Mindig nagyon izgalmas, mikor kijön a Photoshop újabb verziója, és belevethetjük magunkat az újdonságokba. Rengeteg van most is, még végigpróbálni is sok:) A teljesség igénye nélkül bemutatnám a legfontosabbakat, azzal, hogy lesz olyan, amiről még bővebben szó lesz.
Object Selection tool
Leegyszerűsíti a képen lévő objektum kijelölését. A téglalap alakú vagy lasszó eszközzel körbe kell rajzolni a kívánt területet, és a program automatikusan elkészíti a kijelölést. Természetesen minél inkább homogén a háttér, annál jobban működik. Korrigálni ugyanúgy lehet, mint a korábbi eszközökkel.
Tök jó témánk volt az elmúlt héten:) És igazán tökös oldalak érkeztek, köszönöm, hogy játszottatok! A nyertes, aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:
Gratulálok, és küldöm az utalványt.
Ezen a héten Secima ötlete lesz a feladat.
A feladat készíts egy naptároldalt! Itt a blogon van egy szeptemberi bejegyzés amiben található egy letölthető készlet, tele jobbnál jobb sablonokkal, ha esetleg a CEWE naptárkészítő programjában nem találnátok megfelelőt. De teljesen egyedit is készíthettek. Én már elkészültem az idei naptáraimmal, ebből mutatok egy oldalt, amit a scrapnaptár sablonnal készítettem egy régebbi scrapbook oldalamból. Ugyan az ajándékba szántak még nincsenek mind megrendelve, de igyekszem, hogy elkerüljem a karácsonyi csúcsforgalmat. Kellemes alkotást kívánok!
Vége az októbernek is, Mr. Random eldöntötte, kik azok a szerencsések, aki nyertek. Köszönöm, hogy játszottatok!
Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.
Az ötös bingó nyertese, aki 10 $-ért vásárolhat:
15 $-os ajándékkupont kap a 9-es bingó győztese:
És mind a 24 kitöltésért a 20 $-os nyertese:
Gratulálok a nyerteseknek, írjátok meg, hogy melyik boltba kéritek az utalvány.
Volt egy részletes cikk az Affinity Photo szövegszerkesztéséről, amiben ez áll:
Természetesen bármilyen alakzatban is tudunk írni, de ez egy következő cikk témája lesz:)
Nos, igaz, hogy közben eltelt több mint két év, de mint tudjuk, jobb későn, mint soha:) Szóval nézzük, hogyan is van ez a mindenféle alakzat.
Legegyszerűbb egy sima Rectangle Tool-lal rajzolni egy négyszöget, jobb klikk és átváltoztatni szöveg keretté, majd beleírni a szöveget. Az egyszerűség kedvéért sima kitöltő blabla került bele. Ha az alakzat méretét változtatod, változik a szöveg is. A szövegszerkesztés a korábbi cikkben leírtak szerint itt is pont úgy működik.
Ez így még nem nagyon különbözik attól, mint ha egy sima szövegdobozba írnánk, amit a Frame Text Tool-lal rajzoltunk. De van egy csomó más alakzat is, amit tudunk használni.
Már itt is van a november, bevallom, nem a kedvenc hónapom:) Ha te is így vagy vele, azért próbáld meg megtalálni benne a szépet, és örökítsd meg. Ha a szabadban nem is tudunk túl sokat lenni, több idő juthat a kreatív alkotásokra, így a CEWE-Bingóra is.
Az októberi szelvényeket november 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. Persze lehet 7-én hajnali 4-kor is, a lényeg, hogy azelőtt, hogy én 7-én elkezdem az eredményhirdetést. 🙂
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.