Nagyon gyorsan vége lett a nyárnak, és már az augusztusi Bingót zárjuk. Köszönöm, hogy játszottatok!
Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
5 feladatot csak Secima végzett el, így övé a 10 $-os scrap utalvány.
9 feladattal ketten indultak a játékban, aki a 15 $-os kupont nyerte:
Én mind a 24 Bingó mezőt ketten töltötték ki, aki nyert:
Gratulálok a nyerteseknek, írjátok meg, hogy melyik boltba kéritek az utalvány.
A szeptemberi CEWE-Bingó egyik feladata a „Fekete”. Bár ez bármilyen ötletet eszünkbe juttathat, valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek a fekete-fehér fotó ugrik be elsőre.
Több bejegyzésben került már szóba, hogy hogyan készül Photoshop-ban, vagy akár Affinity Photo-ban, most a Lightroom-ról lesz szó.
A Lightroom szerkesztő eszközei megegyeznek a Photoshop Camera Raw-jával, mégis vannak olyan lehetőségek, amiért érdemes a Lightroom-ot választani.
A kiválasztott képről készíthetünk több virtuális másolatot, és mindegyiken más-más beállításokat végzünk. Ezek nem valós másolatok, így nem foglalnak helyet, csak a beállításokat őrzi meg a Lightroom. Részletesebben is olvashatsz róla. Jobbklikk a képen és Create Virtual Copy
Több módon is készíthetünk fekete-fehér képet.
A Basic panelen a Black & White-ra kattintunk, és válogatunk a Profile-ok között.
Készíts oldalt ami valami újdonságról szól amit idén nyáron csináltál/történt veled. Egy új színházi élmény,új sütirecept vagy új cipő vásárlása is beleszámít 🙂 Mi a Ruminis kalandszobákat kerestük fel a gyerekekkel. Hogy ne legyen ennyire egyszerű, írj legalább 3 mondatot az oldalra (na, jó, dalszöveg is lehet…)
Bármilyen hihetetlen, de vége a nyárnak. Persze ezzel a világnak nincs vége, az ősz talán még szebb, legalábbis fotós szemmel mindenképp. A Bingó feladatai között – remélem – mindenki talál kedvére valót. Fotózzatok sokat, és játszatok velünk!
Nos, ez természetesen enyhe túlzás, de az augusztusi Bingó egyik feladata a „Műalkotás” volt, és én ezt az oldalt készítettem.
Kicsit Warhol-stílus, nagyon leegyszerűsítve. Mindenesetre színes és mutatós, a hab a tortán, hogy csak pár lépés, hogy elkészüljön. Jelen esetben az Affinity Photo programban, de természetesen ugyanezek az eszközök megtalálhatóak a Photoshop-ban is.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.