2016. április 7. | Photoshop tippek, trükkök
Szorgalmas olvasóknak nem ismeretlen a NIK név, mert az ebbe a csomagba tartozó két pluginról már volt cikk. Az egyik a Nik Color Efex pro 4, a másik a Viveza 2. A két cikk 5-6 éve jelent meg a blogon, azóta annyi változás történt, hogy a Google megvásárolta 2012-ben a készletet a fejlesztő cégtől. A teljes csomag ennél jóval több plugint tartalmaz, korábbi ára 500 $ volt, amit a Google már csökkentett 150-re, és most a cég úgy döntött, hogy teljesen ingyenessé teszi, sőt, aki ebben az évben vásárolta meg, visszakapja az árát. Az tény, hogy az elmúlt években sem a korábbi német tulajdonos, sem később a Google nem fejlesztett rajta, és valószínűleg már nem is fog, de ettől még ez egy nagyon jól használható eszköz fotóink alakítására. Innen tölthető le.
Vegyük sorra, mik tartoznak hozzá.
Nik Color Efex pro 4
Viveza
Ez a kettő pont olyan most is, mint amikor a bejegyzés íródott, szóval erről most külön nem teszek említést.
Analog Efex Pro
Nagy kedvencem. Olyan szűrők vannak benne, amivel az analóg kamerák fotóira emlékeztető képeket lehet készíteni.
A Tool Combinations-nál a különböző típusú kamerák közül lehet választani, a tools-nál pedig az egyes szűrőket külön-külön tudjuk kezelni.

Itt a nedves kollódiumos eljárásra emlékeztető effektet látunk, ahol persze az egyes összetevőket meg tudjuk változtatni a jobb oldali panelen.
(tovább…)
2016. április 4. | Cewe Fotókönyv heti kihívás
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

Nézzük, mi a heti feladat:

Secima oldala:

És a feladat:
A feladat fekete-fehér, ahogy tetszik. Lehet a fotó egy fekete vagy fehér valami, lehet színteleníteni egy színes fotót, lehet az egész oldal fekete-fehér vagy csak egy része. Bármi, amit el tudsz képzelni a fekete-fehérrel kapcsolatban.
Szerintem ezt szeretitek:) Jó screppelést!
2016. április 3. | Cewe Fotókönyv heti kihívás
Kedvenc állat némi rózsaszínnel és zölddel körítve. A heti feladat bizonyára nem volt nehéz annak, akinek van kedvenc állata, ráadásul saját, így viszonylag könnyen fotózható:)
Köszi, ritacica a játékot.
A héten a Scrapbookgarphics boltjába szól az utalvány. Natali készlete még akciós, és tele van szép virágokkal.

És, aki nyert:
(tovább…)
2016. március 31. | Photoshop tippek, trükkök
Ha egy tárgyat nem a felületére merőlegesen fotózunk, hanem valamilyen szögből, akkor a perspektíva torzulni fog. Ezt korántsem mindig kell korrigálni, lehet ez egy eszköz is a kezünkben, hogy érdekesebben mutassunk be valamit, de mi van akkor, ha csak a kényszer vitt rá minket, mert nem lehetett megoldani másképp. Erre van a Photoshop-ban a Perspective crop tool, amivel a vágással egy időben a torzítást is ki tudjuk egyenesíteni. 
Az eszközt a normál vágó eszköznél találjuk. Ha az egér bal gombját nyomva tartjuk, elő fog jönni, és már csak ki kell választani.
(tovább…)
2016. március 28. | Cewe Fotókönyv heti kihívás
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

Ez egy különleges hétfő, mert húsvét van, így tovább tart a pihenés. Remélem, mindenkinek vidám programjai vannak, de ha hétfő, akkor én azért hozom a heti feladatot, hisz van rá még bőven idő.
ritacica oldala:

A feladat:
A két kedvenc színem a rózsaszín és a zöld, nagyobb részt ez a két szín szerepeljen az oldalon, és egy kedvenc állatod (nem kell, hogy a tiéd legyen, csak szeresd).
Remélem, tetszik a feladat:) Jó screppelést!
2016. március 27. | Cewe Fotókönyv heti kihívás
Magasan győzött a tavasz a kedvenc évszakok játékban, és meglepetésemre, egyedül maradtam a nyárral:) Köszi, Bóbita a feladatot:)
A heti utalvány a Scrapbookgraphics boltjába szól. Lorie ritkán jön ki új készlettel, de az mindig nagyon különleges.
És, aki nyert:
(tovább…)