Ez a technika a „régi, sérült fotókat feljavítjuk, a hibátlant meg jól szétcincáljuk” elven alapulva épp egy tökéletes fotó roncsolásáról szól. Szerencsére így is jól néz ki, és egy CEWE FOTÓKÖNYV borítóján el is tudom képzelni.
Ehhez valamilyen omladozó falra lesz szükség, a „peeling texture”-ra keresve, sokat lehet találni. Én a Pixabay oldaláról töltöttem le ezt:
A képtől függ, hogy milyen technikát alkalmazol, a lényeg, hogy külön rétegre kell kerülnie a falnak, a málló résznek, amire a fotó kerül, és valószínűleg az árnyéknak is, legalábbis nálam szükség volt rá. Ennek értelmében három másolat.
Már csak a maszkokat kell valahogy elkészíteni.
Én most azt a plugint használtam, amiről már volt is egy cikk. Az Interactive Luminosity Masks teljesen ingyenes, és nagyon egyszerűen használható. Lehet Luminosity (fényesség) és Saturation (telítettség) alapján dolgozni. Először azt a részt jelöltem ki, amire a fotó kerül. A panelen a Zone Mask-ot választva, majd a Pick Saturation gombra kattintva lehet a pipettával a színt kiválasztani. A Selection ad egy kijelölést. Ha a kijelölés mellett a rétegpalettán az Add layer maks-ra kattintunk, máris kész van a maszk. (ha ezt a megoldást próbálnád ki, a korábbi cikkben részletes leírást találsz)
A feladat az, hogy valamilyen módon szaggass meg egy fotót. Nem kell ennyire, mint én, az is elég, ha egy szakadás van rajta:) Más feltétel nincs. Jó szórakozást!
A nyár első hónapja sajnos rohamosan gyors tempóban ért véget, de még van azért majdnem két hónapunk:) Örülök, hogy időt szakítottatok a játékra, és javaslom azoknak is a Bingó-szelvény kitöltését, akik nem mindent oldottak meg, hisz már öt feladattal lehet nyerni.
Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
5-ös Bingót senki sem töltött ki (pedig érdemes:))
15 $-ért vásárolhat:
És a 20 $-os kupon szerencsés tulajdonosa:
Gratulálok a nyerteseknek, írjátok meg, hogy melyik boltba kéritek az utalványt.
A Topaz DeNoise korábbi verziói közül volt már cikk a Topaz DeNoise 6-ról és a Topaz DeNoise AI-ról is. Utóbbi is több mint három évvel ezelőtti bejegyzés, így érhető, hogy azóta rengeteg fejlesztésen ment át a program. Mivel ez a legjobb zajcsökkentő szoftver a piacon, mindenképp érdemes megnézni, hogy most hogy is működik. Július 8-ig pont akciós, ha megtetszik, kedvezménnyel megveheted, ha ki szeretnéd inkább próbálni, 30 napos próbaverziót is letölthetsz.
Kezdjük azzal, hogy miért is van szükségünk zajcsökkentésre. Egy korábbi cikkben részletes leírást találsz a fotózás alapjairól, röviden idézzük fel.
A legfontosabb dolog, amit meg kell értened, hogy a fényképezőgép három beállításából állhat össze a helyes expozíció. Ezek: rekesznyílás, zársebesség, ISO-beállítás. Ez akkor is így van, ha telefonnal fotózol, és nincs is lehetőség arra, hogy te állítsd be az értékeket. Ebből csak kettő – a rekesznyílás és a zársebesség – befolyásolja ténylegesen a fényképezőgép érzékelőjére jutó fény mennyiségét. Az ISO-nak ehhez nincs köze. Az ISO-beállítás megmondja a fényképezőgépnek, hogy mennyire erősítse fel az érzékelőre érkező fény által generált jelet. Minél magasabb az ISO-érték, annál nagyobb az erősítés és annál világosabb a kép. Ez így szuper is lenne, csak minél magasabb az ISO, annál zajosabb lesz a kép. Van, hogy a rekesznyílás és zársebesség korrekt beállítása nem elegendő a helyes expozícióhoz. Pl. még tájfotót sem készíthetünk hosszú záridővel, ha nagyon fúj a szél, és a nagyobb mélységélességhez is szűk blende kell. Ha nincs más lehetőség, az ISO-t kell növelni.
A zaj egy szemcsés fátyolszerűség a fényképen, amely eltakarja a részleteket, és jelentősen rontja a kép megjelenését. És itt jön képbe a Topaz DeNoise AI, mely eltávolítja a zajt, miközben megőrzi és javítja a fényképek eredeti részletességét. A program mesterséges intelligencián alapuló csúcstechnológiát alkalmaz a feladat elvégzéséhez.
A Topaz DeNoise AI használható önálló szoftverként vagy a Photoshop vagy a Lightroom pluginjaként. Az Affinity Photo-ban is lehet Photoshop pluginokat használni, egy régi cikkben benne vannak a lépések.
Ezt a fotót nyitottam meg először. A fotó f/6.3, 1/40 és ISO 2500 értékekkel készült. Bár elméletileg a blendét lehetett volna nagyobbra állítani, de nem érdemes, mert a lámpák fénye nagyon ronda lesz nyitott blendénél. A 2500 ISO és az, hogy már sötét volt, elég zajos eredményt adott, ahogy a képen is látszik. Minden állítgatás nélkül ilyen lett.
Fergeteges hangulatú szülinap, buli, összejövetel volt a téma, bármi, ami vidámsággal és barátokkal teli. Köszönöm, hogy játszottatok:) Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:
A heti feladatot is Gólyának köszönhetjük. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Egy habkönnyű nyári feladatot kaptok most. Nálunk most a nagyfiam ballagása körül forgott az élet egy darabig. Ezért ez lett a témám: első és utolsó napja az általános iskolában. De lehet az egy felújítási folyamat, egy régi utazás, amit megismételtél és ugyanott készítettél hasonló fotót, vagy tényleg bármi, ami a címnek megfelel. Más kikötés nem lesz! Jó szórakozást a feladathoz!
Tombol a nyár, talán kicsit jobban is, mint kellene. Remélem, mindenkinek jut erre a hónapra is egy kis pihenés, felfrissülés, kikapcsolódás. Fotózzatok sokat, és játszatok Bingót!
A júniusi szelvényeket július 7-én sorsolom, addig töltsétek fel a galériába.
Nyeremények: A heti feladatokért egy-egy 5 $ értékű kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hó végi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon. Csatlakozz hozzánk zárt csoportunkba, ott is választ kaphatsz kérdéseidre.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.