A naptár sablon, és hozzá tartozó kihívás már hagyománynak mondható, így természetesen idén is sor került rá. Aki még bele sem fogott, töltse le a sablonokat, majd feltétlen nézze végig a galériát, ahol rengeteg gyönyörű oldalból lehet ötleteket meríteni.
Ahogy a korábbi cikkben írtam, a galériába naptár oldalakat feltöltők között kedves Mr.Random-unk kiválaszt egyet, aki egy 26 oldalas 30×30 cm-es keményfedelű fotókönyv kupont kap ajándékba.
A lapozós könyv egy flash alkalmazás, amivel a galériában lévő fotókönyveket lehet megnézni. Többször elhangzott a kérdés, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Nos, nem azért nem részleteztem, mert titkosítani akartam a technikát, hanem azért, mert ezt a blogokban nem lehet használni, a végeredményt saját szerverre kell feltölteni.
Ehhez az oldalhoz természetesen tartozik tárhely, én meg, hogy senkinek ne kelljen ezzel foglalkozni, mindig megcsinálom a technikai részét.
De most hulljon le a lepel a titokról, elmondom, mit hogyan kell. Aki érdeklődő, és szorgalmas, ezentúl elkészítheti a sajátját, és azt küldi el nekem, hogy csak feltegyem a szerverre.
Aki már régóta velünk tart, az tudja, hogy ha szeptember, akkor kezdődik a naptár szezon. És, ha naptár, akkor ahhoz sablon is jár. A CeWe naptárszerkesztőben ugyan sokféle típus közül lehet választani, de van, akinek ez sem elég, és magának akarja megszerkeszteni az egyes oldalakat. Ehhez persze valamilyen fotószerkesztő kell, de mi itt ugye mást sem csinálunk, mint fotószerkesztünk:)
Az idei naptár, csakúgy, mint a tavalyi, tartalmaz álló és táblás típust, utóbbit vonalas és vonal nélküli verzióban. És mindez 3 féle betűtípussal. A betekintő nem kevesebb, mint 7 betűtípussal, és szintén vonallal vagy anélkül. Három betűtípussal hónap címkék is vannak a csomagban, de a tavalyi, vagy korábbi naptárkészletekben is volt hasonló, így azokat is lehet használni. És természetesen a névnapok is szerepelnek rajta.
S bár ezek naptárhoz készültek, lehet belőlük készíteni keményfedeles fotós határidőnaplót, vagy kis fűzött füzetet is.
Mivel tavaly is gondot okozott, hogy hogyan is lehet eltüntetni a gyári naptárt, ha egyedit szeretnénk készíteni, egy rövid videóban megmutatom.
A naptár letölthető a képre kattintva, vagy a galériából.
És, ami szintén már hagyománynak számít, ezzel a kihívással most is egy játékot indítunk. Tölts fel egy naptároldalt a galériába, és nyerhetsz egy 30 x 30 cm-es keményborítású fotókönyvet. A határidő október 31. Idő tehát még bőven van, de érdemes minél előbb nekiállni, mert általában októberben szokott lenni akció a naptárakra. Bármily hihetetlen, de lassan készülhetünk a karácsonyra, és a naptár egy igazán klassz, személyre szabható ajándék.
Talán senki nincs, aki ne ismerné a Google-t. Egyetlen regisztrációval tonnányi szolgáltatást érünk el. A legtöbb scrapper a blogger-t használja, így eleve van gmail-es email címe, ha mégsem, pár kattintás, és már kész is van.
Hogy erről most miért is írok? Ennek oka a Google Drive. Ez egy új terméke a Google-nak, érdemes vele megismerkedni. Egyszerű példát mondok, hogy azonnal érezhető legyen, mennyire kell is ez nekünk:) Amikor BlogTrain indul, mindenkinek gondot okoz, hogy hova is töltse fel a készletét. Persze vannak kiváló fájlmegosztók, de mindegyikkel van valami gond. Van, hogy hosszú ideig várakoznunk kell, míg letölthetünk, és ha több letöltésről van szó, egyre hosszabb lesz ez az idő. Az is előfordulhat, hogy egy idő után egyszerűen törlik a fájljainkat. Szóval mennyivel jobb, ha saját tárhelyre tölthetünk fel. A Google Drive ezt teszi lehetővé, ráadásul az online tárhely mérete 5 GB! Ha a Google Drive összes lehetőségét meg akarod ismerni, akkor ezt olvasd el. Én most konkrétan egy készlet feltöltését, és megosztását mutatom be.
Lépjünk be a Google Drive oldalára, ahol ez a kép fogad:
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.