Erre a hétre Ilonaeva talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
A héten játszunk OOB (Out Of Bounds) technikával. A feladatot bonyolítsuk meg annyival, hogy nem elég valaminek csak úgy kilógnia keretből, hanem a keretből ki/be lépés valamilyen mozgásformához kapcsolódjon.
Az Adobe Camera Raw (ACR) az évek során sok fejlesztésen ment keresztül, hogy a felhasználók a lehető legpontosabban és leggyorsabban reagáló eszközökkel módosíthassák a képeiket. A legújabb, 16.0 frissítés néhány érdekes újdonságot hozott, ezekről lesz szó most. Ezek a változások és fejlesztések a szokásos módon az Adobe Lightroom programban is elérhetővé váltak.
Újrarendezett Eszközök
Az eszközök újrarendezése révén az Adobe Camera Raw most sokkal átláthatóbb és felhasználóbarátabb. Az új csoportosításnak köszönhetően a hasonló funkciók egymás mellé kerültek, így gyorsabban és hatékonyabban végezheted el a képszerkesztési műveleteket.
A Color panel frissülése révén bemutatkozott a Point Color eszköz, amelynek segítségével pontosabban szabályozhatók az egyes színek a Hue, Saturation és Luminance beállítások mentén.
A Lens Blur a mélységélesség módosítását célozza meg.
HDR módosítások: Ezzel kezdem, bár ez az, ami legkevésbé érint minket, de a jövő erre visz, így érdemes tudni róla. A HDR (High Dynamic Range – Magas Dinamikatartomány) kijelzők technológiája az utóbbi években jelent meg, és egyre inkább teret hódít a képernyők piacán, bár még mindig nem számítanak széles körben elterjedtnek. Ezek a kijelzők képesek nagyobb fényerősség-tartományt és kontrasztarányt megjeleníteni, mint a hagyományos (SDR, Standard Dynamic Range) kijelzők. A HDR kijelzők használata lehetővé teszi a fényesebb fehéreket, mélyebb feketéket és gazdagabb színeket, amelyek közelebb állnak ahhoz, amit a valóságban látunk. Az Adobe Camera Raw 16.0 októberi frissítése új lehetőségeket kínál HDR képek szerkesztésére és megjelenítésére, és bár a tömegeket még nem feltétlenül érinti ez a fejlesztés, azok számára, akik komolyan foglalkoznak fotózással és rendelkeznek a szükséges technológiával, ez egy izgalmas újítás lehet.
Mivel nekem sincs HDR kijelzőm, nem is tudja megjeleníteni a beállításokat.:)
Lens Blur
Az Adobe Camera Raw mostantól egy új Lens Blur eszközt kínál, ami segítségével optikai elmosást és bokeh effektust adhatsz a képeidhez. Az AI-alapú technológia révén a mélységélesség könnyen beállítható, és különböző bokeh effekteket is választhatsz, mint a Circle, Bubble, 5-blade, Ring vagy Cat Eye. Az elmosás erősségét a Blur Amount csúszkával állíthatod, és a Boost csúszka segítségével az elmosódott fényforrások fényerejét is növelheted. A Lens Blur használata közben vizuálisan is ellenőrizheted a mélység- és fókusztérképet, és manuálisan is finomíthatod a beállításokat. Ha már rendelkezésre áll egy mélységtérkép a fotóhoz, a Lens Blur azt fogja használni, hacsak másként nem akarod.
Ez az AI által generált mélységélesség térkép:
olvasd tovább
Novemberben általában már csupaszok a fák, de most még sok színes levél díszíti őket, ráadásul 20 fok van! Fotózzatok, használjátok ki ezt a különleges időjárást – ha nem is normális –, és játszatok a Bingóval!
Az októberi szelvényeket november 7-én sorsolom, addig töltsd fel a galériába.
Nyeremények: A heti feladatokért egy-egy 5 $ értékű kupont sorsolunk a TheLilypopboltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hó végi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint.
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon. Csatlakozz hozzánk zárt csoportunkba, ott is választ kaphatsz.
Állati jó oldalak kerültek fel a galériába, köszönet érte:) Aki az 5 $-os scrapkupont nyerte:
Októberben öt hétfő van, így szokás szerint ez a hét Jolly Joker, vagyis a Bingó bármelyik feladatát lecserélheted tetszésed szerint. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
A digitális fotózás és a közösségi média elterjedésével egy új kihívással szembesülnek a fotósok: a képek minőségének romlásával. Ezen belül az egyik leggyakoribb probléma a JPEG tömörítés miatt keletkező artifaktok (a képek nem kívánt torzulásai, hibái), melyeket gyakran észlelhetünk olyan képeken, melyeket közösségi platformokra, mint például a Facebook, töltöttek fel. Sajnos, sokszor az eredeti, magasabb minőségű képek elvesznek, így a nagyobb tömörítéssel rendelkező verziók maradnak meg.
A JPEG egy veszteséges tömörítési algoritmus, amely azt jelenti, hogy amikor egy képet JPEG formátumban mentünk el, a kép minősége csökken, mivel az algoritmus elhagyja a kép bizonyos részleteit a fájlméret csökkentése érdekében. Amikor egy JPEG képfájlt megnyitunk, módosítunk, majd újra elmentünk JPEG formátumban, a kép újra tömörítésre kerül, és további részletek vesznek el. Ez a folyamat ismétlődik minden egyes szerkesztés és mentés alkalmával, ami hozzájárul a kép fokozatos minőségromlásához.
Egy erősen tömörített fotó vizuális elemei szemmel láthatóan romlanak. A képen könnyen észrevehető a pixeláció, ahol a különböző színes pixelek már nem folynak egymásba, hanem éles és szögletes határvonalakat képeznek. Ez a fajta tömörítés gyakran elveszi a fotó élességét és részletgazdagságát, a színek elmosódhatnak vagy torzulhatnak, és az árnyékok és fények már nem tűnnek természetesnek.
De mi a megoldás, ha alacsony felbontású képekből szeretnénk minőségi fotókönyvet készíteni? A Photoshop egyik eszközével, a Neural Filter JPG Artificial Removal szűrőjével sokat javíthatunk a helyzeten. Ezt az eszközt kifejezetten a JPEG-tömörítés okozta hibák, vagy más néven „artifaktumok” eltávolítására tervezték.
Mindenki ugyanazokból a hátterekből választhatod. És imádom mindegyik oldalt! Köszönöm, hogy emlékekkel töltöttétek meg az üres lapokat!
Aki az 5 $-os kupont kapja:
Erre a hétre Gólya talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.
Mi nem tartunk egyébként háziállatokat, de időnként beköltözik hozzánk egy-egy. Most épp egy imádkozó sáska. 🙂
Róla készült portrékat osztom meg most Veletek. Tegyetek Ti is így a heti feladatban. Használjatok egy állati portrét az oldalatokon (több is lehet). Írjatok is néhány sort az állatról. Nem szükséges saját állat, sem saját fotó, szólhat az oldal akár egy kedvenc vagy egy áhított állatról is.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.