Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
Secimáé a 10 $-os kupon.
A 9-es Bingóért a 15 $-os kupont kapja:
És a 20 $-os kupon nyertese:
Gratulálok a nyerteseknek, írjátok meg, hogy melyik boltba kéritek az utalvány.
Alkossatok júliusban is, sok klassz feladat van a Bingóban:)
Egy nagyon különleges oldalt készített nyirizsu, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet:)
Egy youtube videó lépéseit követte, mely tulajdonképpen nem bonyolult, de elég időigényes.
Hatvannégy fotóhoz kell sablont készíteni, majd egyenként ráhelyezni, és persze közben még lekicsinyíteni az adott méretre. Utána már csak Filter >Distort > Spherize. Abban biztos voltam, hogy valamit ki kell találni, hogy az előkészítés unalmas lépéseit megússzam.
Június utolsó feladata a hatos számhoz kapcsolódott, és persze nem kellett feltétlen a hatodik hónapra gondolni, bármilyen kapcsolat ezzel a számmal megfelelő volt. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:
Köszönöm, hogy játszottatok, a nyertesnek küldöm az utalványt.
Három hónapja nem scrappeltem. Borzasztóan hosszú idő volt, ki is jöttem a gyakorlatból rendesen. Így most egy viszonylag egyszerű oldalt hoztam, giganagy tényekkel. A mérföldkő esetünkben szimbolikus. A nagyfiam 3 éve, amikor a párjával elkezdtek közösen dolgozni, közölte, hogy mi a menet: MB, EB, VB. Akkor arra gondoltam, hogy az még elérhetetlen messzeségben van. Most viszont, megvalósult. VB-n szerepeltek, szuper eredményekkel, az egyik számukkal dobogósak lettek, a másik kettővel negyedik helyezést értek el. Olyan mérhetetlenül büszke vagyok rájuk! A sógornőm, aki az edzőjük, összegezte az elmúlt év versenyeinek eredményeit, mindenképpen szerettem volna, ha ez rákerül az oldalra, hogy miképpen is jutottak el idáig. A feladat tehát, hogy legyen mérföldkő az oldalon, akármilyen értelemben. Jó szórakozást az oldal készítéséhez!
Benne vagyunk a nyár közepében, az idő mesés – pláne, ha épp nyaralunk:) A havi faladatokban sok téma kapcsolódik a kikapcsolódáshoz, remélem, nem lesz gond elkészíteni a Bingót.
Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)
5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon
bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.
9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.
24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.
Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Erre ott van az új és szuper fórum.
Önálló alkalmazásként, vagy pluginként is működik az Adobe Photoshop, Lightroom, és Affinity Photo programokban is.
Az AI vagyis az Artificial Intelligence, a gépi tanuláson alapuló technológia, ami most már az Adjust-ban is megjelenik.
Mindegyik Topaz plugint szeretem, de az Adjust a kedvenc, amit a legtöbbször használok, így persze nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyiben változott, és mennyivel jobb, mint a korábbi verzió.
A felület a Topaz-nál megszokott letisztult, könnyen áttekinthető.
Készíts oldalt, ami a 6-os számhoz kapcsolódik! Ez akár lehet a június is, hiszen az a hatodik hónap. Egy kis nehezítés. Jó színes legyen az oldal. A megoldást rád bízom. Nem feltétel, hogy júniusi fotó legyen, de ha nem egyértelmű, hogy a 6-os szám milyen módon inspirált, kérlek írd le! Az én oldalam egy sok-sok évvel ezelőtti júniusi utazás emlékét örökíti meg. Kellemes alkotást kívánok!
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.