Tükröződés

Nagy divat mostanság a scrapbook oldalakon a jeget, illetve a jeges tükröződést alkalmazni. Ennek elkészítése sem bonyolult.
Megduplázzuk a tükrözendő réteget, akár a Ctrl+J segítégével, de megfoghatjuk a réteget, és ráhúzhatjuk a rétegpaletta alján található ikonok közül jobbról a másodikra.

tukrozodes1

Ha egész precízek akarunk lenni, akkor egy kis korrigálásra szorul a képünk. Most úgy néz ki, mintha a jobb lába a levegőben lenne, hiszen nem találkozik a tükörképével. Ha ezen változtatni szeretnénk, jelöljük ki a lasszó eszközzel a lábat, majd a Free Transformmal (Szerkesztés-Szabad alakítás) Húzzuk oda az eredeti képhez. Ez olyan kicsi változtatás, hogy nem lehet észrevenni a torzítást.

tukrozodes2

Tegyünk a rétegre egy maszkot (Rétegpaletta, balról harmadik ikon),  festő szín fekete, háttér szín fehér, kijelöljük a Gradient eszközt, és lentről felfele húzzunk egy átmenetet. Próbálgassuk többször, hogy kiválasszuk a nekünk tetszőt. Csökkenthetjük a gradient átlátszóságát is. Már csak egy kis életlenítésre van szükségünk, hiszen ez a valóságban is kicsit életlen lenne. Most ne a maszk legyen aktív, hanem maga a kép, és a Filter-Blur-Gaussian Blur-rel mossuk el kissé a képet. Ennyi az egész. Ugye milyen egyszerű?

tukrozodes3

Előfordulhat, hogy egy olyan tárgyat szeretnénk tükrözni, aminek több oldala is látszódik.

tukrozodes4

Itt egy kicsit módosítanunk kell a folyamaton. Ezt egyszerűbb egy videón megmutatni.

 

Esti fények

Az előző tipp arról szólt, hogyan csinálhatunk egy nyári felvételből télit. Most megmutatom, hogyan lehet nappaliból esti képet készíteni. 

este1

Layer – New – Layer (Réteg – Új – Réteg) és nyiss egy új réteget,  úgy, hogy a réteghatásmódja legyen Linear Burn (lineáris égetés), az alsó kis ablak ekkor aktívvá válik és pipáld be a Fill with Linear-Burn-neutral color (white)-ot. (kitöltés mód semleges színnel-fehér)

este2

Most Image – Adjustments – Levels. Az alsó Output Levels-nél a fehéret húzzuk balra annyira, amennyire jónak látjuk.

este3

Most már sötétnek sötét van, de este égnek a lámpák. Jelöljük ki például a lasszó eszközzel az izzókat, elég nagy Feather-rel.Ez ugye e Select – Modify – Feather-nél lehetséges (Kijelölés – Módosítás – Lágy perem), majd egy új rétegen töltsük ki a kijelöléseket valami szép, meleg, sárga színnel.

este4

Újabb réteg, közben keressünk valami lámpafény ecsetet.  Én ezt töltöttem le. Próbálgassuk, hogy melyik ecset és milyen méretben illik legjobban a lámpákhoz.

este5

Ennyi az egész, szerintem egész hatásos. Ha esetleg a kép valamelyik részét vissza szeretnéd egy kicsit világosítani, a sötétítős rétegünkön festegethetünk egy lágyszélű ecsettel. Festőszín fehér és az átlátszóságot jól vissza kell venni. Elég 10%-kal próbálkozni. Ilyen jó kis fényudvarokat egyébként érdemes kipróbálni a karácsonyfa égőinél is.

Advenced blending (Speciális összeolvasztás)

Kellene egy téli kép, de épp nincs? Ezen aztán könnyű segíteni!

Ebből

blend1

ezt?

blend2

Egy réteggel, és két perc alatt?  Persze lehet, hogy erre sosem lesz szükséged, de ez a keverési mód másra is jó, szóval érdemes kipróbálni.

A megnyitott képre egy üres réteget teszünk,  rá egy jóval kisebb kijelölést, majd a Filter/Render/Clouds-szal (Szűrő/Renderelés szűrő/Felhők)  felhőcskéket rakunk rá. ( A festőszín/háttérszín fekete/fehér legyen).

blend3

Free transformmal ráhúzzuk a teljes képre. Erre azért volt szükség, hogy a felhőcskék nagyobb pacákban legyenek. Mivel a fekete túl sötét lenne, azon egy kicsit világosítani kell. Lehetett volna rögtön szürke festőszínt választani, de úgyis csak a képen látszik igazán, hogy melyik változat lesz jó az adott képhez. A réteghatásmódot állítsuk most Screen-re ( Világosítás), majd az Image/Adjustments/Levels ablakban az Output levels húzzuk annyira beljebb, hogy olyan kellemesen gomolygó szürkeséget lássunk.

blend4

Ez így még nem igazán jó, most jön a két kép összeblendingelése. Ehhez kétszer kattintsunk a rétegpalettán a ködös réteg neve mellé, erre előjön az a bizonyára jól ismert ablak, ahol például árnyékot szoktunk adni.

Amivel most dolgozni fogunk, az a két csúszka, amit a képen látsz.

blend5

A csúszkákkal az állítható be, hogy az aktív réteg, illetve az alsó réteg mely képpontjai jelenjenek meg a végső képen. És ez egy szuper lehetőség! Alapértelmezetten ez Grey (Szürke), akkor az összes csatornához lehet megadni a keverést. A legördülő kis ablakban választhatunk a színcsatornák között. Ez RGB esetén ugye a Vörös, Zöld és Kék. Remélem, eddig nem bonyolult. Nem kell ezt feltétlen érteni, csak ki kell próbálni. Aki mégis kíváncsi a pontos magyarázatra, annak idemásolom a PS helpjének idevonatkozó részét, én ennél csak rosszabbul tudnám megfogalmazni. Akit ez csak elrémisztene, jobb, ha el sem olvassa:)

(Az Ez a réteg (This Layer) csúszkával a keveredő, ezért a végső képen is látható képponttartományt adhatja meg az aktív rétegben. Ha a fehér háromszöget például a 235 értékhez húzza, akkor az ennél az értéknél fényesebb képpontok nem keverednek, és a végső képen sem látszanak.

Az Aláfekvő réteg (Underlaying Layer) csúszkával a végső képen keveredő képpontok tartományát adhatja meg az aláfekvő rétegekben. A kompozit képpontok kialakítása végett a program a kevert képpontokat az aktív réteg képpontjaival társítja, míg a nem kevert képpontok az aktív réteg alsóbb részein keresztül is látszanak. Ha a fekete háromszöget például a 19 értékhez húzza, akkor az ennél az értéknél halványabb képpontok nem keverednek, de a végső kép aktív rétegén keresztül láthatóak lesznek.)

Ma megfigyeled, a csúszka alatt lévő kis háromszögek közepén van egy kis elválasztó vonal, épp azért, hogy külön tudd választani, és ezzel egy részleges keverést lehet beállítani. Ehhez az ALT gombot kell nyomva tartani, és úgy húzni a háromszög felét.

Az Vörös csatorna beállítását a fenti képen látod, a kék és zöld csatornáét ezen a képen:

blend6


Ez persze csak erre a képre érvényes. Más rétegen, más beállítás lehet a jó megoldás, de tudományos magyarázat nélkül is simán szemre is ki tudod választani a neked tetszőt.

Hogy ez még mi mindenre jó? Pár példa kedvcsinálónak:

blend7

blend8

blend9

Ugye érdemes kipróbálni?

Variációk egy témára

Ez nem bejegyzésnek készült. Hanem a következő minikit-hez egy háttér papírnak. Aztán annyira megtetszett a sokféle variáció, hogy úgy gondoltam, írok erről.
A rossz hír az, hogy már nem tudom,hogy melyiket hogyan is csináltam:) Pedig elég lett volna a jpg mentésekor egy pillanatfelvételt csinálni a History palettán, és akkor mindegyikről meglenne, hogy milyen réteghatásmóddal és beállításokkal  készült.

foto

De sebaj, fogjuk rá, hogy szándékosan, mert légy kreatív és próbálgasd. Egyébként semmi tudatosság nem volt benne, össze-vissza variáltam. Ha valaki nem tudná, miről is beszélek, olvassa el ezt a korábbi cikket.

Azért legalább annyit elmondok, amire emlékszem. Üres layerre felrajzoltam az alapot.

alap

Az alapra egy gradientet húztam, ami alul fehér felül világoskék. Arra az ovális kijelölővel dombocskákat, és azokra is gradient. Utána ecsetekkel fa, hópehely és felhőcskék.

Erre textúrák és külön rétegeken ecsetek, összesen 16 réteg lett, de ebből azért jó párat össze lehetett volna vonni. Volt olyan is, hogy a Ctr+Shift+Alt+E-vel az összes látható rétegről egy összemosott réteget készítettem, és a textúra fölé húztam, volt hogy valamelyik réteget megdupláztam, vagy éppen kikapcsoltam. Közben egyes rétegek réteghatásmódját elkezdtem változtatni, és annyira megtetszett, hogy nem tudtam abbahagyni. Hétnél megálltam, pedig még annyi jót lehetne, de talán ennyi elég lesz:) Mutatom sorban:

krisssz_karacsonyi_variaciok1

krisssz_karacsonyi_variaciok2>

krisssz_karacsonyi_variaciok3

krisssz_karacsonyi_variaciok4

krisssz_karacsonyi_variaciok5

krisssz_karacsonyi_variaciok6>

krisssz_karacsonyi_variaciok7

Jó móka, érdemes kipróbálni. Akinek így is jó, ahogy én csináltam, az a képre klikkelve, vagy a galéria hátterek mappájából  letöltheti.

variaciok_preview

Nekem a negyedik és a hetedik tetszik legjobban. És neked?

Kreatív mézes

Látom, rajtam kívül mindenki szuperül tudja használni az Alphákat, ezért készítettem egy karácsonyi betű készletet is. Letöltheted a képre klikkelve, vagy a galériából.

mezes_preview
Kicsit bonyolítottam rajta, bár lehet akár így is használni, de nem nagy munkával egyedivé teheted.
Nagyjából úgy néz ki, mint egy mézes süti, ha mintát is szeretnél rá, akkor fesd ki. Nagyon egyszerű, a betűre ráhelyezel egy üres réteget, és adsz hozzá némi réteg effect-et. Ezt lehetne utólag is, de sokkal jobban néz ki, amikor elkezdesz festeni, és a vonalon rögtön érvényesül a hatás.

mezes1

mezes2

mezes3
Fogsz egy ecsetet, akár egy teljesen simát, amivel rajzolni lehet, vagy bármilyen cirádásat, csillagot, vagy, amit jónak látsz, és már díszítheted is. A layer effect miatt ez rögtön kicsit gömbölyű, 3d-s hatású lesz. Radírral kilyukaszthatod, és tehetsz rá akasztót, vagy valami egyéb díszítést. Nekem ilyet lett, amin kipróbáltam:

mezes_betu
A csomagba beleraktam az akasztót és a kissapkát is. Még az e heti kihíváshoz is fel tudod használni:) Jó szórakozást!

Liquify -Cseppfolyósító eszköz

Ha megnézel egy magazint, ahol gyanúsan másképp néz ki a címlapon valamelyik celeb, mint egyébként, és ez a változás nem csak a ráncaira vonatkozik, hanem a kilóinak a lefaragására is, akkor biztos, hogy alkalmazták a Liquify eszközt, melyet a Filterek (Szűrők) között találsz.  Itt végül is a pixeleket tudjuk össze-vissza toszigálni, jól szabályozható beállítások segítségével, így aztán a lehetőségek koránt sem érnek véget a hirtelen és tuti fogyókúrával, egyéb kreatív dolgokra is lehet használni, akár díszítésre is. Nézzük sorba a legfontosabb eszközöket. Egy hóember lesz a modellünk, ő talán nem sértődik meg:)

liquify1

Baloldalt, fentről lefele.

Forward Warp Tool (Előre hajlítás eszköz)  Ahogy a neve is mutatja, előre irányban mozgatja el a pixeleket. Ha közben nyomva tartjuk a Shift-et, a torzítás egyenes irányban történik.

Reconstruct Tool (Visszaépítés eszköz)   Ezt gondolom, magyarázni sem kell:)

Twirl Clockwise tool (Bal csavaros örvény)  Hogy ez magyarul miért bal, az sajnos nem értem.  Ha mégis balra szeretnénk, akkor közben nyomjuk le az Alt billentyűt.

Pucker tool  (Távolító eszköz) Összehúzza a pixeleket az ecset központja felé.

Bloat tool (Felfújás eszköz) Ez pont fordítva működik.

Push Left tool (A ecsetet egyenesen felfele mozgatva a képpontos balra mozdulnak, ha lefele mozdítjuk az ecsetet, akkor meg jobbra. De ha felfele mozgatjuk, és közben nyomva tartjuk az Alt-ot, akkor is balra mozdít. Ha valami körül körbemozgatjuk jobbra, akkor nő a mérete, ha balra, akkor csökken. Leírva lehet, hogy ez kicsit bonyolultnak tűnik, de ki kell próbálni, és minden megvilágosodik.

Nem szeretném túlbonyolítani, ennyi biztosan elég lesz az ismerkedéshez. A jobb oldalon az ecset beállításokat találjuk, ami biztosan semmi meglepetést nem okoz. A Restore-ral minden visszaáll az eredetire.

Mirror tool (Tükrözés eszköz) Pixelek tükrözése az ecsetterületre. Ez biztos nagyon klassz lehetőség, nekem még jól nem sikerült használnom:)

Turbulence tool (Kavargás eszköz) Ez egyenletesen kavarja a képpontokat, kiváló scrapbook eszköz, lehet vele hullámokat, felhőket, füstöt meg hasonlókat kreálni.

Freeze Mask Tool (Fagyasztás eszköz)  Nagyon hasznos dolog, ezzel jelölhetjük ki azokat a területeket, amit sértetlenül szeretnénk hagyni.

Thaw Mask tool (Felolvasztás eszközt) Mi más lehetne, mint az előző hatásának a „visszacsinálása”

A két legalsót, gondolom, nem kell magyaráznom. Egy kis videóban is megnézheted, hogy mi történik a filter használatakor.

Szegény hóember eléggé rémesen néz ki a bemutató után, de hidd el, ennél értelmesebb dolgokat is ki lehet találni:)

hoember