Úgy belelendültem a Color Halftone tippekbe, hogy a Képregény és a Color Halftone-os fotómaszk után most ecsetet fogunk készíteni. Ez is jó móka, amit aztán sokféleképpen tudunk használni.
Ezt a képet választottam. A halftone-nal kicsit érdekesebbé szeretném tenni a hátteret, anélkül, hogy körbe kellene vágni.
A videón megmutatom, hogy mik az alaplépések, amit aztán tovább lehet variálni.
Itt a videóhoz képest annyi a változás, hogy más a szín, a blending mód, és a free transform-mal egy kis perspektívát adtam a pöttyöknek.
Itt kisebb ecsetméret, egy kis layer effect-tel (Inner Glow és Gradient Overlay). De lehetne akár életleníteni, halványítani is.
Ez még kisebb ecset, és az ecsetnél még állítgattam is a Shape Dynamics-ot. Utána a réteget másoltam, majd a felsőből eltüntettem az ecsetnyomokat. (Ctrl A + Delete), újból pacsmagolás, és a réteghatásmódot Difference-re állítottam, így az átfedéseknél érdekes színhatások alakultak ki.
A variációk száma végtelen, izgalmas dolog próbálkozni vele, nem csak fotón, hanem háttér papíron, wordart-készítéskor, vagy akár szöveg írásakor.
Remélem mindenki a nagy Levin blogtrain játékra készül, de talán marad egy kis idő erre az érdekességre is, sőt akár fel is lehet használni a játékhoz.
Mostanában több helyen is találkoztam a 3d betű készítésének technikájával. Az egyszerűtől a kicsit bonyolultabbig. Erről lesz most szó, három lehetőséget is bemutatok, így mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt.
A legegyszerűbb, ha letöltjük ezt az ingyenes készletet 😆 ( a képre klikkelve )
A teljes betű- és számsor megtalálható benne, persze az ékezetesek kivételével. Pontos angol nyelvű leírás segít a használatában.
Aki viszont hozzám hasonlóan szeretné a hogyanokat is megismerni, és saját magának elkészíteni olyanra, amilyenre akarja, az kénytelen a rögösebb utat választani. Ebből is kettőt ismertetek. Az egyik igazán egyszerű, egy videón megmutatom, mit kell tenned hozzá, ha valami ilyesmit szeretnél.
A másik kicsit bonyolultabb, de csak annyiban, hogy egy program minimális használatát kell elsajátítani hozzá. Ha ez megvan, akkor az eredmény mindenképp szebb, és több betűnél jóval gyorsabb is. A fenti letölthető sablon készítője közkinccsé tette, mivel és hogyan alkotta meg ezeket a betűket. Mint minden érdekesség, ez is azonnal felkeltette az érdeklődésemet, s bár biztos nem fogok elmélyedni a 3d-s modellezés technikájában, egy kicsit csak utánanéztem a dolgoknak. Azok kedvéért, akik nem tudnak angolul, készítettem egy kis segítséget.
Ha mindkét letöltés megvan, kicsomagoljuk, a programot telepítjük , a másikból a letters.ini-t bemásoljuk a program mappájába, a másikat meg akárhova, egy erre készített mappába, ahová az elkészült betűket is fogjuk menteni.
Megnyitjuk a programot, és File – Open File , és megkeressük ezt az új mappát, amibe már beraktuk a letters.pov-ot.
Most menjünk a Render – Edit/Settings Render-re, majd a INI File-hoz hívjuk be azt, amit a program mappájába helyeztünk, a Command line options-hoz pedig írjuk be ezt: +ua Output_File_name= Ebből a +ua az átlátszó hátteret biztosítja, az Output_File_name-et akkor kell használnunk, ha több betűt is készítünk. Ha csak egyet, akkor ez a rész nem is kell, mert akkor alapból letter.png lesz a neve.
A nehezén ezzel bőven meg is vagyunk. Azért pár szót a programról. Ennek is, mint a hasonló progiknak, több tényezőt kell megadni ahhoz, hogy 3d-s képet tudjon generálni. Egyszer ugye a tárgyat, ez nekünk jelen esetben egy betű. A kamerát, ami látja, és a fényforrást, ami megvilágítja. Vagyis ez a pár sor, amit behívtunk a progiba, leírja, hogy mi is történjen ezzel az elemmel. Mikor a Renderelést választjuk, a program ezt elvégzi. Ennél persze jóval bonyolultabb feladatok megoldására is képes, de nekünk ennyi is elég lesz. Ezt is csak azért mondtam, mert a vállalkozó kedvűek próbálkozhatnak a lehetséges változók állítgatásával.
Alapból két méretet lehet választani, először a kisebb méretben nézzük meg, hogy tetszik-e, aztán számoltassuk le nagyban.
A betűtípust is lehet változtatni az alábbiak szerint. Csak ttf (True Type) font-ot lehet használni. A számítógépeden keresd ki a betűk mappáját. Startmenü – Beállítások – Vezérlőpult – Betűtípusok. Ott válaszd a listanézetet, mert csak akkor látod a fájl nevét.
A gotic.ttf helyett írd be, amit szeretnél. Nekem volt, amelyikkel nem volt hajlandó működni, de többnyire sikerült. A camera helyzetének meghatározásához nem sok tippet tudok adni, kicsit több legyen, vagy kevesebb:) De ha úgy hagyod, ahogy van, akkor is jó. Ha ez megvan, akkor már csak a Run-ra klikkelve kell indítani. Csak elsőre tűnhet rémesnek az egész, utána nagyon jó játék. Nézd meg videón, hogy mennyire egyszerű!
Látni, hogy valóságosabb az árnyékolás, és ha egyszer beállítottuk, már nagyon gyorsan megy. Érdemes kipróbálni.
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.
Technikai feladat még nem volt, így épp ideje, hogy ez következzék. Készül a Barcelona fotókönyvem, és a Güell parki mozaikokon kívül is remélem, tudok más hasznos dolgot is megmutatni, illetve letölthetővé tenni számotokra. Duplaoldalra szerkesztem mind, és az egyiknél egy díszített hullámos vonallal választottam el a két részt.
A két háttér a virágmintában még folytatódik, valahogy így szerettem volna a kapcsolódásukat megoldani. Nos, valami ilyesmit kellene alkotni. Lehet szimplaoldallal is dolgozni, és fotót használni papír helyett, de nem is adok tippeket, hisz mindig óriási fantáziával tesztek eleget a kihívásnak.
A munkáról van egy videó is, ahol mindent megmutatok.
Nagyon egyszerű , ha valami okból mégsem sikerül, a képre kattintva letöltheted a sablont, amire már csak rá kell húzni a kiválasztott hátteret vagy akár fotót.
Az árnyék külön rétegen van, így azt olyanra alakítod, amilyenre szeretnéd.
Ezt is már régóta tervezem. És az új programmal végre el is készítettem. A teljesen kezdőknek egy kis ismertető arról, hogy hogyan is kell használni a fotókönyv készítő szoftvert. Remélem nem túl hosszú, így is sokat kivágtam belőle, hogy ne legyen unalmas. Az alapokhoz biztosan elég. Ha bármilyen kérdésedre nem kaptál benne választ, csak szólj. Tényleg nagyon egyszerű, bátran nekiállhat az is, akinek egyébként semmilyen gyakorlata nincs a szerkesztőprogramok használatában. Egy korábbi cikkben találsz pár hasznos tanácsot, amit érdemes figyelembe venni a munkánál. Az ott leírtakhoz képest annyi a változás, hogy a fotópapíros könyv közepén nem tűnik el semmi a kötéstől, mert teljesen síkban nyílik.
Régi ígéretemnek teszek eleget, amikor a fotómaszk készítéshez adok pár ötletet. Ebből is tengernyit lehet találni akár ingyenesen is, de mégis talán egy kicsit más, ha magunknak készítjük el. Használni pont úgy kell, mint egy akármilyen templatet, ráhúzzuk a fotót, és (CS 3-nál) Ctrl + Alt + G-vel rásimítjuk a sablonra.
A készítéshez a legfontosabb hozzávaló a kreativitás. Ezen kívül gyűjtsünk be mindenféle ecsetet. Érdemes elolvasni egy korábbi bejegyzést az ecsetek rendezéséről, mert nem elég, ha van már egy csomó, nem árt, ha meg is találjuk. A cikkben pár jó ingyenes lelőhely is található.
Ha egy konkrét fotóhoz szeretnénk a maszkot, akkor legjobb, ha készítünk egy másolatot, és rögtön azon kísérletezgetünk. Érdemes minden cirádát, díszítést külön rétegre helyezni, így bármikor megváltoztathatjuk a méretét, átlátszóságát, helyzetét.
Egy videón mutatom, nekem most milyenre sikerült.
Ehhez a képhez Lily Design: Paint the Ocean kitjét és freebie-jét használtam.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.