A Topaz Labs pluginjairól sok cikk volt már, ami nem véletlen, mert mindegyik a legjobbak között van, sőt bevallom, nekem a kedvenceim, amit gyakran használok. A legújabb a Topaz DeNoise AI, ami a zaj szűrésére lett kifejlesztve.
Jelenleg akciósan vásárolható meg, illetve van trial verziója is, amivel ki lehet próbálni. Akinek meg eddig is megvolt a korábbi deNoise vagy a Studio Pro Adjustment AI Clear, az ingyen hozzáférést kap ehhez az új plugin-hoz.
Volt már bejegyzés a Topaz deNoise 6-ról, mely még hagyományos képfeldolgozó technikát használt. Igazán szépen dolgozott az is, persze mindig jobb és jobb programokat fejlesztenek. Az AI vagyis az Artificial Intelligence, a mesterséges intelligencia, a gépi tanuláson alapuló technológia, melynek segítségével igen hatékonyan lehet – jelen esetben – a zajt úgy eltávolítani, hogy közben az élesség, és a részletek megmaradjanak.
Próbaképp elég sötétben ISO 6400-zal készítettem egy fotót. Értelemszerűen elég zajos lett:)
A DeNoise-ra egyszerűen csak rá kell dobni a fotót, ami lehet raw is. A felület nagyon egyszerű, összesen három csúszka van rajta.
A Tobaz Labs cégnek sok kiváló fotószerkesztő programja van, amiket önálló alkalmazásként, illetve pluginként is lehet használni, többek között Photoshop-ban, és Affinity Photo-ban is. A legtöbbről már cikk is volt a blogon. Most egy újabbal jöttek ki, ami jelenleg még csak a béta (tesztelésre szánt) verziónál tart, így ingyen letölthető. Kár lenne kihagyni:) Innen töltheted le.
A Topaz pluginjai külön-külön egy speciális területre korlátozódtak, így több effekthez sorra meg kellett nyitni a különböző plugin-okat, és bizonyos műveletek elvégzését – mint például vágás, forgatás – külön kellett megoldani. Most egy új megközelítéssel próbálnak könnyen és jól használható eszközt adni a fotózással foglalkozók kezébe. A program még annyira béta, hogy túl sok infó sincs róla, és várják a felhasználók véleményezését, hogy mit rakjanak bele a következő béta verzióba. Photoshop és egyéb más képszerkesztő nélkül is használható, így bárki ki tudja próbálni.
Ez a felhasználói felület jelenik meg indításkor.
Ahogy látni, megnyithatunk, vagy ráhúzhatunk fotót, ami lehet akár raw, vagyis nyers formátum is.
Még egy éve sincs, hogy kijött a Topaz Texture, és már itt a második verzió. Az elsőről volt bejegyzés, aki nem olvasta, azzal kezdje, mert itt most csak az 2-es verzió újdonságairól számolok be. Ennyi használat után is csak azt tudom mondani, hogy fantasztikus program, amit akár önálló alkalmazásként (így nem kell hozzá más képszerkesztő), akár Photoshop (és még más) pluginként tudunk használni.
Jelenleg akciós, egészen október végéig. Megvásárolható, illetve az ingyenes próbaverzió letölthető a gyártó oldaláról. Illetve, akinek megvan a korábbi verzió, ingyen frissíthet az újra.
Aki használ Topaz alkalmazásokat, azoknak minden ismerős lesz, de elsőre is jól kiismerhető, és könnyen használható.
A sebesség még gyorsabb lett, a videóban is látszik, hogy az előnézeti képet szinte azonnal lehet látni, de a végső leszámolás is gyors, pedig ez egy 36MP-es fotó.
A Topaz cég Photoshop plugin-jairól már sokszor írtam, nem kivétel ez alól a Topaz Glow sem, aminek most jelent meg a 2-es verziója. Ezt mutatom be, de mindenképp javaslom a korábbi cikk elolvasását, mert itt főleg az újdonságok ismertetésére törekszem.
A termék jelenleg akciós, a GLOW2 kód beírásával szeptember 3-ig 30 % kedvezménnyel vásárolható meg. Pontosítva ez azt jelenti, hogy jelenleg $48.99, ami az akció után $69.99-re fog emelkedni.
Akinek a korábbi verzió már megvan, ingyen frissíthet az újra.
A rendszerkövetelmények megváltoztak:
Támogatott fájlformátumok: jpg, png, tif. A raw-t továbbra sem szereti a program.
Maszkolni is tudunk már a Glow-n belül, ez különösen azoknak jó, akik nem használnak Photoshop-ot, ahol ezt a műveletet egyébként el lehet végezni. Néhány szó a maszkokról. A maszkok segítségével részlegesen vagy teljesen eltüntethetjük a Glow effekt hatását a kép tetszőleges területén. Ahol fehér, ott teljesen átengedi, ahol fekete ott egyáltalán nem, a szürkénél meg az árnyalatnak megfelelően valamennyire. A programban többféle maszkolási lehetőséget alkalmazhatunk.
Spot: köralakú és középen van alapból, de tudjuk mozgatni és formázni is.
A Topaz pluginokról már sok cikk volt, a mostaniban a legújabb, napokban megjelent zajszűrő program 6-os verzióját mutatom be. A zaj okáról és annak Photoshop-ban történő csökkentéséről is volt már bejegyzés, és a másik fontos, amit ismernünk kell, hogy miből áll össze az expozíció.
Röviden. Megvilágítási idő, fényrekesz, érzékenység. Ezzel a három elemmel kell játszani ahhoz, hogy jó képet kapjunk. Legalábbis, ami az expozíciót illeti:)
Ebből először az első kettő, amivel variálunk. A blendenyílás nagyban meghatározza, hogy a mélységélesség milyen lesz. A záridőnél egyrészt azt vesszük figyelembe, hogy van-e mozgás a fotózandó területen, illetve mennyire hosszú időt tudunk még kézben kitartani. Elképzelhető, hogy ezzel a kettővel nem tudjuk a megfelelő beállítást elvégezni, nagyobb mélységélességet akarunk, vagy azt, hogy ne mozduljon be semmit. Utóbbi esetben az állvány sem segítség, hisz egy esti utcai felvételnél a hosszú megvilágítási idő az emberek elmosódását jelenti. Ilyenkor az érzékenységet tudjuk növelni. Az érzékenység növelése zajjal jár. (fent linkelt cikkben erről bővebben szó esik) Nos ezzel el is jutottunk mai témánkhoz, megnézzük, hogy mennyire lehet a zajt csökkenteni anélkül, hogy a részletek is elvesznének. Erre fejlesztették ki a Topaz deNoise programot. Letölthető a gyártó oldaláról. Van trial-ja is, de most március 20-ig 30 $ kedvezmény van rá, így 49.99 $-ba kerül.
A Photoshop-on kívül a Lightroom, Corel PaintShop Pro és Serif PhotoPlus programokban is lehet használni, de önálló alkalmazásként is működik.
Photoshop-ban telepítés utána Filterek között találjuk meg.
A zajnak két fajtája tudja megkeseríteni a fotós életét. Az egyik a Luminance Noise, vagyis a fényességzaj, a másik a Chrominance, az a sok kis színes pötty, vagyis a színzaj. A képek feldolgozásánál legjobb, ha ezzel kezdjük, és már a zajtól megtisztított képpel megyünk tovább a szerkesztésben.
A Topaz deNoise fejlett technológiája képes felismerni és csökkenteni a zajt anélkül, hogy a részletek elvesznének. Nézzük mindezt a gyakorlatban. Megnyitás után ez a felület fogad bennünket.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.