A Generative Fill funkcióról többször is volt már szó, ebben a cikkben azt is bemutattam, hogy miképp alkalmas festmények készítésére is. Amiért ismét ez a téma kerül szóba, az az, hogy Russell Preston Brown készített hozzá egy actiont, ami megkönnyíti a dolgunkat.
Russell Preston Brown személye és munkássága kiemelkedő jelentőséggel bír a digitális képszerkesztés és grafikai tervezés világában. Brown, aki az Adobe Systems egyik legismertebb munkatársa, több mint három évtizede járul hozzá a Photoshop és más Adobe termékek fejlesztéséhez.
Már én is többször írtam róla, illetve bemutattam az általa készült scripteket, pl. itt, de ez a cikk már több mint 10 éves, így elavult.
Röviden a Generative Fill-ről, ha a korábbi cikkeket nem olvastad. A Generative Fill egy fejlett Photoshop funkció, ami gépi tanuláson alapuló technológiát használ a képelemek intelligens kitöltésére és módosítására. Ez a technológia képes észlelni a kép kontextusát és struktúráját, lehetővé téve a felhasználó számára, hogy organikusabb és természetesebb módosításokat hajtson végre, mint például a nem kívánt elemek eltávolítása vagy a hiányzó részek pótlása.
A Generative Fill funkciót kreatív módon használhatjuk festmények készítésére. Ennek módját leírtam, de Russel Brown action-je jóval egyszerűbbé teszi a kipróbálását.
A használatához először is töltsd le az action-t, majd kövesd az alábbi lépéseket a Photoshopban:
Válaszd ki azt a képet, amelyen dolgozni szeretnél.
Ha nem látod az Actions panelt, kattints az Window menüre a felső navigációs sávon, és onnan válaszd ki az Actions opciót, ami előhozza az action-öket kezelő panelt.
Az Actions panel jobb felső sarkában lévő vonalkás négyzet alakú ikonra kattintva jelenik meg egy legördülő menü. Itt válaszd a Load Actions lehetőséget.
Egy fájlválasztó ablak ugrik fel, ahol meg kell keresned és kiválasztanod az előzőleg letöltött action fájlt.
Már csak el kell indítani, a többi megy magától. Az action különböző művészeti stílusokat kínál, mint az akvarell, olajfesték, ceruza rajz vagy a rajzfilm stílus. A generative fill funkció rétegenként felépíti a végeredményt. Az eredeti képedhez képest különböző intenzitású rétegek jelennek meg, amelyeket szabadon variálhatsz, hogy megtaláld a tökéletes egyensúlyt a kívánt hatás eléréséhez.
Nehogy azt gondold, hogy akkor már semmi dolgod nincs. 😀 Annyi variációt kapsz, hogy még bőven van mit tenni. Ez az eredeti fotó:
Nem tudom, kinek milyen színek ugranak be, ha a télről van szó. Nekem a kékek, barnák, szürkék és a fehér. Ehhez kapcsolódik a játék is. Az oldaladon a megadott színekből legalább három szerepeljen. Pontos színkódot most nem adok meg, te választhatod meg a színárnyalatokat. Egyéb megkötés nincs, jó alkotást kívánok.
A december (sőt a 2023-as év) is lezárult, örülök, hogy a rengeteg feladat és program mellett is szakítottatok időt az alkotásra.
Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40%), ezt elküldöm a galériában regisztrált e-mail címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni (bár ez most elég korlátozott). Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
5-ös Bingóból kettő volt:
15 $-t költhet egy scrapboltban minyu, mert a 9-es Bingót csak ő készítette el.
És a 20 $ szerencsés nyertese:
Írjátok meg, hogy melyik boltba szeretnétek (sajnos továbbra is kicsi a választék).
Boldog új évet kívánok mindenkinek! Az új év mindig új lehetőségeket és friss ötleteket hoz, így nem is kezdhetnénk máshogy, mint néhány izgalmas Photoshop tippel. Készülj fel: új technikák, új inspirációk várnak idén is!
A Photoshop programban a Filter menü Pixelate részében található szűrők segítségével érdekes hatásokat készíthetsz a képeiden. Ezek a szűrők a kép egyes részeit úgy alakítják át, hogy az összetartozó színű pixeleket együtt csoportosítják kis területeken.
Valójában arra szeretnék kitérni, hogy ezek a szűrők, vagy legalábbis néhányuk, milyen remek maszkok létrehozására alkalmasak, de először nézzük meg röviden magukat a szűrőket. Van, ahol specifikus beállítási lehetőségek vannak, és vannak olyanok is, ahol kevésbé vagy egyáltalán nincsenek ilyen lehetőségek.
1. Color Halftone: A Color Halfton” szűrővel nagyszerű retro hatásokat hozhatsz létre, amelyek úgy néznek ki, mint a régi újságok és magazinok. Ez a szűrő a képet téglalapokra osztja, és minden egyes téglalapot egy körrel helyettesít.
2. Crystallize: A Crystallize szűrő poligon alakú tömör színekkel tölti meg a pixeleket. Ez remek lehetőség arra, hogy az egyszerű fotókat absztrakt műalkotásokká alakítsd. Hogy mennyire lesz absztrakt, az a beállítástól függ.
3. Facet: A Facet szűrő hasonló színű pixeleket csoportosít össze. Alkalmazd ezt a szűrőt, ha szeretnéd, hogy a fotóid úgy nézzenek ki, mintha kézzel festett képek lennének. Szinte nem is látszik a hatása, és nincs is lehetőség a mértéket állítani, de összehasonlítva az eredetivel, egy lágyabb, puhább képet kapsz.
2024! És itt van az év első Bingó-játéka! Remélem, hogy továbbra is lelkesen vesztek részt benne, és fotókönyvbe rendezitek a felejthetetlen pillanatokat. Így még évtizedek múlva is vissza tudjátok idézni ezeket a különleges emlékeket.
Először azonban a 2023-as év utolsó játékát említem meg, amiben egy nap történetét kellett feldolgozni. Köszönöm, hogy a karácsonyi készülődésben is volt, aki időt szánt rá:) Aki nyert:
Biztos van olyan fotód, aminek története van. Sőt, szerintem minden fotónak van.
Feladat: mutass 1-2-3 fotót, és mesélj! Mondd el a történetet, ami hozzá tartozik, ahhoz a nyárhoz, ahhoz a személyhez, ahhoz a pillanathoz, amikor készült a felvétel. Tehát fotó & sztori.
Kellemes fogalmazást, izgatottan várom az oldalaitokat.
Boldog új évet kívánok 2024-re! Január az új kezdetek és fogadalmak ideje, lehet ez az is, hogy többet fotózol, és játszol velünk. 🙂 Fedezz fel minden szépséget ebben a hónapban, és töltsd ki a Bingó tábládat. Kezdjük együtt az új évet varázslatos emlékekkel.
A decemberi szelvényeket január 7-én sorsolom, addig töltsd fel a galériába.
Nyeremények: A heti feladatokért egy-egy 5 $ értékű kupont sorsolunk a TheLilypadboltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hó végi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint.
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon. Csatlakozz hozzánk zárt csoportunkba, ott is választ kaphatsz.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.