Mit kezdj egy scrapbook készlettel – ha haladó vagy

Mit kezdj egy scrapbook készlettel – ha haladó vagy

Azt hiszem, ez lesz a legnehezebb feladat:) Kezdtük a CEWE FOTÓVILÁG felhasználóival, majd jöttek a kezdők, akik grafikai programot használnak, és most a haladókon a sor, viszont haladóknak eleve tonnányi cikk van a blogon, így nem is annyira egyszerű ötleteket adni.

Egy haladó már simán meg tud bármit csinálni, amit a korábbi két cikkben írtam, így egy scrapbook oldal, vagy egy egész fotókönyv elkészítése nem okoz különösebb nehézséget. Ez viszont el is tudja kényelmesíteni az embert. Pár klassz készlet, kevés időráfordítás, és már lehet is bezsebelni a dicséreteket. A gyakorlatnak és gyorsaságnak persze megvannak az előnyei, pláne ha időre kell valamit elkészíteni, de azért ne felejtsük el, hogy ez egy kreatív tevékenység, és amikor már ezer dolog megy rutinból, igenis ki kell próbálni új technikákat.

Például az ecsetek. A scrap készletekben szokott lenni az is, ki kell használni az előnyeit. Igen, lassabb, mint egy kész cluster-t odarakni, de az alkotás öröme megér annyit, hogy kísérletezzünk. Meg kell, hogy mondjam, az Affinity Photo-ban könnyebben tudunk ecsetekkel dolgozni. A Photoshop brush palettáján ömlesztve vannak az ecsetek, ha hozzáadunk egy készletet, egyszerűen a legaljára kerül, nem is tudjuk, hogy hol kezdődik az új. Az előnézeti képe csak a körvonalakat mutatja, amiből nem biztos, hogy mindig látjuk, hogy is fog kinézni.

Affinity Photo-ban minden készlet külön van, így sokkal gyorsabban választhatjuk ki, melyiket szeretnénk.


És az előnézeti kép – anélkül, hogy használnánk az ecsetet – megmutatja az aktuális festőszínnel, hogy milyen is pontosan.

(tovább…)

Tónusok és színek

Tónusok és színek

Ezen a héten a CEWE-Bingóban meghatározott színeket kell használni, gondoltam, jól jön egy kis színezős bejegyzés. Évekkel ezelőtt volt már egy cikk, amit ma ugyanúgy lehet használni, érdemes azt is megnézni.

Most egy arc tónusát és a szem színét változtatom meg Photoshop-ban, de aki már valamennyire ismeri az Affinity Photo programot, simán el tudja ott is készíteni. A cikk végén egy fotó arról is van.

Kiindulás:


Ha bizonytalan vagy abban, hogy milyenre szeretnéd módosítani a bőr tónusát, legjobb, ha keresel egy fotót, és azt ráhúzod a képre. Én is így tettem:


Először egy Curves korrekciós réteg került rá, amivel kicsit sötétítettem a fotón.


(tovább…)

Nem egészen double exposure

Nem egészen double exposure

A CEWE-Bingó egyik feladata volt a double exposure, erről volt valamikor egy cikk is. Bár, amit készítettem, nem nagyon lehet double exposure-nak nevezni, és egyébként is csak egy fotóból készült, de jobb címet úgysem tudtam adni a bejegyzésnek, és a játékra ezt raktam fel, szóval most már így marad:)

Ez Photoshop-ban készült, de ugyanígy el lehet készíteni Affinity Photo-ban is.

Ez az alap. Nem árt, ha az egész felületet lefedi a kép, de például ég esetén könnyű kiegészíteni az Edit > Fill-lel, és ott a Content-Aware-t választva. Ha valami mégsem jó, akkor a Clone Stamp Tool-lal lehet korrigálni.

Körbevágtam a kislány. Ezt lehet a Quick Selection Tool-lal, de én a Pen Tool-t választottam, mert jobb, ha szép a széle, és most nincs is szükség arra, hogy a hajszálak is kijelölődjenek.

(tovább…)

Graffiti hatás Photoshop-ban

Graffiti hatás Photoshop-ban

A CEWE-Bingó játékára ezt az oldalt készítettem:


Igazán nem bonyolult, de látványos effekt, mutatom a lépéseket.

Szükség van valamilyen falra, mint háttér, Google segítségével könnyen találunk. Nem kell feltétlen téglafalnak lennie, de az nem árt, ha rusztikus a felület. Én színtelenítettem is, amit persze nem feltétlen muszáj megtenni, de mivel egy Black & White korrekciós réteget tettem rá, lehet módosítani, törölni, vagy a blending megváltoztatásával más hangulatot adni.

(tovább…)

Kirakat tükröződés Photoshop-ban

Kirakat tükröződés Photoshop-ban

Hetek óta állandóan elém kerül a fb-on egy hirdetés, amiben cinemagraph van. Tudod, ami egy rövid videóból készül. Egy kimerevített képkocka, és valami mégis mozog. Ebben a reklámban az van, hogy egy fix kép egy nőről, aki a kávézóban ül. És az ablak üvegében tükröződő forgalom mozog. Ezt pont meg lehet csinálni egy teljesen különálló fotó és egy videó segítségével is, de most nem is cinemagraph-ot akarok mutatni, hanem csak sima fotót, ami úgy néz ki, mint ha a kirakatban tükröződne valami.

Alapkép:


És rá egy másik. A választásnál ügyeljünk arra, hogy megfelelő legyen a fotó. Ha pont szembe jön az út, az nem nagyon jó, hisz akkor neki menne a kirakatnak.

(tovább…)

Parallax effekt Photoshop-ban

Parallax effekt Photoshop-ban

Volt valamikor egy cikk a cinemagraph-ról, ami egy olyan “fotó”, ahol valami azért mozog. Ha mozog, akkor persze már nem igazán fotó, és a kiindulás is egy rövid videó. Látványos, jópofa, és most nagyon felkapott is, használják főleg reklámokhoz, de akár esküvői fotóknál is.

A parallax effekt egyetlen fotóból indul ki, így persze a lehetőségek is korlátozottabbak, de azért nagyon látványos. Pár éve láttam először ilyet, azt After Effect-ben készítették, de Photoshop-ban is megoldható. Tény, hogy ezt nem fogjuk tudni egy fotókönyvbe betenni, be használhatjuk facebook-on, instagram-on, és szuper fotó-összeállításokat készíthetünk úgy, hogy csak egy-két képet elkészítünk ezzel a technikával.

(tovább…)

Pin It on Pinterest

Az oldal további használata esetén beleegyezik a cookie használati szabályzatunkba. Az így nyert adatokat az Ön azonosítására nem, kizárólag szolgáltatásaink javítására használjuk fel. további információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás