Valószínűleg nem hangzik túl izgalmasan a cím, mert színes betűket igazán nem túl bonyolult készíteni, csak bármilyen színre megváltoztatjuk a szöveg színét.
Vagy színes lesz akkor is, ha teszünk rá egy háttérpapírt.
Vagy a Layer Style ablakban valamilyen pattern overlay-t.
Esetleg egy Style-t.
Tehát ahhoz, hogy a szöveget kicsit érdekesebbé, látványosabbá tegyük, textúrákat, effekteket kell alkalmazni, és annak is megvannak a határai. Például ezt ezekkel a technikákkal nem lehet megoldani:
A CEWE-Bingó „Művészi” feladatára készült ez az oldal.
Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy néha elindul egy oldal, különösebb elképzelés nélkül, aztán valami majd csak lesz belőle. 🙂 Most éppen ez. A fotó manipulálása igazán egyszerű, sok idő azzal ment el, hogy mindenfélét kipróbáltam közben, de mivel a folyamat is szórakoztató, nem gond, hogy nem két perc alatt készült el.
A fotóból legyen Smart Object, hogy az alkalmazott módosítások külön rétegen legyenek, így az eredeti kép sértetlen marad. Első lépésként a Filter → Camera Raw filter, ahol a Noise Reduction egy simább felületet hoz létre.
Most a Filter → Filter Gallery három szűrője következik. Az értékeket a saját fotó határozza meg, nekem így tetszett. Első a Cutout.
A CEWE-Bingó egyik feladata a „Törékeny” volt, amire ezt az oldalt készítettem:
Az ilyen törött szöveg készítése igazán nem bonyolult, és ahogy most megmutatom, azért is jó, mert utána egyszerűen cserélhető a szöveg, betűtípus, szín. Az elv hasonló, mint a perspektivikus sablon készítésénél, vagyis Smart Object-tel dolgozunk. De nem mindegy, hogy hogyan. Ha Ctrl+J-vel, Layer → Duplicate Layer-rel vagy úgy, hogy a rétegpalettán az Alt lenyomása mellett az egérrel fel- vagy lehúzunk, ezzel másolva a réteget, akkor az összes példány kapcsolódik egymáshoz. Lehet mindegyiket külön átméretezni, forgatni, módosítani az átlátszóságát vagy a blendingjét stb, de ha a megnyitjuk a Smart Object-et (dupla katt a rétegpalettán a bélyegkép jobb alsó sarkában lévő ikonra), és ott változtatunk, akkor mentés, bezárás után a módosítás az összes Smart Objectre érvényes lesz. Most erre lesz szükségünk. Ha más a cél, és ezt el akarjuk kerülni, akkor a Layer → Smart Objects → New Smart Object via Copy a megoldás.
A szöveg rétegből Smart Object. (jobb klikk a rétegpalettán, ott lehet kiválasztani) Három másolatot egy csoportba helyeztem (kijelölés után Ctrl+G), az alapot ki is lehet kapcsolni, az csak akkor kell majd, ha változtatni akarunk a szövegen.
A CEWE-Bingó múlt heti feladata a liftelés volt, és én egy könyves oldalt választottam. Persze sikerült egy olyan elemet találnom, amiben a könyv fektetve volt. Ahhoz, hogy a ráhelyezett fotó, háttér, szöveg stb. jól nézzen ki, érdemes bevállalni egy kis plusz munkát, ami már csak azért is megéri, mert ha máskor is használnánk ezt, akkor már egy pillanat alatt cserélhető a tartalom.
Első lépésként valahogy meg kell mérni a könyv oldalát. Ehhez a Ruler Tool a legjobb eszköz. Elhúzod, majd az Info panelen, vagy fent az opciós sávban leolvasható, hogy ez hány px.
A Rectangle Tool-lal húzz egy téglalapot, a pontos méretet a Properties panelen lehet beállítani. Az alakzat színe (Fill) teljesen lényegtelen. Szegély (Stroke) ne legyen.
Ezer évvel (jó, csak 10) ezelőtt írtam a GideGide Photoshop bővítményről, amivel segédvonalakat lehetett pillanatok alatt létrehozni. Ez még most is létezik, azzal a különbséggel, hogy akkor még ingyenes volt, most meg fizetni kell érte, és nem is keveset. Közben a Photoshop 2014-ben kihozta a továbbfejlesztett segédvonalakat, ami nagy lépés volt a korábbihoz képest. Ez jelenleg is változatlan formában működik, és nagyon hasznos is, bár koránt sem tud annyit, mint a Better Grids nevű bővítmény, amiről most szó lesz. Tény, hogy ez sem ingyenes, de nem is elvárható, hogy minden ingyen legyen:) Megvenni pl. a Creative Market-nél tudod, vagy az Envato Elements-nél előfizetve lehet ezt és millió mást is letölteni.
Telepítéséhez pontos információ van a csomagban.
Gyors összefoglalóként a jellemzők:
Teljesen testreszabható rácsos elrendezés (megadhatod az oszlopok/sorok számát, a köztük lévő rés méretét, a rács képarányát és a margókat is).
3 renderelési mód (segédvonal, alakzat, keret)
Élő frissítések (a segédvonalaknál) az értékek módosítása közben
Alakzat renderelési módnál váltakozó háttér- és előtérszín, így tetszés szerint változtatható
Intuitív felület, tökéletesen illeszkedik a Photoshop többi részéhez
8 gyorsbillentyű a segédvonalak vagy a kiválasztott rétegek elhelyezéséhez/középpontba állításához
Bármilyen dokumentummérettel használható
Mértékegység választható(px, in, pt, %, mm, cm közül választhat)
Egér mozgatásával is lehet az értékek növelése/csökkentése
1 kattintással történő beállítás-visszaállítás
Margó összekapcsolása – minden margót egyszerre lehet állítani
A cellák képarányának vezérlése (pl. 1:1, 4:3, 16:9, …)
Minden lépés gyorsan visszavonható
Könnyen beazonosítható rétegnevek rendereléskor
Rács alkalmazása a dokumentumra vagy a kijelölésre (ha aktív)
A felső sorban lévő parancsikonok közül az első négy elég egyértelmű. A dokumentum közepére függőlegesen vagy vízszintesen, illetve köré tesz segédvonalat.
Ez még nem annyira izgalmas, viszont ugyanezt megteszi bármelyik réteggel is, ami nagyon hasznos, ha valamit egész pontosan akarunk elhelyezni.
Photoshop-ban többféle szűrő van arra, hogy egy fotót vagy egy részét életlenítsünk. Az egyik ilyen a Lens blur. Természetesen mindig az a legjobb, ha már a fotózáskor gondolsz arra, hogy milyen legyen a mélységélesség. Erről itt találsz egy részletes cikket. Ha ez mégsem jön össze, vagy még alakítanád, akkor jöhet a Lens blur. Ehhez első lépésként a legjobb egy alfacsatornát készíteni a Channels palettán, ha nem látod, a Window menüből tudod előhívni. Katt a Create new channel ikonra, majd egy fekete-fehér gradientet húzz rá a gradient eszközzel.
Ez az alfacsatorna pont úgy működik, mint egy sima maszk. Ahol fehér, ott átenged, ahol fekete, ott nem, és a szürke árnyalatai a sötétségünk szerint engednek át. Ez az alapkép:
Filter → Blur → Lens blur. A Source-nál tudod kiválasztani az Alpha 1 csatornát.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.