Brenizer
Rengeteg érdekes dolgot lehet és érdemes kipróbálni a fotózásban, pláne, ha nem kell hozzá külön eszközt vásárolni. Némi türelem és próbálkozás kell, de az nem kerül semmibe, és aki érdeklődik a fotózás iránt, annak a kísérletezés is örömet nyújt.
Ezt a technikát Ryan Brenizer-ről nevezték el, nem hinném, hogy feltétlen ő találta ki, de neki sikerült olyan népszerűvé tenni, hogy a nevével vált ismertté. A pasi amerikai, és fotós. Főleg esküvői fotókat készít, és nem is rosszakat, rakás díjat elnyert, szóval mindenképp érdemes körülnézni nála.
A technika lényege a mélységélesség rejtelmeihez vezet. Erről korábban volt egy cikk, akinek ez újdonság, olvassa el.
Itt most az a cél, hogy kicsi legyen a mélységélesség. Ezt hogy tudjuk elérni? Három összetevőtől függ. Objektív gyújtótávolsága, rekeszérték, valamint a gép és a téma közti távolság.
Legfontosabb tudnivalók:
Minél nagyobb a blendenyílás, annál kisebb a mélységélesség.
Minél nagyobb az objektív gyújtótávolsága, annál kisebb a mélységélesség.
Minél kisebb a távolság a gép és a tárgy között, annál kisebb a mélységélesség.
A saját felszerelésünknek megvannak a határai, de ezzel a technikával ezeket a határokat szépen arrébb tudjuk tolni. Tehát lehetséges, hogy valaki, valahol a saját felszerelésével jobb eredményt ér el mélységélesség – mármint életlenítés – tekintetében, mint mi a saját cuccunkkal, de a viszonyítási alap legyen a saját lehetőségünk. Ahhoz képest mindenképp izgalmasabb felvételt tudunk készíteni. Olyan, mint ha még-még-még tudnánk nyitni a blendén, akár akkorára, amilyen nem is létezik, miközben nem a legnagyobb teleobjektívet használnánk a cél elérésere, hanem valami jóval nagyobb látószögűt. Van ehhez ám még egy kalkulátor is, akinek nem elég az eredmény, hanem azt is tudni szeretné, hogy minek felel meg a felvétel. Megnéztem persze én is, a 200 mm-en lőtt 2.8-as fókuszból így lett 53 mm és 0,4-es blendenyílás, ami ugye nem létezik. Ha létezne, azzal lehetne ilyen fotót készíteni, mint amit készítettem a 9 felvételből.
Hogy mi az a téma, amihez ez jól passzol, az persze megítélés kérdése, a legjobb először a technikát elsajátítani, aztán ha az már jól megy, kísérletezhetünk azzal is, hogy mikor használjuk.
Ja, hogy mit is kell tennünk? Tulajdonképpen egy panorámaképet készítünk. Amennyiben az élesnek képzelt rész egy tárgy, akkor tehetjük a gépet állványra is, de ha embert, vagy embereket fotózunk, jobb, ha kézből tesszük, mert senki nem tud huzamosabb ideig totál mozdulatlan lenni, és kézből gyorsabban haladunk.
- A gépet teljesen manuálisra kell állítani.
- Blendét állítsuk a lehető legnagyobbra.
- Az exponálási időt válasszuk ki ennek megfelelően.
- A fehéregyensúly se legyen automatán, kivéve, ha raw-ban fotózunk, mert akkor mindegy.
- A modellre mérjünk élességet, akár autofókusszal, majd kapcsoljuk manuálisra ezt is.
- Nézzünk körül, hogy nagyjából mekkora az a terület, amit látni szeretnénk a képen, de annál nagyobb területet fotózzunk, hogy legyen miből vágni.
- Az egyes képek között legalább 30 % átfedés legyen, hogy az összefűzés sikeres legyen. Ez ugye nagyjából a harmada. Amikor az egyik felvételt elvégezzük, jegyezzük meg, hogy mi is az, amit a következő képnél még látnunk kell. Az sem jó, ha túl nagy az átfedés, tehát törekedjünk nagyjából a 30 %-ra.
- A modellünknek magyarázzuk el, hogy amíg őt fotózzuk, meg ne mozduljon.
Lehet, hogy elsőre nem lesz tökéletes, pláne ha még sosem próbáltál meg panorámát fotózni. Ha kézből készül, stabilan kell tartani a gépet, és figyelni kell, hogy ha vízszintesen mozdítjuk el a gépet, az tényleg vízszintes legyen. Persze a függőleges meg függőleges:)
Elsőre ne akarjunk rengeteg fotóból álló sorozatot készíteni. Legyen mondjuk 3 x 3. Ebbe még biztos nem gabalyodunk bele, és az összefűzése sem lesz gond.
Összefűzés. Ha raw-ban fotóztunk, az összes képet egyszerre állítsuk be a Camera Raw ablakban, majd mentsük el. Legjobb tif-ben. Ha jpg-ben fotóztunk, akkor maradjon is abban. A panorámák összefűzéséről volt már korábban egy cikk, amiben leírtam, hogy Photoshop-ban hogy kell összefűzni.
Ahhoz képest, hogy több száz panorámát készítettem már, ez valahogy kimaradt, szóval jelenleg én is csak az első próbálkozást tudom bemutatni.
A felvétel egy Nikon 70-200 f/2.8-as objektívval készült. Természetesen a legnagyobb blendenyílással, vagyis 2,8-cal.
Ha 70 mm-en volt az optika, ilyen képet kaptam:
Szemüveg
Ha fotózunk, hamar belefutunk abba a problémába, amit egy szemüveges ember fényképezése jelent. Mondják, hogy a szemüveg öltöztet, ez így igaz, de van még egy tulajdonsága, hogy tükröződik is. Ez nem csak műtermi felvételnél szokott zavaró lenni, de teljesen normális utcai képeknél is. Nézzük meg mi miért van, és mit tehetünk, hogy kiküszöböljük.
A tükröződéssel egyébként semmi bajunk nem szokott lenni, ha például egy tó partján vagyunk, és a környezetet látjuk meg a tó tükrében.
A szemüveg csillogását viszont szeretnénk elkerülni. Nyilván, ha a szemüveges gyerekünket a játszótéren rohangálva szeretnénk lefotózni, elég nehéz megoldani, hogy a megfelelő szögben tartsa a fejét, de normális körülmények között van lehetőségünk arra, hogy sikeresen kiküszöböljük ezt a zavaró tényezőt. A probléma közel sem a vaku használatával kezdődik, a szemüvegen minden más fény is becsillanhat. Ez a kép a lakásban készült, vaku nélkül, csak éppen a hátam mögött egy nagy ajtó van, ahonnan érkezik a fény.
Fotózzunk vizet
A heti kihívás az, hogy fotózzunk szökőkutakat, csobogókat, vízeséseket, legyen benne valami vizes, ami fröcsög.
Gondoltam, vegyük át, hogyan is fotózzunk vizet. Akiknek hiányosságai vannak az alapfogalmak terén, először olvassák el a Fotósuli 1. és 2. bejegyzéseket.
Fontos ezekkel tisztában lennünk, mert csak így tudunk dönteni, hogy milyen beállítást válasszunk ahhoz, hogy elérjük azt a hatást, amit szeretnénk.
Fontos továbbá, hogy tudatosan fotózzunk. Ismerjük meg a fényképezőgépünk minden lehetőségét. A tippekben nyilván lesz olyan, ami nem valósítható meg az adott géppel, de ettől még hasznos lehet, mert tudni fogjuk, mi az, ami minket érdekel, mit és hogy szeretnénk fotózni, így egy esetleg gép vagy optika vásárlásnál segítségünkre lehet a választásban.
Tény, hogy egy jobb felszerelés nem csak lényegesen drágább, de brutál nehéz is tud lenni. És, ha az embernek megvannak a szuper objektívjei, nem szívesen hagyja őket otthon, mert tuti, hogy pont arra lenne szüksége. Ha valaki megelégszik a gyengébb minőséggel, illetve anyagilag sem engedheti meg magának, akkor persze marad a kisebb gép, de abból is ki lehet azért hozni a maximumot.
De térjünk vissza a víz fotózásához. Szökőkút, vízesés, vagy bármi, ami fröcsög. Nos, ezekben az esetekben ugye a víz mozog. Két megoldás közül választhatunk. Az egyik, amikor nagyon rövid záridővel megfagyasztjuk a pillanatot, vagy nagyon hosszú idővel elmossuk a vizet.
Ha ugyanarról a helyről beszélünk, akkor ugye a megvilágítás adott. Ahhoz, hogy nagyon rövid időt tudjunk választani, a blendét nyitni kell. A nyitott blendenyílás viszont kisebb mélységélességet eredményez, ami persze nem baj, de figyelni kell a mértékére. Ha nem tudunk már tovább blendét nyitni, akkor növelhetjük az érzékenységet. Nem árt, ha tudjuk, mi az az ISO növekedés, amit még túl nagy zaj nélkül tolerál a gépünk. A Fotósuliban még feladatokkal is tesztelheted, hogy tisztában vagy-e azzal, hogy módosítsd az expozíciós értékeket.
Ez a fotó f/2.8 és 1/1000 értékekkel készült.
Photoshop a legelejétől – színkorrekció
A színes fotózáshoz értelemszerűen markánsan hozzátartoznak a színek. És ezeket korrigálni kell, ugyanis nagyon sok esetben a fotón nem azok a színek jelennek meg, mint ami a valóságban volt. Ráadásul a szemünk elég rendesen képes korrigálni az adott helyen, ha valamiről tudjuk, hogy fehér, nagyjából képesek vagyunk fehérnek is látni, aztán a fotón kiderül a brutál eltérés. A fényképezőgép sajnos nem úgy működik, mint a szemünk. 🙂
Az, hogy pont olyan legyen egy kép, mint a valóság, nagyjából a lehetetlennel egyenlő. De ha belegondolunk, magát a valóságot is egészen különbözően érzékelik az emberek. Jó, persze ha valaki zöldnek látja a pirosat, ott más probléma van, de esetleg más árnyalatot érzékel, másképp hatnak rá a színek, így mást tart valóságosnak.
Színhelyesnek akkor ítélhetünk egy képet, ha ránézünk (meg még pár ember), és úgy gondoljuk, hogy ez így jól néz ki. Azért ez sem igaz minden esetben, mert műszaki felvételnél vagy például festménynél fontos lehet a tökéletesség (ami nincs). Ilyenkor kimérve a szürkét, annak bizony szürkének kell lennie. Ilyenkor már csak az a gond, hogy 10 monitorból tízféleképp fog kinézni az egyébként majdnem tökéletes kép. Ahhoz, hogy mi magunk közelítsünk a tökéleteshez, rendszeresen kalibrált, jó minőségű monitor is kell, és akkor legalább azt elmondhatjuk, hogy nálunk tuti jó, ha másnál nem ilyen, arról már mi nem tehetünk. És akkor a nyomtatással nem is bonyolítom tovább a kérdést, mert ott még szinkronban kell lennie mindennek mindennel.
A látható fénynek egyik jellemzője a hullámhossz. A különböző hullámhosszakat a szemünk különböző színekként érzékeli. Az emberi szem számára látható tartomány 400 – 700 nanométer.
Ebben a színképben lévő összes szín meghatározható egy hullámhosszal. Természetesen a valóságban nincsenek tiszta színek. Bármit fotózunk, különböző hullámhosszú fények keveredésében tesszük.
A színeknek három tulajdonsága van: színezett, telítettség és világosság. Hue, saturation és luminance. HSL. Aki szorgalmasan olvassa a cikkeket, ezzel már bizony találkozott többször is. Például kedvenc Camera Raw-mban.
