Digital Artist 2 – Kezdjük az alapoktól

A visszajelzésekből látom, hogy van érdeklődés erre a programra is, ezért indul a sorozat a témában.

Ha még nem döntötted el, hogy szeretnél-e ilyet, akkor érdemes letölteni az ingyenes compact változatot, ami ugyan sokkal kevesebbet tud, de arra elég, hogy kipróbáld.

Ha a vásárlás mellett döntesz, akkor az alábbi lehet segítségedre.. Azért írok erről is, mert van, akit azt riaszt el, hogy angol nyelvű oldal, és fél, hogy valamit elront.

Az oldal megnyitása után a jobb oldalsávban katt a Buy download gombra. A következő oldalon a Download Protection Service mellett klikkelj a Remove-ra. Máris megspóroltál 5 Ł-ot. Persze nem muszáj ezt tenned, elmondom, mire jó, és eldöntheted.  2 éven belül max 6 alkalommal újra le tudod tölteni a programot, ha géped ellopása, vírusfertőzése és egyéb természeti katasztrófa okán elveszne. Mivel ezt simán megoldhatod egy Cd-re való kiírással is, ráadásul az nem csak 2 évre szól, szerintem nem szükséges megvásárolni, de persze nem szeretnék senki sem befolyásolni. Ha kitöröljük, az összeg csökken, és már csak 34.95 € az ár. Sajnos több lehetőség nincs, így marad ez az összeg, és már léphetünk is tovább a Checkout now gombbal. Következő ablakban az email címet kell megadni. Continue, és jön egy adatlap, amit az alábbiak szerint kell kitölteni. A Title-nél a Mr>Úr, Mrs>Asszony, Ms és Miss között fogalmam sincs mi a különbség, de lány, az utolsó kettő meg egyértelmű. Ahová nem írtam, az nem is kötelező, tehát ki lehet hagyni.

Legalul a kis pipával azt jelzed, hogy szeretnél információkat kapni mindenféle újdonságról, ami nem rossz, mert akkor is szólnak, ha új freebie van:)

Ismét Continue, és már a fizetés következik.

A Credit Card Type-nál választható típusok: Visa, Mastercard, Maestro, American Express.

Az Issue Number,  csak a Maestro kártyáknál van. Ha azt választjuk ki, akkor megjelenik egy szöveg, ami valami biztonsági kódról szól, amit lehet kérni, és a Place order-re kattintva újabb információkat ad erről.

A többi kártyatípusnál a legalsó ablakban kell megadni a  biztonsági kódot. A What is this-re kattintva képen megmutatja, hogy a kártyán hol van az a szám, amit ide be kell írni.

A Place orderrel be is fejeztük a munkát. Hamarosan kapunk egy email-t, benne a letöltési link, a serial, és egy jelszó, amivel az oldalra tudsz fellépni.

Programot töltsd le valahova a gépedre, azt már úgyis magától tudja, hogy telepíteni a Program files-ba kell. Ez egy exe fájl, csak rá kell kattintani, és már indul a telepítés.

Itt két momentumot nem jegyeztem meg pontosan, de egyszer megkérdezi, hogy elfogadod-e a feltételeket, ami persze hosszasan le van írva. Fogadd el, mert különben nem tudsz továbblépni:)) És valahol lesz egy lehetőség, hogy akarod-e, hogy az asztalra kirakjon egy ikont. Ezt is érdemes bejelölni, hiszen így gyorsabb megnyitni a programot, ami így fog kinézni:

Kattints a Start with a blank page-re, és ekkor egy üres oldallal már kezdődik a játék. Ha nem akarod többet ezt az ablakot látni, akkor a bal sarokban lévő kis négyzetet kell bejelölni.

Innentől kezdve inkább egy videón mutatom meg az első lépéseket. Igyekeztem nem túl hosszúra vágni, de ez nem nagyon sikerült. Remélem, azért sok hasznos infót találsz benne.

Duplaablakos szerkesztés

Biztos voltál már úgy, hogy retusálás, maszkolás, vagy egyéb okok miatt jól ránagyítottál egy képre, aztán mindig vissza kellett állítanod, hogy rendes nézetben is meg tudd nézni az összhatást. Majd megint nagyítás, majd megint vissza. Erre való a duplaablakos szerkesztés.
Például egy szemet szeretnénk szebbre varázsolni, akár így, akár más módszerrel.  Figyelni kell, mert ha csak a nagyított részt nézzük, lehet, hogy szupernek látjuk, de összességében meg nagyon elüt a többi résztől. Mit is tehetünk?

Képünk megnyitva, majd a Window>Arrange>New Window for…(Ablak>Rendezés>Új ablak) , amire egy újabb ablakban megnyílik a képünk. Ez nem ugyanaz, mint ha másolatot készítenénk, mert itt mindkét képen megjelennek azok a változtatások, amiket végrehajtunk.

dupla1

Következő lépésként rakjuk egy más mellé a képeket, pl. így:

dupla2

Kezdjünk el dolgozni a nagyított képen, közben figyeljük a teljes képet is. Ezt a részt egy videón jobban meg lehet figyelni. Szöveg nincs is hozzá, mert most csak azt figyeld, hogy milyen nagy segítség, ha rögtön látni lehet a teljes képen a változtatást.

 

Próbáld ki, tetszeni fog! 🙂

Haj-aj

A téma tanulmányozására a kényszer vitt rá. Egy munkához muszáj volt szép eredményt produkálnom, nem volt elég a „scraphez ez is jó lesz” módszer:)

Sokszor esett már szó a tárgyak, emberek háttérből való kiemeléséről.
Például itt és itt. Ezekben nagyon jó technikák vannak, mégis előfordul, hogy egyik sem elegendő a haj szép kivágására, még akkor sem, ha egészen elütő és egyszínű a háttér.

Ez a fotó is egyszerűnek tűnik, világos háttér, sötét haj.

haj1

A linkelt cikk videója szerint a csatornákkal próbálkoztam, és egész bíztató lett a maszk.

haj2

Ennek ellenére a finom hajszálak

haj3

vagy eltűntek

haj4

vagy maradt rajtuk a háttérből is.

haj5

Egyik rosszabb, mint a másik. Elkezdtem keresgélni, hogy milyen módszerrel lehetne valahogy ezt elfogadhatóbbá tenni, és Bert Monroy oldalán találtam egy reménykeltő videót.

Ennek alapján készítettem el én is. A videóban megnézheted, hogy hogyan.

Mint mindent, ezt is gyakorolni kell, de garantált a siker. Ezen is lenne még mit javítani, de azt látni, hogy ezzel valóban megoldható.

haj6

Panorámafotózás

A panorámafotózás nem titkoltan a másik mániám, ami talán még „súlyosabb”, mint a scrap. Eddig nem gondoltam, hogy ez a scrap és fotókönyv témakörben bárkit komolyabban érdekelne, de mivel épp ma nyitott Roni erről egy fórumot, úgy gondoltam, írok róla. Persze főleg csak az alapokról, amihez nem kell különösebb eszköz sem. Nagyobb érdeklődés esetén lehet tovább boncolgatni a témát, de a fórumban minden kérdésre válaszolok.

A gömbpanoráma maradjon egy kicsit későbbre, ne azzal kezdjük. Ahhoz már nem árt, ha van nagylátószögű optika, állvány és  speciális szoftverek. Az oldalamon rengeteg panoráma van, ha van kedved, nézd meg!

Olyan panorámaképet készíteni, ami igazából arra szolgál, hogy több legyen  a képen, mint amit egyébként le tudnánk fotózni, nem nehéz feladat. Az is lehet, hogy beleférne a képbe egy felvétellel is, de akkor a mérete nem lesz akkora, hogy pl. egy fotókönyv duplaoldalára megfelelő felbontású legyen. Pedig az annyira jól néz ki!  Az alábbi fotókönyv oldalak háttér képei is így készültek.

tibidabo
 

montjuic
 

tenger

A tenger panorámázást kezdőknek semmiképp nem ajánlom, hiszen az állandóan mozgó víz összeillesztése már komoly kihívás. Ahol viszont olyan messze van, mint a középső képen, már egyáltalán nem gond.

Az alapszabályok a következőek. A gépen – ha van rá lehetőség – mindent manuálisra kell állítani. Zársebesség, blendenyílás, fehéregyensúly, élességmérés.  Ha a gépünk teljesen automata, akkor is nyugodtan próbáljuk ki,  nem teljesen reménytelen, de szerencse kell hozzá. Ha a korábbi cikkek alapján (1, 2, 3, 4) kedvet kaptál a raw-ban történő fényképezésre, akkor a fehéregyensúllyal nem is kell foglalkozni, mert a Camera Raw ablakban könnyen az összes képre egyszerre be tudjuk állítani. A fény-árnyék különbségek is jobban kezelhetőek raw-ban, mert lényegesen nagyobb a dinamikatartománya, mint a jpg képeknek. Gömbpanorámánál szinte mindig több expozíció sort kell készíteni, hogy a nagy fénykülönbségeket ki lehessen egyenlíteni, de ahhoz már állványra van szükség, hogy a képek tökéletesen fedjék egymást.

Az exponálásnál nagyon ügyeljünk arra, hogy a képek között legyen átfedés. Inkább bőven hagyjunk rá, mintsem lemaradjon valami. Legyen legalább 30%.  Pocket gépnél, aminek külön keresője van, és nem az objektíven keresztül lát, próbafelvétellel ellenőrizzük, hogy mi az, amit látunk a keresőben, és mi az, ami exponálás után rögzítésre kerül. Nézzük meg, hogy mi is volt még rajta a képen, és a következő felvételt úgy állítsuk be, hogy az átfedés megfelelő legyen. Figyeljünk arra is, hogy közben ne hullámozzon a kezünk, vagyis egy magasságban tartsuk a gépet. Kézből fényképezésnél természetesen az éjszakai felvétel nem jöhet szóba a hosszú expozíciós idő miatt. Úgy állítsuk be az értékeket, hogy azt még kézbemozdulás nélkül tudjuk fotózni. Szándékosan nem írtam itt értéket, mert ez gyakorolható, növelhető. Hosszabb expónál fontos a stabil állás, a kezek nem a levegőben lógnak, hanem a testhez támaszkodnak, veszünk egy nagy levegőt, és ki sem engedjük addig, míg nem exponáltunk. Ezekkel a technikákkal lényegesen meg tudjuk növelni azt az időt,  amit kézből, bemozdulás nélkül ki tudunk exponálni.

Először csak 2-3 kép illesztésével próbálkozzunk. Érdemes ilyenkor a gépet portré állába fordítani, azaz függőlegesen legyen  hosszabb a kép, hiszen így az összefűzéssel jobb képarányt kapunk.

Most a Photoshopban is elérhető összefűzést mutatom be. Válasszuk a File>Automate>Photomerge-et. (Fájl > Automatizálás > Fotóegyesítés)

panorama1

A megjelenő ablakban válasszuk ki azokat a képeket, amelyeket össze szeretnénk fűzni.

panorama2

Én ezt a 6 fotót választottam: (ez a gyönyörűséges hely a csehországi Průhonice-ben van)

panorama6

Az alábbi módok között választhatunk:

Automatikus: elemzi a forrásképeket, és ez alapján egyesíti a fotókat. Érdemes először ezt kipróbálni, és ha nem vezet eredményre, válasszunk másikat.

Perspektíva: Általában a középső képet tekinti alapnak, és a többit ehhez torzítja.

Hengeres: Széles panorámaképhez ez a legjobb választás. Az összefűzött képet úgy jeleníti meg, mint ha egy kiterített hengerpaláston lenne.

Gömb alakú: Ez való a teljes körképek összeállítására.

Kollázs: Az alapképek közül bármelyiknél igazítja a rétegeket, szükség szerinte méretezéssel, forgatással.

Áthelyezés: Ez is olyasmi, mint a kollázs, de nem alakítja át a forrásrétegeket.

Ok, ez biztos egy kicsit így bonyolult. A lényeg, hogy vagy automatát, vagy a hengerest válasszuk a pár képes panorámához, a többivel ne foglalkozzunk.

A Blend Image Together, vagyis a képek keverése mindenképp legyen bekapcsolva, hogy a képek közötti átmenet határait mossa össze. Persze ez szépen csak akkor fog sikerülni, ha a fentebb leírt szabályokat figyelembe vesszük. (manuális mód a fényképezésnél)

A Vignetta Removal abban az esetben szükséges, ha gyengébb objektív miatt a képszélek sötétebbek.

A Geometric Distortion Correction a hordó-, párna- és halszemtorzítást javítja.

Tehát kiválasztottuk a képeket, a keverés módját, és már csak egy OK-t kell nyomnunk ahhoz, hogy a Photoshop munkához lásson.

A képek külön-külön rétegen vannak, és aki már belevetette magát a maszkolás rejtelmeibe, annak nem fog gondot okozni, hogy a maszkkal javítsa az esetleges illesztési hibákat.

panorama3

Ha a fotózásnál odafigyeltünk, akkor remélhetőleg nem is lesz mit korrigálni. Layer>Flatten Image (Rétegek>Rétegek összeolvasztása) után vágjuk körbe szükség szerint, tuningoljuk még rajta, ha szükségesnek látjuk (színkorrekció, élesítés), majd örüljünk nagyon, hogy milyen szép képet készítettünk:) Ha a képre kattintasz, jóval nagyobb méretben tudod megnézni.

panorama5

A fórumban tudsz további kérdéseket feltenni, illetve nagyobb érdeklődés esetén újabb bejegyzésben folytatom a témát.

Szabadkézi toll eszköz

A toll eszközzel már sokszor találkozhattunk a korábi cikkekben, pl. itt részletesebben is, de a Freeform Pen Tools, vagyis a szabadkézi toll még nem volt. Ugyanúgy az eszköztárból érhető el, csak alaphelyzetben elbújt, így a toll jobb alsó sarkában lévő háromszögre kattintva hívható elő. Ha ki van már jelölve akár egyik, akár másik, akkor a Shift+P lenyomásával váltogathatunk a kettő között.

A rajzolás során a szerkesztőpontok maguktól megjelennek, és ezeket tovább tudjuk alakítani, ha szeretnénk.  Szabályozhatjuk, hogy menniyre legyen érzékeny az egér vagy a digitális tábla toll eszközének mozgatására, ehhez, az alakzatgomb melletti kis háromszögre klikkelve hívhatunk elő egy ablakot, ahova beírhatunk egy értéket 0,5 és 10 között. Minél nagyobb, annál kevesebb szerkesztőpont lesz a görbénken.

freeform1

 

Ha van tableted, akkor persze sokkal egyszerűbb, de egérrel sem reménytelen.

Hogy mire is jó? Nagy divat a scrapben különböző firkákat használni, vagy szabadkézi díszítő kereteket rajzolni az oldal vagy a kép köré. Ezt megtehetjük egy sima ecsettel is, de akkor koránt sincs annyi lehetőségünk, mint így. Rajzolunk valami firkát, azt utólag könnyen módosíthatjuk, majd a vonalat bármilyen ecset segítségével kitöltjük. Ugyanazt a rajzot többször is fel tudjuk használni, több ecsetet is meg tudunk nézni, hogy eldöntsük, melyik tetszik jobban. Pár fotó, majd videóban is igyekszem ötleteket adni, de a legfontosabb tudnivaló, hogy az én rajzkészségem nem éri el egy 3 éves gyerek szintjét sem, szóval a technika szuper, ha nem néz ki túl jól, amit csináltam, arról nem az eszköz tehet.

Itt ugyanarra a tollfirkára más-más szegélyt tettem.

freeform3

 

 

freeform2

 

A kép köré rajzolt keretet virág ecsettel kereteztem, és annak egy szórt árnyékot adtam, attól vannak az apró pöttyök.

freeform4

A kihagyott helyre szöveget írtam, és ott is egy kis tuningolt ecsetet használtam.

freeform5

 

Nézd meg a videót is, ott láthatod, hogyan készült!