Cewe Fotókönyv heti kihívás 160. győztese

Tombol a nyár, kevesebb oldal érkezett a szokásosnál. Meg is értem, jobb valami víz mellett ücsörögni, mint a gépnél:) Azért nagyon klasszak a beérkezett könyves scrappek.

A héten az Oscraps-ban lehet levásárolni az utalványt. Megint Annát ajánlom, ugyanis 29-ig minden 30 %-os kedvezménnyel kapható!. A készleteknél található ár megtévesztő, ugyanis a kedvezmény csak a kosárban jelentkezik, valamilyen technikai hiba miatt.

AASPN_ArtPlayPaletteAuthentic

 

És, aki nyert:

(tovább…)

Van másik

Van másik

Photoshop-ban mindig van másik megoldás is. Futótűzként terjedt scrappes körökben Irene tutorialja, ami tényleg fantasztikus, én is kipróbáltam. de nem lennék én én, ha ne próbáltam volna meg ugyanezt másképp. Koránt sem mondom, hogy ez jobb, vagy rosszabb, egyszerűen más, és a másból mindig lehet valami újat tanulni.

Én a fotót szeretem rögtön valami háttérre helyezni, úgy jobban látom a hatást. Lehet, hogy a végén lecserélem egy másikra, ha mégsem tetszik, de kiindulási alapnak jó lesz.

Velence

File >  Place-szel (behelyezés) rakjuk rá az oldalra, vagy CS5-nél elég, ha ráhúzzuk. Ebből rögtön egy másolat, a Layer > Smart Object > New Smart Object via Copy-val.  A felsőnek a réteghatásmódját állítsuk Devide-ra (Felosztás), majd Filter > Blur > Gaussian Blur. Én 10-es értéket választottam, de ugye a smart object-ben az a jó, hogy mindig lehet változtatni rajta. Ehhez semmi mást nem kell tennünk, mint a rétegpalettán a Gaussian Blur-re kattintunk kétszer.

Photoshop Gaussian Blur

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 160.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Kicsit megkéstem a témával, már egy hete zárult a 83. Ünnepi Könyvhét. Nessita javasolta, legyen olyan feladat, amiben a könyvespolcunk egy részletét mutatjuk be. Én egy kicsit könnyítek (vagy bonyolítok) a feladaton.Nem muszáj ténylegesen a könyvespolcunkat fotózni, lehet ez direkt a fotózás kedvéért megkomponált könyvkupac, ahol kedvenc, vagy éppen mostanában vásárolt könyveink vannak. A lényeg, nem egy könyv, hanem több. Ha valaki kint volt a Könyvhéten, és ott fotózott, az is jó. Ha sikerült dedikáltatni egy könyvet, és van róla kép, az is szuper, biztos egy kupac könyv is szerepel a fotón. A többi már a kreativitáson múlik, és mivel itt mindenkiben bőven van, nem aggódom, hogy oldal nélkül marad a galéria. 🙂

Jó scrappelést!

Photoshop poszterizálás

Vajon miért van az, hogy állandóan meg akarjuk változtatni valami filterrel, pluginnal vagy egyéb módon a képeinket? Előfordulhat, hogy azért, mert nem sikerült túl jól, talán életlen is, és valami trükkel nem a kukában köt ki, és megmaradhat emléknek. De van, hogy az egyébként technikailag tökéletes képpel van valami bajunk. Egyszerűen azt érezzük, hogy nem adja vissza azt a hangulatot, amit akkor és ott éreztünk. Ezért is jó a scrapbook, mert már a háttérrel, kiegészítőkkel is rásegíthetünk erre az érzésre, de a lényeg a fotón van. Azzal is szeretnénk valamit csinálni. Még az is előfordulhat, hogy más nem úgy látja, mint mi, de egyszer csak jön egy érzés, ami miatt mi úgy érezzük, hogy ez most olyan, mint ott volt. Legalábbis érzésben.

A poszterizálás is érdekes hatást ad, érdemes kipróbálni. Ezen a fotón kísérleteztem.

Portugália

Természetesen mindig készítsünk egy másolatot, és azzal próbálkozzunk. Ezzel a korrekcióval megadhatjuk a fotó minden színcsatornája tónusszintjének számát.A legkisebb beállítható érték a 2, ekkor 6 szín lesz az eredmény, 2-2 csatornánként. Én most azzal kezdtem, hogy fekete-fehérré változtattam a képet, majd a gradient korrekciós réteggel kiválasztottam egy nekem tetsző árnyalatot. Sötét háttér előtt képzeltem el, így rögtön arra tettem a fotót. A végeredmény ez lett:

Photoshop Posterize

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 159.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Sejtettem, hogy ez lesz:) Lili megtudta, hogy Blanka talált ki feladatot, és persze ő is akart:) Remélem, elnézitek nekem:) Szerencsére a három kicsi még nem áll elő ilyen kéréssel:)

Szóval Lili tortás kihívást szeretne. Naná, odáig van az édességért:) Szóval jöhetnek a torták, akár recepttel együtt is:) Végveszély esetén bármilyen sütemény megteszi:)

Jó scrappelést!