Kisbolygó – újratöltve

Kisbolygó – újratöltve

Lassan 13 éve, hogy írtam egy cikket a „kisbolygó” technikáról – és bár azóta rengeteget fejlődött a Photoshop, a varázslat alapja most is ugyanaz: egy sima fotóból próbálunk olyan világot hajtogatni, ami úgy néz ki, mintha egy apró kisbolygó lenne. Az igazi kisbolygó-effekthez persze egy valódi, 360 fokos panorámaképre lenne szükség, ami körbeöleli a teljes teret – de mi most is egyetlen képpel dolgozunk.

És itt jön a nagy különbség: míg régen ezeknél a képeknél elkerülhetetlenek voltak bizonyos hibák – például ott, ahol a kép szélei találkoznak –, ma már a Photoshop mesterséges intelligencia eszközei képesek ezeket kijavítani. Ez pedig nemcsak látványosabb végeredményt ad, de sokkal gyorsabb is.

Kezdjük a fotóválasztással – és rögtön egy rossz példával, hogy lásd, milyen hibákba lehet belefutni.

Ha a fotó két széle nagyon eltér: az egyik oldalon világos égbolt van, a másikon pedig sötét, óriási a szintkülönbség, akkor a végeredmény nehezen lesz szépen összeillő. Nem lehetetlen, de sok idő és pepecselés kell hozzá, mire elfogadható eredményt kapunk.

Most nézzünk egy „jó” fotót. Ez is egy sima fekvő kép, de nagyon jól működik, mert a kép két széle hasonló tónusú és fényviszonyú – nincs hatalmas eltérés az egyik és a másik oldal között.

Az első lépés, hogy négyzet alakúra alakítjuk. Ehhez nyisd meg az Image > Image Size (Kép mérete) ablakot, kapcsold ki a lánc ikont, majd írd be ugyanazt az értéket a szélességhez és magassághoz. Így a kép arányai megváltoznak, tehát torzulni fog, de most ez nem gond – erre a technikára pont így van szükség.

A háttérből csinálj egy normál réteget (rétegpalettán katt a rétegnél a kis lakatra), és tükrözd meg függőlegesen: Edit > Transform > Flip Vertical (Szerkesztés > Transzformáció > Függőleges tükrözés).

(tovább…)
Photoshop beta – Embroidery filter

Photoshop beta – Embroidery filter

A Photoshop béta verzióiban már korábban is feltűntek a Parametric Filters (parametrikus szűrők), de legyünk őszinték: elsőre (és másodikra) nem sok mindenre lehetett őket használni. Említettem is korábban ebben a cikkben, hogy bár a koncepció ígéretes, a megvalósítás még enyhén szólva is használhatatlan:) Most viszont úgy tűnik, hogy az Adobe tényleg elkezdte kihasználni a technológiában rejlő lehetőségeket – legalábbis az új Embroidery (hímzés) filter egészen jól sikerült.

Ha valaha próbáltál már valósághű hímzett hatást létrehozni Photoshopban, akkor tudod, milyen pepecselős munka. Textúrák, árnyékok, öltések imitálása… nem két perc. Ehhez képest az Embroidery filter gyakorlatilag egy gombnyomásos megoldást ad, és ráadásul még jól is néz ki.

A képen látható virágos háttérből a virágmotívumot szerettem volna „kihímezni” – vagyis valósághű, hímzett textúrával kiemelni a grafikából. Első lépésként a Contextual Task Bar-on található Remove background gombra kattintva, egy háttérmásolatból kiszedtem a virágot. Ebben a cikkben már mutattam, hogy a Photoshop béta verziójában mennyire látványosan fejlődött a kijelölés és eltávolítás pontossága.

Ezután FilterParametric FiltersEmbroidery. Alapértelmezett beállításokkal máris egy elég meggyőző hímzett hatás lett – a virág „öltései” szépen kirajzolódnak, és már most van benne valami kézműves hangulat.

Ahogy rákattintasz a filterre, megnyílik a Parametric Properties panel, ahol rengeteg beállítási lehetőséget találsz.

Resolution (Felbontás)

Itt választhatod ki, milyen részletességgel készüljön el az effekt.

Low, Medium vagy High opció van – minél magasabb, annál részletesebb, de lassabb is lehet a feldolgozás.

Presets (Előbeállítások)

Kész beállításcsomagokat használhatsz, vagy saját beállításaidat is elmentheted a plusz ikonnal.
Hasznos, ha több grafikán szeretnél hasonló megjelenést elérni.

Random Seed

Ez egy véletlenszám-generátor, ami a hímzés mintázatát finoman megváltoztatja minden egyes értéknél.

A Randomize gombbal véletlenszerű elrendezést kapsz. Az azonos szám mindig ugyanazt a véletlenszerű mintát adja – tehát ha egyszer megtaláltál egy szép változatot, azt elmentheted a szám segítségével.

Light Angle (Fény szöge)

A fényirányt állítja, ami nagyban befolyásolja az árnyékolást és a hímzés térhatását.

Number of Colors (Színek száma)

Megadhatod, hány színt használjon az algoritmus az öltésekhez – 1 és 8 között.
Minél kevesebb, annál egyszerűbb, grafikusabb hatás.

Density (Sűrűség)

Az öltések mennyiségét állítja: nagyobb szám = sűrűbb, tömörebb hímzés.
Kisebb értékkel lazább, levegősebb textúrát kapsz.

Embroidery Style (Hímzés stílusa)

Itt négy opcióból választhatsz:

  • Fill – teljes kitöltés hímzéssel,
  • Outline – csak a körvonalat hímezve,
  • Fill + Outline – kombinált megjelenés.
  • Topstitch – leginkább díszítő, felső öltésként jelenik meg.

Fill/Outline Tightness

Szabályozza, mennyire szorosak az öltések a kitöltésben vagy a körvonalban.
0-nál nagyon laza, 1-nél extrán szoros.

Thread – Thickness / Length (Fonal vastagsága / hossza)

  • A Thickness a fonál vastagságát szabályozza (0-tól 1-ig),
  • a Length pedig az egyes öltések hosszát.

Ezek együtt határozzák meg a hímzés karakterét – vékonyabb és rövidebb öltésekkel finomabb, részletesebb hatást érsz el.

Smooth Edges (Sima szélek)

A hímzett forma széleinek elmosását állítja.
0 = éles szél, 1 = teljesen lágyított kontúr.

Imperfections (Tökéletlenségek)

Ez ad egy kis „szétesést“ a mintához – mintha nem lenne teljesen tökéletes a kézi öltés.
Kisebb érték = finom elcsúszások, nagyobb érték = erősebb szabálytalanság.

Color 1 / Color 2 …

A program automatikusan generál színeket, de ha bepipálod a Custom Color mezőt, te is megadhatod az adott szín konkrét értékét.

Design

A fonal típusának textúráját szabályozza: Satin, Twill, Split. Mindegyik másféle öltésmintát ad, érdemes kipróbálni őket – látványosan eltérő hatásokat lehet elérni velük.

Orientation

Az öltések iránya: Auto esetén a Photoshop automatikusan követi a forma ívét, vagy választhatsz négy fix szög közül, ha az jobban tetszik.

Height

A hímzés „kiemelkedését” vagy mélységét állítja.
0-nál teljesen lapos, 1-nél domborúbb, 3D-s hatású a textúra.

Minden egyes beállítás teljesen más eredményt ad. Itt csak körvonalat kértem, és csak fehér színnel.

(tovább…)
Vanishing Point 2011–2025

Vanishing Point 2011–2025

Tizennégy (!!!) éve írtam egy cikket a Vanishing Point eszközről. És ami igazán meglepő: miközben azóta a képszerkesztés világa gyökerestül átalakult – elég csak az AI-ra gondolni, ami ma már egyetlen kattintással képes tartalmat generálni, eltüntetni, vagy akár teljes jeleneteket újraalkotni –, a Vanishing Point azóta is pont ugyanaz, mint akkor volt. Ugyanúgy működik, ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanabban az elrendezésben.

Volt még egy cikk, az „csak” lassan 12 éves, abban arra használtam a Vanishing Point-ot, hogy valamit eltüntessek a képről. Ez ma már elképzelhetetlen: senki nem fogja ezt az utat választani, mikor ott van a Generative Fill vagy a Remove Tool.

A heti Bingó feladata ezúttal egy idézet volt, én pedig ezt az oldalt készítettem:

A szöveg torzításához használtam a Vanishing Point-ot (Távlatpont). De mi is ez?

A Vanishing Point egy speciális Photoshop eszköz, amivel perspektivikus síkokat tudunk létrehozni, és azokon belül szerkeszthetünk. A célja, hogy a módosításaink – legyen szó másolásról, retusálásról vagy új elemek elhelyezéséről – a kép perspektívájához igazodjanak. Lényegében egy olyan szerkesztőfelületet kapunk, ahol minden a tér szabályai szerint történik, így amit a síkra helyezünk, az valósághűen simul bele a jelenetbe. Falak, járdák, utak, padlók – minden olyan felület, ami „eltűnik a távolban”. Nézzük, hogyan került a szöveg az útra.

(tovább…)
Photoshop – új szintre lép a kijelölés

Photoshop – új szintre lép a kijelölés

A Photoshop legújabb fejlesztése tényleg új fejezetet nyit a kijelölés világában. A Select Subject (Cloud), vagyis a „Téma kijelölése (felhőalapú)” funkció nem csupán egy apró frissítés – ez egy igazi áttörés, különösen azoknak, akik gyakran dolgoznak összetett képekkel.Miért különleges ez az új funkció?

A Select Subject (Cloud) lényegében egyetlen kattintással képes bonyolult objektumokat kijelölni. Amit eddig csak hosszas manuális munkával lehetett pontosan kijelölni, azt most az új, mesterséges intelligenciára épülő algoritmus pillanatok alatt megoldja. A felhőalapú feldolgozás teszi lehetővé, hogy sokkal fejlettebb számítási kapacitást használjon, mint amit egy átlagos gép elbírna.

Ez a funkció jelenleg a Photoshop beta verziójában érhető el.

Hol állíthatod be az alapértelmezett működést?

Ahhoz, hogy a Select Subject (Cloud) legyen az alapértelmezett, először a Photoshop beállításain belül kell megadnod ezt az opciót. Ehhez menj a Preferences > Image Processing menüpontra, majd az „Select Subject and Remove Background” legördülő listájában válaszd a „Cloud (Detailed results)” lehetőséget.
Ezután indítsd újra a Photoshopot, hogy a változtatás érvénybe lépjen.

A felhőalapú feldolgozás részletesebb kijelölést biztosít, míg az eszközön történő feldolgozás gyorsabb, de kevésbé precíz.

Gyors váltás a kijelölési módok között:

A Select Subject (Téma kijelölése) gomb mellett található kis nyílra kattintva bármikor kézzel válthatsz a két elérhető mód között:

  • Device (Quicker results) – helyi feldolgozás, gyorsabb, de kevésbé részletes eredménnyel
  • Cloud (Detailed results) – felhőalapú feldolgozás, lassabb, viszont sokkal precízebb maszkot ad

Ez a lehetőség akkor jön jól, ha egy adott munkafolyamatban gyors eredményre van szükséged, máskor pedig maximális részletességre. Nem kell belépned a beállításokba, elég csak egy kattintás, és máris az igényeidhez igazíthatod a működést.

A Select Subject (Cloud) több helyről is elérhető:

  • A Remove Background (Háttér eltávolítása) gombbal automatikusan eltávolítja a hátteret, miközben létrehoz egy maszkolt réteget.
  • A Select Subject (Téma kijelölése) opcióval csak a kijelölés készül el – ez elérhető a gyors kijelölő eszköz (Quick Selection Tool – Gyors kijelölés eszköz) lenyíló menüjéből vagy a kontextuális eszköztárról is.

A kontextuális eszköztár különösen praktikus: jobb egérgombbal kattints a vásznon kívül, és válaszd a „Show Contextual Taskbar” lehetőséget. Innen gyorsan elérheted a legfontosabb kijelölő funkciókat, beleértve az új felhőalapú Select Subject eszközt is.

Nézzünk egy példát. Az ilyen típusú képeknél a hagyományos kijelölő eszközök – beleértve a korábbi Select Subject funkciót is – gyakran csődöt mondtak. A küllők kimaradtak, eltűntek, vagy éppen nem kívánt részek is bekerültek a kijelölésbe.

(tovább…)
Photoshop beta – Adjust Colors

Photoshop beta – Adjust Colors

A Photoshop legújabb bétaverziója egy igazán izgalmas új funkcióval bővült: megérkezett az Adjust Colors. Bár első pillantásra egy teljesen új eszköznek tűnhet, valójában egy Hue/Saturation korrekciós réteget hoz létre, amelyet finomhangolhatunk.

Az Adjust Colors funkció a Contextual Taskbar (Kontextuális eszköztár) részeként érhető el. Ha nem látod ezt az eszköztárat, kattints a vásznon kívüli területre a jobb gombbal, majd válaszd a Show Contextual Taskbar (Kontextuális eszköztár megjelenítése) opciót. Vagy a Window menüben is bekapcsolhatod a Contextual Taskbar lehetőséget.

Amikor rákattintasz az Adjust Colors gombra a Contextual Taskbar-on, a Photoshop automatikusan létrehoz egy Hue/Saturation korrekciós réteget a Layers panelen. Ezzel egy időben megjelenik:

  1. Contextual Taskbar (Kontextuális eszköztár) – Itt látható hat domináns szín, amelyeket a Photoshop az adott képből azonosított. Ezek a színek kattintható ikonokként jelennek meg, így könnyedén kiválaszthatod azt, amelyiket módosítani szeretnéd.
  2. Properties panel – A Hue/Saturation beállítások itt is megjelennek. A Prominent Colors (Domináns színek) előbeállítás automatikusan felismeri és megmutatja a kép főbb színeit. Itt is finomhangolhatod az egyes színek Hue (árnyalat), Saturation (telítettség) és Lightness (világosság) értékeit.

Az eszköz tehát két helyen is elérhető: a gyors módosításokhoz használhatod a Contextual Taskbar-on megjelenő színikonokat, míg a Properties panel részletesebb szerkesztési lehetőségeket kínál, például a színtartományok finomhangolását az alsó csúszkák segítségével.

Mindkét esetben van egy pipetta, amivel színmintát vehetsz, ha a PS által választott színek közt nem találod, amit szeretnél.

Ha rákattintasz egy színre a Contextual Taskbar-on, megnyílik a Hue/Saturation/Lightness (HSL) ablak, ahol módosíthatod az adott szín árnyalatát, telítettségét és világosságát.

A kiválasztott szín ikonja frissül, és mutatja az átalakulást: a kör egyik fele az eredeti színt, a másik fele pedig a módosított színt jelzi. Ez segít vizuálisan nyomon követni a változtatásokat.

Az előnézet nem teljesen pontos, de arra jó, hogy látod, melyik szín lett megváltoztatva.

(tovább…)
Tabló Photoshopban – folytatás

Tabló Photoshopban – folytatás

Legutóbb mutattam egy klasszikus tablós elrendezést (érdemes megnézni, mert fontos tippek vannak abban is), de tudjuk jól, hogy ez csak a kezdet. A variációk száma végtelen… vagyis azt hinnénk, amíg az osztály rá nem jön, hogy nekik pont nem elég a végtelen – mert a tanárokat ívesen szeretnék látni. És most jön a trükk: hogyan csináljuk meg ezt szépen és pontosan?

Persze, meg lehet oldani hagyományos módszerekkel: segédvonalak, rács, kézi szögbeállítás… de ez rengeteg macera. Mutatok egy egyszerűbb, sokkal gyorsabb és pontosabb megoldást.

Ezt szeretnénk elérni: egy szépen ívelt sor, amely pontosan követi a meghatározott görbét. Ehhez először létre kell hozni egy alapot, amihez igazíthatunk.

Az Ellipse Tool-lal húzz egy oválist, majd alakítsd úgy, hogy a felső íve megfelelő legyen a portrék elhelyezéséhez. A szélei érjenek a tabló margójához, hogy szimmetrikus legyen az elrendezés. Fontos, hogy jelöld meg az alakzat vízszintes és függőleges középvonalát, mert ez segít a pontos igazításban.

Helyezd az első sablont az ovális fölé, pontosan középre.

Most jön egy trükkös, de nagyon hasznos lépés: Ctrl + Alt + T. Ez a Free Transform másolással együtt – vagyis az eredeti réteg érintetlen marad, miközben egy új példányt hozol létre, amit átalakíthatsz.

Mivel az ívet követjük, a transformáció középpontját állítsd az ovális középpontjára. Így minden forgatás és elmozdítás ehhez fog igazodni.

(tovább…)