A Fine Art fotózásra nincs pontos meghatározás, de abban biztos vagyok, hogy a blogon lévő cikkek közül rengeteg olyan van, amit használni lehet egy Fine Art utómunka során.
Ha például egy utazásról készítünk fotókönyvet, a fotókon általában csak minimális korrekciót végzünk. Tulajdonképpen ebben az esetben az a lényeg, hogy dokumentáljuk az eseményeket. Nem szükséges, sőt nem is javasolt, hogy megváltoztassuk a valóságot. A fotó pont úgy nézzen ki, ahogy az az adott pillanatban volt. Lehet rajta kicsit alakítani, hisz a fényképezőgép nem úgy „lát”, mint a szemünk, de pl. az égbolt lecserélése egy teljesen másmilyenre, már nem az emlékek megőrzését szolgálja.
A Fine Art viszont nem arról szól, amit a fényképezőgép lát, hanem amit az alkotója elképzel. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a Fine Art fotográfia minden olyan fényképezőgéppel készített képet leír, amelynek célja esztétikai, vagyis értéke elsősorban a szépségében rejlik.
Természetesen egy-egy ilyet is be lehet szúrni az oldalak közé, de borítónak különösen alkalmas, vagy készíthetsz ilyen technikával valamilyen fali képet is.
Hogy mit is csinálj a fotóval? Erre nem nagyon lehet receptet adni. Ha van egy kis rutinod a képszerkesztésben, akkor egyszerűen kezdj neki. Próbálgasd, mi és hogy változtat a fotón. Melyik az, ami neked tetszik. Mert a lényeg, hogy neked legyen jó ránézni. Hogy aztán ez Fine Art-nak minősül-e, vagy sem, az teljesen lényegtelen.
A CEWE Bingó júliusi feladatai közül a tájképhez ez a fotó keveredett elém. Ezeréves kép, egy 8 mp-es Fujifilm FinePix A800-as géppel készült, amivel csak jpg-ben lehetett fotózni. Ma már egy telefon is jobb képet csinál:) Érdekessé csak az tette, hogy emlékszem a helyre és a kirándulásra, mikor ott voltunk, így kedvem lett kicsit játszani vele.
Szeretem a Camera Raw filtert, mert egy ablakban rengeteg mindent meg lehet oldani. Kezdtem egy alapkorrekcióval. Jpg képnél korlátozottabbak a lehetőségek, de valamit azért lehetett rajta javítani.
Ez a technika a „régi, sérült fotókat feljavítjuk, a hibátlant meg jól szétcincáljuk” elven alapulva épp egy tökéletes fotó roncsolásáról szól. Szerencsére így is jól néz ki, és egy CEWE FOTÓKÖNYV borítóján el is tudom képzelni.
Ehhez valamilyen omladozó falra lesz szükség, a „peeling texture”-ra keresve, sokat lehet találni. Én a Pixabay oldaláról töltöttem le ezt:
A képtől függ, hogy milyen technikát alkalmazol, a lényeg, hogy külön rétegre kell kerülnie a falnak, a málló résznek, amire a fotó kerül, és valószínűleg az árnyéknak is, legalábbis nálam szükség volt rá. Ennek értelmében három másolat.
Már csak a maszkokat kell valahogy elkészíteni.
Én most azt a plugint használtam, amiről már volt is egy cikk. Az Interactive Luminosity Masks teljesen ingyenes, és nagyon egyszerűen használható. Lehet Luminosity (fényesség) és Saturation (telítettség) alapján dolgozni. Először azt a részt jelöltem ki, amire a fotó kerül. A panelen a Zone Mask-ot választva, majd a Pick Saturation gombra kattintva lehet a pipettával a színt kiválasztani. A Selection ad egy kijelölést. Ha a kijelölés mellett a rétegpalettán az Add layer maks-ra kattintunk, máris kész van a maszk. (ha ezt a megoldást próbálnád ki, a korábbi cikkben részletes leírást találsz)
A Topaz DeNoise korábbi verziói közül volt már cikk a Topaz DeNoise 6-ról és a Topaz DeNoise AI-ról is. Utóbbi is több mint három évvel ezelőtti bejegyzés, így érhető, hogy azóta rengeteg fejlesztésen ment át a program. Mivel ez a legjobb zajcsökkentő szoftver a piacon, mindenképp érdemes megnézni, hogy most hogy is működik. Július 8-ig pont akciós, ha megtetszik, kedvezménnyel megveheted, ha ki szeretnéd inkább próbálni, 30 napos próbaverziót is letölthetsz.
Kezdjük azzal, hogy miért is van szükségünk zajcsökkentésre. Egy korábbi cikkben részletes leírást találsz a fotózás alapjairól, röviden idézzük fel.
A legfontosabb dolog, amit meg kell értened, hogy a fényképezőgép három beállításából állhat össze a helyes expozíció. Ezek: rekesznyílás, zársebesség, ISO-beállítás. Ez akkor is így van, ha telefonnal fotózol, és nincs is lehetőség arra, hogy te állítsd be az értékeket. Ebből csak kettő – a rekesznyílás és a zársebesség – befolyásolja ténylegesen a fényképezőgép érzékelőjére jutó fény mennyiségét. Az ISO-nak ehhez nincs köze. Az ISO-beállítás megmondja a fényképezőgépnek, hogy mennyire erősítse fel az érzékelőre érkező fény által generált jelet. Minél magasabb az ISO-érték, annál nagyobb az erősítés és annál világosabb a kép. Ez így szuper is lenne, csak minél magasabb az ISO, annál zajosabb lesz a kép. Van, hogy a rekesznyílás és zársebesség korrekt beállítása nem elegendő a helyes expozícióhoz. Pl. még tájfotót sem készíthetünk hosszú záridővel, ha nagyon fúj a szél, és a nagyobb mélységélességhez is szűk blende kell. Ha nincs más lehetőség, az ISO-t kell növelni.
A zaj egy szemcsés fátyolszerűség a fényképen, amely eltakarja a részleteket, és jelentősen rontja a kép megjelenését. És itt jön képbe a Topaz DeNoise AI, mely eltávolítja a zajt, miközben megőrzi és javítja a fényképek eredeti részletességét. A program mesterséges intelligencián alapuló csúcstechnológiát alkalmaz a feladat elvégzéséhez.
A Topaz DeNoise AI használható önálló szoftverként vagy a Photoshop vagy a Lightroom pluginjaként. Az Affinity Photo-ban is lehet Photoshop pluginokat használni, egy régi cikkben benne vannak a lépések.
Ezt a fotót nyitottam meg először. A fotó f/6.3, 1/40 és ISO 2500 értékekkel készült. Bár elméletileg a blendét lehetett volna nagyobbra állítani, de nem érdemes, mert a lámpák fénye nagyon ronda lesz nyitott blendénél. A 2500 ISO és az, hogy már sötét volt, elég zajos eredményt adott, ahogy a képen is látszik. Minden állítgatás nélkül ilyen lett.
A Fontself Maker-ről nemrég írtam, most egy saját betűtípus készítésének a lépéseit mutatom be.
Nem, senkiből nem lesz egy cikk alapján betűtervező, de nem is ez a cél. Ez is egy kreatív alkotó tevékenység, és mint ilyen, nagyon szórakoztató. Ha nem is a legszebb vagy legtökéletesebb (van olyan??), akkor is miénk:)
Nálam szóba sem jöhetett, hogy pl. papírra rajzolva vagy festve készítsem el a karaktereket, Illustratorhoz alig értek, szóval maradt a Photoshop.
Először egy dokumentumot kell készíteni. Ahhoz, hogy a Fontself Makert egyszerűen lehessen használni, érdemes így rendezni a sorokat. Az alap 26 kis- és nagybetűt külön sorokba, mert azt egyszerre lehet behúzni a programba. Ugyanígy a számokat is. Az ékezetes betűk és egyéb karakterek kerüljenek külön, azokat egyesével lehet majd a megfelelő kóddal ellátni. Ezt a dokumentumot mentsd el .psdt fájlként. A végén az a t nem elütés:) A psdt arra jó, hogy mindig csak egy másolatot nyit meg, az eredeti sértetlen marad. Így még véletlen sem tudod felülírni, és ha ismét használnád, ezt már nem kell újra elkészíteni.
Bármit kitalálhatsz a betűkkel, az enyém így készült:
Layer Style ablakban a Blending Options-nél levettem a Fill-t nullára, ezzel láthatatlan lett, viszont tettem rá egy vékony Stroke-ot.
A Topaz pluginokról az évek alatt rengeteg bejegyzés készült, van olyan, aminél a továbbfejlesztett változat annyi újdonságot hozott, hogy érdemes ismét bemutatni, illetve olyan is, amiről még nem volt szó. Ilyen a Gigapixel AI, amely a mesterséges intelligencia segítségével akár 600%-kal is felnagyítja a képeket, anélkül, hogy a minőségben észrevehető veszteséget szenvedne.
CEWE FOTÓKÖNYV vagy például egy nagyméretű fali dekoráció szerkesztése során belefuthatunk abba, hogy a minőségjelző pirosat mutat, vagyis adott pixelméret nem elegendő ahhoz a mérethez, amiben a fotót használni szeretnénk. Pedig milyen látványos egy dupla oldalon átívelő kép, vagy egy hatalmas vászonfotó a falon. Ha egy fotó méretét csak egyszerűen megnöveljük, sokszor pixelessé válik, és „artifact” jelenik meg, ami mindenféle torzulást okoz, pl. színtelen pixelekből álló tömbszerű foltok láthatók, vagy fényes glória jelenik meg az élek körül.
Gigapixel AI nagyító algoritmusa képes felismerni a részleteket és struktúrákat az alacsony felbontású fájlokban, és élesebb és tisztább felskálázott képekké alakítja őket. Egy nagyon régi, rossz minőségű fotóból mindenféle állítgatás nélkül ez lett 6x-os nagyítással.
A bal oldali a Photoshop „Preserve Details 2.0” beállításával nagyítva, a jobb oldali a Gigapixel AI. Nem sok magyarázatot igényel:)
És ez 6x-os nagyítás, ami jelen esetben akár egy 100 x 150 cm-es nyomatot tesz lehetővé. Természetesen ezen még lehet javítani, és a beállításokat is próbálgatni, ez csak egy gyors próba volt.
Legutóbb írtam egy áttekintést a color font-okról, vagyis a színes betűtípusokról. Ezek a betűkészletek tulajdonképpen színes grafikai elemek, amikből egy jól megválasztott típus egész különleges díszítő eleme lehet egy CEWE FOTÓKÖNYV borítójának vagy bármely oldalának. A színes betűk nem annyira rég törtek be a tipográfia világába, és nem is lehet egyelőre bármilyen programban használni, de például a Photoshop, inDesign, Illustrator már most is tudja kezelni ezeket. A jó hír, hogy magunknak is tudunk készíteni gyakorlatilag bármilyen betűtípust, amit aztán a billentyűzetről egyszerűen be tudunk gépelni.
Ehhez egy fantasztikus plugint mutatok be A Fontself Maker-t, ami hihetetlen módon leegyszerűsíti az alkotó munkát. A Fontself segítségével most már közvetlenül az Illustrator és/vagy Phohoshop programból lehet létrehozni saját betűtípust, különösebb komoly szakértelem nélkül. Természetesen készíthetsz szabványos, nem színes betűtípust is, amit bármely programban lehet használni. Mivel az Illustrator nem témája a blognak, a Photoshop-ban ismertetem.
Az egyszerűség kedvéért most Lorie Davison Wild Watermelon készletében lévő betűit fogom betűkészletté varázsolni, megtoldva azzal, hogy bekerülnek az ékezetes betűk is.
Nekem (remélem nem vagyok vele egyedül) összegyűlt már pár scrapbook készletem. Sokban van”alpha” vagyis a készlethez illő betűk. Ezek képfájlok, png kiterjesztéssel. Ha csak egy címet kell vele kialakítani még elmegy, hogy minden betűt külön-külön illesztgetsz egymás mellé, és ha kell, az ékezeteket is valahogy megoldod, de ha van egy kedvenced, mennyivel egyszerűbb a billentyűzeten írni.
File → Scripts → Load File into Stack. Ezzel egy dokumentumba kerül az összes betű. Fontos, hogy csak 26 karaktert jelölj meg, a-z-ig, az angol abc szerint. Az összes többi karaktert, vagy ezek változóit külön kell majd berakni.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.