LandscapePro

LandscapePro

A PortraitPro és a Smart Photo Editor után újabb szuper programmal jött ki az Anthropics Technology. Ez a LandscapePro. Van standard és studio változata, a különbséget itt láthatjuk, de a legfontosabb, hogy a studio Photoshop, Photoshop Elements és Lightroom plugin-ként is működik, és raw képeket is képes feldolgozni. Jelenleg 50 % kedvezménnyel kapható, de van trial-ja, így ingyen is ki lehet próbálni.

A LandscapePro-t kifejezetten tájképek szerkesztésére fejlesztették ki. Lecserélhetjük az eget, és külön szerkeszthetjük a fotó különböző területeit. Mindezt egyszerűen, gyorsan, és nagyon látványosan. Nézzük, hogyan.

Én Photoshop-ból nyitottam meg, és ez a felület fogadott. Könnyen áttekinthető, azonnal érthető, ha mégsem, kis ablakban magyarázza a funkciókat.

landscape nyitólap

Első lépésként be kell jelölni az egyes területeket, ezt a bal oldalon lévő kis ikonok megfelelő helyre húzásával tehetjük meg. A program igyekszik felismerni az azonos részeket, amit meg is látunk, ha a Continue-ra kattintunk.

kijelölés
Ennél a lépésnél finomíthatjuk a kijelölést, a megjelenő tábla mutatja is, hogyan.  Hát, nem bonyolult:) Az adott területről elindulva húzzuk az egeret. Ha gyorsan, az nagyobb terület jelölésére jó, ha lassan, akkor a finomabb részleteket is el tudunk különíteni. (tovább…)

Fotó effekt – lépésről lépésre

Fotó effekt – lépésről lépésre

Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretem a fotómanipulációt. És akkor is, ha az eredeti kép, úgy ahogy van, totál jó, és gyakorlatilag nem is kellene hozzányúlni. Pár kattintás, és egész más a hangulata. Általában fogalmam sincs, hogy mit szeretnék, próbálkozom különböző technikákkal, aztán menet közben valahogy alakul. Ez a „menet közben” a legizgalmasabb az egészben, érdemes kísérletezni. Ha kipróbálod az alábbi lépéseket, az értékeket a saját fotódhoz igazítsd, mert csak akkor lesz igazán jó. Egy-egy jól sikerült lépéssorból érdemes action-t készíteni, így legközelebb gyorsan lehet alkalmazni.

Alapkép:

alap

Image → Mode → CMYK Color. Majd ezzel a Ctrl + J-vel készítsünk egy másolatot.

Míg az RGB színtérnél a Channels palettán a Red, Green, Blue (vörös, kék, zöld) csatornákat találjuk, a CMYK esetében négy alapszín van, ez a Cyan, Magenta, Yellow és Black (cián, bíbor, sárga, fekete).

Jelöljük ki a Yellow csatornát, és a Ctrl +I-vel inverzeljük.

inverse (tovább…)

Harris Shutter Effect

Harris Shutter Effect

Az eredeti technikát Robert Harris találta ki, aki fotós volt, és a Kodak munkatársa. Lényege az volt, hogy hosszú expozíció közben az optika előtt lefut 3 színszűrő ( vörös, zöld és kék).  A hosszú expó miatt bemozduló részek különböző színűek lesznek, ez adja meg a fotó különlegességét. Bár ezt fényképezőgéppel sem túl bonyolult megvalósítani, mégiscsak egyszerűbb, ha digitálisan oldjuk meg. Nézzük, hogyan.

Kell készítenünk három felvételt, olyan helyen, ahol valamilyen mozgás van. Mivel vannak fix részek is, legjobb, ha ez állványról készül, de az se nagy probléma, ha kézből fotózunk, és utána igazítjuk egymásra a képeket.

Én az Adobe Bridge-et használom képnézegetésre, ott kiválasztottam a három fotót, majd Tools → Photoshop → Load files into Photoshop Layers. Ugyanez a Photoshop-ból indítva: File → Automate → Scripts → Load files into Photoshop Layers.

Ha kézből fotóztunk, jelöljük ki mind a három réteget, majd Edit → Auto-Align-Layers.

Van egy dokumentumunk, aminek három rétege a három fotó. Most kell egy olyan új dokumentum, aminek a mérete pont ekkora. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet, hogy a File → New ablakban a Documentum Type-nál kiválasztjuk a másik doksit, aminek jelen esetben Untitled1 a neve, mert még nem mentettem el, de ez nem is szükséges, mert a felhasználás után meg is válhatunk tőle. Fontos, hogy ne átlátszó legyen a háttér, mert akkor nem működik.

new (tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 363.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Nézzük, mi is lesz a heti feladat.

CEWE heti játék
Nessita oldala:

És ezt írja róla:

Ezt az oldalt a lányomnak készítettem. Az álmaiért, inspirációként. Ti készítettek már oldalt másnak inspirálás, bátorítás, biztatás céljából? Ha nem, akkor itt az alkalom.

Klassz feladat, jó screppelést!

 

Cewe Fotókönyv heti kihívás 362. győztese

A régi cikkek közül kellett választani ezen a héten. Ilonaeva, külön óriási köszönet ezért a játékért, nagyon örülök, hogy a régebbi bejegyzések is előkeveredtek a játék kapcsán:) Nekem is jó volt beleolvasni, mert sok olyan van, amit régebben kipróbáltam, azóta nálam is a feledésbe merült. Ilyen feladat lehet máskor is.  😀

A héten a Sweet Shoppe Design boltjába szól az utalvány. Most épp NSD van, vagyis Nemzetközi Scrapbook Nap, így 10 $ elköltésével még ez a készlet is automatilusan a kosárba ugrik:

NSD
És, aki nyert:

(tovább…)