Így készült

Így készült

Volt egyszer egy 4 részes sorozat arról, hogyan készítek fotókönyvet. Innen el lehet érni az összes cikket. A mostani bejegyzés apropója egy most elkészült CEWE FOTÓKÖNYV, ami a Szent István Zeneiskola ütőzenekarának 20 éves évfordulójára készült 100 példányban. A megtisztelő felkérést Mericske Zoltántól, a zenekar vezetőjétől kaptam. Legkisebb gyerekem évekig volt tagja a zenekarnak, rengeteg csodálatos élményben volt része neki is, meg persze nekünk, szülőknek is. Így ez a feladat pont olyan volt, mint a saját családi albumunk, ismertem a történetek nagy részét, láttam a gyerekeket felnőni, ott voltam szinte minden koncerten. Ezekkel az emlékekkel a legjobb dolog, ami történhetett, hogy CEWE FOTÓKÖNYV lett belőlük, így az emlékek, fotók biztos megmaradnak.

Átnéztem a korábbi cikkeket, amiket szintén érdemes elolvasni, mert ugyanazt nem írom le még egyszer:) De szó lesz arról, mit csinálok azóta másképp (több, mint 3 év telt el), illetve remélhetőleg sikerül új, hasznos tanácsokat is adni.

Az első lépés továbbra is az, hogy nyitok egy mappát, és a megfelelő sablont bemásolom. A tervezés a következő lépés, ami kihagyhatatlan. Jelen esetben az volt az elképzelésem, hogy minden évnek egy dupla oldalt szánok. Szerettem volna, ha a fotók kuszasága mellett van valami rendezettség a könyvben, így a háttér, az évszám helye és betűtípusa, a szöveges rész alatti elem mindenhol egyforma. Amikor egy dupla oldal így kész volt, ebből másoltam annyit, ahány évhez kellett, természetesen az évszámot mindig át kellett írni, de az sokkal egyszerűbb, mint újra kezdeni.

sablon

Az ingyenesen letölthető sablonban az a jó, hogy minden vonalzó pontosan be van állítva, ezzel megkönnyítve a szerkesztést.

A számot úgy variáltam meg, hogy a Layer Style ablakban a Fill-t teljesen lehúztam, és adtam neki egy kis szegélyt a Stroke-kal, így csak a keret látható, belül üres.

Layer Style (tovább…)

Cewe365 havi összesítő

Cewe365 havi összesítő

Múltkor a heti oldalakról, sablonokról volt szó, most nézzük, milyen lehetőségek vannak havi összesítő készítésére.

Aki csak telefonnal vagy tablet-tel fotóz, és nem is akarja számítógépre tölteni, választhat valamilyen applikációt.

Ezek közül én most a Photo 365 alkalmazást vásároltam meg, ami iOS operációs rendszerre letölthető az App Store-ból.

app store

Van ingyenes verziója, de azzal csak kipróbálni lehet, korlátozott a képek feltöltésének lehetősége. Az ára 1.99 $, ami szerintem igazán nem egy nagy összeg. Annak is hasznos, aki fényképezőgéppel fotóz, de szeretné mobileszközön is nézegetni a képeket. Legegyszerűbben valamilyen felhős lehetőséggel a mobilra juttatjuk a fotókat, és onnan illesztjük be. Én a Dropbox-ot használom erre, automatikusan szinkronizációval.

Így néz ki a naptár egy hónapja. Photo365 (tovább…)

CEWE365 – tippek, trükkök

CEWE365 – tippek, trükkök

Nemrég indítottuk el egész évben tartó játékunkat, a CEWE365-öt, ami tulajdonképpen idén 366, hiszen ez az év szökőév, így egy nappal tovább tart.

A játék lényege, hogy minden nap készítünk egy fotót a megadott témában. Persze ez valahol a mindennapjainkról is szól. Épp ezért nem érdemes azzal foglalkozni, hogy valaki már megvalósította az ötletedet, így másikat kell keresni. Ez a te fotód, mikor majd végignézed az egész évet 2017-ben vagy 20 év múlva, nem az számít, hogy valaki készített-e hasonlót. A fotókkal valamit kezdeni is kell, ha csak ömlesztve vannak, nem olyan jó nézegetni, mint ha rendszerben látnánk őket. Ez lehet csak a telefonon vagy számítógépen, illetve kinyomtatva is. Bár még csak most kezdtük el, ha folyamatosan készítjük a heti oldalakat, december végén, az utolsó felvétel után a könyv is kész lesz. Ezekhez szeretnék pár tippet adni.

Telefon (vagy tablet). Sokan ezzel vágnak bele, hisz a telefon mindig kéznél van. Ha ennél többet nem is akarunk vele foglalkozni, akkor elkészíthetjük és megrendelhetjük mobil eszközről is a CEWE FOTÓKÖNYVET. Ehhez csak le kell tölteni a mobil alkalmazást. Leggyorsabban úgy készülhetnek el a heti oldalak, ha választunk egy 8 fotós elrendezést, amiből az egyik helyére írhatjuk a szöveget. A másik megoldás, hogy kijelöljük a képeket, majd kollázst készítünk belőle.

cewe365_ 03

(tovább…)

Adobe Photoshop CC 2015 November Release

Adobe Photoshop CC 2015 November Release

Annyira szeretem, amikor ezt látom:

Adobe Photoshop CC 2015 November Release

Ismét frissült a Photoshop (meg az inDesign is). Gyorsan le is töltöttem, hogy lássam, milyen újdonságokat tartalmaz. Szokás szerint ilyenkor változik a nyitókép is.

nyitókép

Ezután egy teljesen új felület fogad. Könnyedén válogathatunk a legutóbb megnyitott fájlok között, megnézhetjük a Libraries panel tartalmát, nyithatunk üres dokumentumot vagy választhatunk a preset-ek közül.

Photoshop nyitó oldal

(tovább…)

Hogy csinálok fotókönyvet 4.

Hogy csinálok fotókönyvet 4.

Majd három éve volt egy háromrészes sorozat arról, hogyan készítek fotókönyvet. Most is épp CEWE FOTÓKÖNYVBE rendezem a nyaralás képeit, és megnéztem, hogy mennyiben változtam én, vagy változott a technika, tudok-e újat mondani. Az első észrevétel, hogy rengeteg ötlet ma is ugyanúgy használható, így érdemes elolvasni a cikkeket.

1. Korábban a raw fotókat előbb feldolgoztam, majd tif-be mentettem, és azt használtam fel. Ma már eszembe nem jutna előre hozzányúlni, aminek több oka van. Először is nem tudom előre, hogy melyik fotót fogom felhasználni, így teljesen felesleges mindegyiket szerkeszteni. Másodszor is azóta más gépem van, ami 36 megapixel felbontású,  lényegesen nagyobbak a képek, mint korábban, így sokkal több helyet is foglalnak el. Ezt még azzal is tetézni, hogy még egy mentést készítek róla, teljesen felesleges. Adobe Bridge-ből egyszerűen ráhúzom az oldalra a kiválasztott fotót, és mivel raw, a Camera Raw ablakban nyílik meg először, ahol mindent beállíthatok. A Camera Raw ablak zsenialitásáról már annyit írtam, hogy most nem is taglalom, a lényeg, hogy egy ablakban rengeteg szerkesztési lehetőség van. A legnagyobb kedvencem az Adjustment Brush, amivel a kép bármely részletét külön-külön is alakíthatjuk. Így festhetünk a fénnyel, a színekkel, és egy csomó mással, amit a program megenged. Így a nyers képből:

nyers kép

pár perc alatt ez lesz:

camera raw

(tovább…)