Cewe heti kihívás 76.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

utalvany

Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a téma ezen a héten. Pontosan azért, mert egyébként teljesen kézenfekvő lenne. Viszont az utóbbi időben már volt pár érzelmileg sokkoló téma. Sírtunk, nevettünk, rémüldöztünk, ezért már nagyon szerettem volna valami technikai feladatot kitalálni. Aztán arra jutottam, ha ezt választom, ha nem, kizárt, hogy van olyan, aki ezekben a napokban ne menne temetőbe, ne emlékezne meg szeretteiről, akik már nincsenek itt, vagy ne gyújtana legalább egy szál gyertyát.

Ezért igen, a téma a Halottak napja. Viszont, ha már kihívás, a feladat az, hogy az oldalban ne az legyen a hangsúlyos, hogy mennyire szomorúak vagyunk, hanem inkább az, hogy mi is az, amit szerettünk abban, akiről készül. Lehet egy boldog, vicces történetet felidézni, vagy valami történetet elmesélni. Valamit megmutatni belőle, és egyben magunkból is.

Készítettem egy wa-ot, igazság szerint ez sem egy vidám darab, de napok óta ez a dal jár a fejembe, vagy éppen hallgatom is.

(tovább…)

Bélyeg keret

Tulajdonképpen eszembe sem jutott volna, hogy erről írjak, hogy miért lett mégis cikk, az majd a videóból derül ki, ahol egy sokkal érdekesebb technikát mutatok be. De ha már bélyeg, kezdjük az alapokkal.

Méretezzünk be egy alapot. Én egy három fotóhoz valóval készítettem el, és rögtön egy vintage hátteret tettem rá, persze ez lehet egyszínű is.  A vonalzó behúzása azért jó, mert akkor a felosztást biztosan pontosan fogjuk elvégezni. Ahhoz, hogy a bélyeg kinézetet megadjuk, bele kell radírozni a félköröket. Ehhez válasszunk egy szép kerek ecsetet, éles széllel. Az ecset méretét próbálkozással állíthatjuk be.  A Spacing-gel azt határozzuk meg,  hogy milyen távolságra legyenek egymástól a pöttyök.

A Shape Dynamics-nál az Angel Jitter>Control legyen Direction, mert ettől fogja az ecset követni  a path (görbe) vonalát.

(tovább…)

Naptár 2011!

Még igazán bőven van idő Karácsonyig, de már többen megkerestek naptársablon ügyében. Ezzel kapcsolatban nekem a legfontosabb feladatom az volt, hogy ezt a kérést tolmácsoljam Péter felé, aki már el is küldte nekem:) Sőt pechére megkérdezte, hogy szeretnék-e  még valamit.:) Így aztán elszemtelenedésem története nyomon követhető:)

2009-ben volt egy betűtípus.

Ehhez csináltam egy ecsetkészletet, amit most felújítottam a 2011-essel, és beleraktam az új csomagba is. Használatához még akkor egy videóban adtam pár tippet.

Tavaly már két betűtípus, és a napok elválasztóval vagy anélkül.

(tovább…)