Grunge szöveg

Grunge szöveg

Distressed, grunge, damaged szövegként jelölik angolul, nem találtam rá igazán jó magyar szót, de azt hiszem, a grunge elég elterjedt. Olyan effekt, ami rusztikus, koszos, töredezett, megjelenést kölcsönöz.

Fotókönyv oldalak készítésekor gyakran használunk valamilyen hátteret, amire aztán írunk is valamit. A betűtípus megválasztása is fontos, de millió dolgot tehetünk még azért, hogy ez a szöveg még érdekesebb legyen, jobban passzoljon az elképzelésünkhöz. Ehhez mutatok most pár eszközt.

A betűtípus kiválasztása az első lépés, bár van, amikor a későbbiekben ezt meg tudjuk változtatni, jobb ha a végleges szövegen látjuk az alkalmazott technika eredményét.

szöveg
távolság

A betűk közti távolságot a jelölt részen lehet állítani, ha szükséges. Itt nem tetszett, hogy nem szép az illeszkedés, ezért korrigáltam, de nem ezzel a módszerrel.

Ha a szövegeszköz aktív és a kurzort két betű közé viszed, a billentyűzeten a jobbra-balra nyíllal tudod közelebb vagy távolabb helyezni a két részt.

betűköz

Csak az első betűt kijelölve, annak méretét megnöveltem, és szintén igazítottam rajta. Tehetünk rá textúrát, adhatunk hozzá árnyékot is, de most egy kicsit tollal írt hatást szerettem volna. Annak nincs árnyéka, viszont kicsit lehet töredezett, ahogy a strukturált felületre írunk. Ehhez Ctrl+klikk a Layer palettán a szövegréteg bélyegképére, amire kijelölődik az írás.

kijelölés
olvasd tovább
Photoshop vízfestmény action

Photoshop vízfestmény action

Egy korábbi cikkben volt szó egy Photoshop action-ről, amivel festői hatást lehet elérni. Készítője rengeteg további actiont is készített, nagy része fizetős, de akad azért ingyenes is. Egy ilyet mutatok most be. Akinek nem gond az angol nyelv, nyilván elboldogul egyedül is, mert igazán egyszerű dolgozni vele. A többieknek biztos jól jön némi magyar magyarázat.

Letölteni erről az oldalról tudod. Van a legfrissebb Photoshophoz, illetve korábbiakhoz is külön. Hogy még korábbival működik-e, azt sajnos nem tudom, de egy próbát megér.

letöltés

A letöltött és kicsomagolt mappában négy fájlt találsz, ebből az egyik a leírás.

fájlok

A másik hármat kell telepíteni. Az abr ecset, a pat mintázat, az atn meg maga az action. Ezek telepítése sokféleképp lehetséges, a legegyszerűbb az, ha mind a hármat kijelölöd, és behúzod a PS munkaterületére.

telepítés
olvasd tovább
Napszemüveg tükröződés

Napszemüveg tükröződés

A szemüvegekkel, napszemüveggel mindig csak a baj van. A szemüveg sose csillanjon be, a napszemüvegnél, ha tükröződik valami, azt el akarjuk tüntetni, ha nem tükröződik, akkor meg mindenképp azt szeretnék, ha mégis tükröződne. Persze mindenre van megoldás. Ma arról lesz szó, hogy lehet valamilyen fotót tükröződésként berakni egy napszemüvegbe.

Az, hogy hogyan is tükröződik a táj az üvegen, többek között függ attól, hogy mennyire domborúak a lencsék. Általában két egymást átfedő kép jelenik meg, vagyis nem folytatódik pontosan az egyik lencséből a másikba a fotó.

Jöjjön egy példa arra, hogy lehet reprodukálni a fényvisszaverődést.

napszemüveg

A legjobb, ha mindezt egy olyan fotóval próbáljuk ki, ahol mi fényképeztünk az ellenkező irányba is, így minden stimmelni fog. Ha erre nincs lehetőség, pár dologra érdemes figyelni. Ennél a fotónál életlen a háttér, leginkább vízhez, talán kikötőhöz és vitorlásokhoz lehet a legközelebb, így semmiképp nem érdemes egy síelős fotót használni fényvisszaverődésként. Ha van mihez viszonyítani, akkor a síkok is nagyjából stimmeljenek, vagyis egy itt egy légi felvétel sem lenne szerencsés. Nem kell tökéletesnek lenni, hisz még az sem mindegy, milyen szögben tartja a fejét az, aki a napszemüveget viselni, de nagyon zavaró eltérés ne legyen. Én ezt választottam.

tükröződés

A lencse körbejelölését nem lehet megúszni. Ezt lehet a Quick Selection Tool-lal, Lasso Tool-lal vagy akár Pen Tool-lal is. A Pen Tool-lal lesz a legpontosabb, ha azzal dolgozol, abból még kijelölést kell csinálni. Path paletta alján → Load path as a selection.
A kijelölés finomítását a Select and Mask ablakban lehet elvégezni.

select and mask
olvasd tovább
Layer Style tipp

Layer Style tipp

A Layer Style ablak eszközeivel

Ez egy nagy méretű betű, ha nem ekkorával dolgozol, az értékek biztosan másképp alakulnak. Mindenképp érdemes próbálgatni a beállításokat, mert mindegyik más eredményt ad.

szöveg

Most egy fényes, lekerekített kiemelést készítek. Dupla kattintás a rétegpanelen a rétegre, hogy megnyíljon a Layer Style panel. Az első lépés egy Inner Shadow. Ahhoz képest, hogy ez belső árnyékot jelent, most fehér színe van, screen blendinggel.

layer style
olvasd tovább
Árnyékolási technikák

Árnyékolási technikák

A múlt heti cikkben az árnyéké volt a főszerep abban, hogy 3d-s hatást érjünk el. Ott a legjobb választás az volt, amit mutattam, vagyis a Layer Style →Drop Shadow. Árnyékolni azonban sokféleképp lehet, mutatok is rá pár példát.

1. Layer Style

A legegyszerűbb megoldás. Dupla klikk a rétegre, amire árnyékot tennénk, vagy a rétegpaletta alján az fx-re kattintva megnyílik a Layer Style ablak. A beállítás eredménye azonnal látszódik, így egyszerű a beállítás.

drop shadow
olvasd tovább
3d sablon

3d sablon

Egy scrapbook oldalon láttam egy játékot, amiben 3d-s megoldással kellett valamit alkotni. Nagyon megtetszett, és én is készítettem egyet – az egyik CEWE-Bingó feladatra.

3d

Sok réteg, mögé és közé lehet mindenfélét elhelyezni. A térhatást az árnyékolás adja. Igazán nem bonyolult elkészíteni sem, de ha nincs kedved hozzá, lejjebb letölthetsz egy csomagot, amibe három különféle sablon van.

Mutatom, én hogy csináltam.

Valamilyen Shape kell hozzá. Amennyiben újabb Photoshoppal dolgozol, lehet, hogy nem találod a régi alakzatokat, akkor katt a jobb felső sarokban a vonalas ikonra, majd a „Legacy Shapes and More”-ra.

shapes

Így már betöltődnek.

alakzat
olvasd tovább