2016. július 31. | Cewe Fotókönyv heti kihívás
372 játék. 2009. május 11-én volt az első és azóta minden héten újabb és újabb feladat. Rengeteg téma, rengeteg inspiráció, amiből tanulhattunk. Sajnos statisztikát nem tudok összeállítani, mert egyszer volt egy nagy szerver-gebasz, amikor összekeveredtek és el is vesztek oldalak, de még így is 7428 képet mutat a Heti kihívások mappa. Szerettem, sőt mondhatom, szerettük ezt a játékot. De nem akarok ilyen összefoglalós, szomorkodós sorokat írni, mert ennek mind nincs vége, csak a játék átalakul, és nagyon remélem, hogy még jobb is lesz, és még több emberhez jut el az emlékmegőrzés eme formája.
Az új játék, CEWE-Bingó néven holnap indul. Ugyanúgy lesz benne scrapbook, mint eddig, sőt akár több is:) De nem kell majd minden héten vasárnap este 6-ig elkészülni, hanem lesz egy csomó feladat, amiből annyit és úgy hajtasz végre, ahogy kedved tartja, és mindezt egy hónapon belül bármikor megteheted, akár az utolsó nap. A feladatok között hangsúlyos lesz, és ez a rész nem változik majd a hónapok során sem, hogy készíts oldalt, amiben egy aktuális eseményre emlékezel. Így a játék mellett szép lassan elkészülhet egy CEWE Fotókönyv is, amit jó lesz kézbe fogni még sok-sok év múlva is.
Holnap mindent részletet megtudtok:) Izgatottan várom, hogy mit szóltok hozzá:)
És akkor ebben a játékban az utolsó sorsolás:) A játékban valakinek kellett egy ajándék oldalt készíteni. Ajándékot adni külön öröm, jó kis feladat volt, köszi Kovaxka. Az utalványt a Sweet Shoppe Design boltjában lehet levásárolni. Ez a csomag most akciós, és kifejezetten a havi események megörökítéséhez tervezték.

És, aki nyert:
(tovább…)
2016. július 28. | Photoshop tippek, trükkök
Rétegstílusról már sokszor esett szó, annak, hogy az Emboss/Deboss-nak most egy külön cikket szentelek, az az oka, hogy nagyon jól használható a címszövegekhez. Ez lehet a fotókönyv belső oldalán, vagy akár a borítón is.
A domborítás és bevésés alkalmazásával térhatást adhatunk a szöveghez. Rövid ismertető után jön a gyakorlat:) Layer Style ablakot több módon is elő lehet hívni. Duplakatt a rétegpalettán a rétegre, ahol nincs se a kép, se a szöveg. rétegpaletta alján az fx ikonra kattintva, illetve menüből a Layer > Layer Style-lal. A Layer Style ablakkban a Bevel & Emboss-t megjelölve, ezt látjuk.

Style:
- Outer Bevel a rétegen kívül hat
- Inner Bevel a rétegen belöl hat
- Emboss a réteg határán mindkét irányban hat
- Pillow Emboss a határ két oldalán ellentétesen hat
- Stroke Emboss a rétegre rakott körvonalra hat
Technique:
- Smooth simítva domborít
- Chisel Hard és Chisel Soft élesen domborít
Shading: árnyékolás szöge
Contour: a kontúr megváltoztatásával is módosíthatjuk a hatás, válasszunk egyet a kontúr listából, vagy készítsünk egyedit a kontúrszerkesztővel.
Highlight Mode és Shadow Mode: az effekt fényes és árnyékos részének színét és blendingjét állíthatjuk be.
Texture: egy mintázatot adhatunk az effekthez, aminek a nagyságát és mélységét tudjuk szabályozni.
Nézzünk két példát, először a domborításra, de ebben már nem csak ez az egy effekt szerepel. Az értékekkel érdemes játszani, nem biztos, hogy pont az lesz jó, ami nekem.
(tovább…)
2016. július 21. | Mobilfotózás
Rengeteg cikk volt a blogon, hogy hogyan lehet egy fotót festménnyé alakítani Photoshop-pal vagy valamilyen plugin-nal. Most egy mobil alkalmazást mutatok be, hogy azok se maradjanak ki a jóból, akik csak telefonnal fotóznak. Igaz, egyelőre csak iOs-ra tölthető le, de hamarosan elérhető Androidra is, és ráadásul ingyenes. Update! Már androidra is! Tény, hogy roppant korlátozottak a lehetőségeink, konkrétan csak választani tudunk a filterek közül, és csökkenthetjük annak hatását, de azért egész jó „festményeket” készíthetünk.
Nagyjából három lépés van. Készíts egy fotót (vagy nyiss meg egyet a meglévők közül), válassz egy filtert, és oszd meg, vagy csak örülj:)
Orosz fejlesztők simán egy instagram képszerkesztőnek tervezték, de az alkalmazás hatalmas sikert aratott, és napok alatt több százezren töltötték le. Készítői azt ígérik, hogy hamarosan videókat és 360°VR-t is lehet így festeni.
Használata igazán egyszerű. Én itt most az iPadról betöltöttem egy fotót. Lehet forgatni, vagy megvágni, utána Next.
(tovább…)
2016. július 18. | Cewe Fotókönyv heti kihívás
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

Elérkeztünk az utolsó játékhoz, ami most két hétig fog tartani, mert augusztus 1-én indul az új játék! Most már sorsolni sem kell, Mr. Random pihenhet. Kovaxka feladata maradt utoljára, ezt az oldalt készítette:

És a feladat:
Bármi, amit ajándékba adtok: képeslap, RAK oldal stb. Legyen rajta valamilyen formában virág és többféle font vagy alpha.
Jó kis feladat, remélem, nektek is tetszik:)
2016. július 17. | Cewe Fotókönyv heti kihívás
Ez a játék most két hétig tartott, és a következővel is ez lesz, mert a „Csinálj, amit akarsz” utolsó játékához értünk, augusztusban meg új játékot indítunk CEWE Bingó címmel, de erről majd később:)
Különleges, szép oldalak kerültek fel a galériába, annyira szeretem, mikor mindenkinek más jut eszébe egy témáról, és mindazt még gyönyörű oldalba is foglalja. Köszi, Hanni a játékot!
A nyertes utalványa a Lilypad boltjába szól. Aki kedveli az erőteljes színeket, annak tetszeni fog ez a készlet:

És, aki nyert:
(tovább…)
2016. július 14. | Lightroom, Photoshop tippek, trükkök
A panorámafotózásról már volt egy cikk, de már nagyon rég, több, mint hat éve. Azóta több változás is történt a Photoshop-ban, többek között panorámakészítés tekintetében is. A Camera Raw-ba 2015-ben került be a panoráma összefűzésének lehetősége, amiről szintén készült bejegyzés. Ezeket a cikkeket érdemes elolvasni, hisz sok fontos, ma is érvényes infó van benne. Ami a mostani írás témája, az a Boundary Warp (Szegélyhajlítás) funkció a Camera Raw 9.4 verziójának újítása.
A korábbi cikkekben látszott, hogy az összefűzött képek széle nem egy szép egyenes vonal, hanem girbegurba, amit eddig csak a vágóeszköz segítségével lehetett eltüntetni. Most a Boundary Warp a széleket megnyújtva egyenesíti ki a képet úgy, hogy minden részlet megmarad. Nézzük, hogyan.
Pár részből álló panorámához nem szükséges semmi extra felszerelés, simán kézből is fotózhatjuk. A nyers formátum használata a jpg-vel szemben lényegesen jobb, de a jpg-vel is próbálkozhatunk. A több fotóból álló panorámából hatalmas nyomat készülhet, ami igazán jól néz ki a szobánk falán:)
Megnyitjuk a képeket a Camera Raw-ban (vagy a Lightroom-ban). Merge to Panorama.
A megjelenő ablakban már látjuk is az összefűzött képet.
(tovább…)