijelölt réteg világos részei válnak átlátszóvá.

A Blend If szuper képessége akkor érezhető igazán, amikor a csúszkákon lévő kis háromszögeket kettéválasztod. Ehhez nyomd le az Alt billentyűt, majd katt a háromszögre és húzd szét. Ez a művelet létrehoz egy átmeneti zónát a két háromszög között, ahol a réteg átlátszósága fokozatosan változik. Így a háromszög két részét bárhová húzva, a legkülönbözőbb keveréseket hozhatod létre, elkerülve az éles határvonalakat.

Az „Underlying Layer” csúszkák jelentése:

• Ezek a csúszkák is a kijelölt (felső) réteget teszik átlátszóvá, de nem a saját tónusai, hanem az alatta lévő réteg tónusai alapján.
• Ha a fekete csúszkát jobbra húzod, a kijelölt (felső) réteg ott válik átlátszóvá, ahol az alatta lévő réteg sötét. Tehát az alsó réteg sötét részei „átütnek” a felső rétegen.
• Ha a fehér csúszkát balra húzod, a kijelölt (felső) réteg ott válik átlátszóvá, ahol az alatta lévő réteg világos. Így az alsó réteg világos részei fognak „átütni” a felső rétegen.