CEWE-Bingó – 2021. június – színkihívás

CEWE-Bingó – 2021. június – színkihívás

Emlékeztek a Nagyítás című filmre? Ott a fotós addig nagyítgatta a képet, míg egy gyilkosság nyomait találta meg a részletekben. Nos, ennyire izgalmas dolgok nem kerültek elő a múlt heti játékban, de pár érdekes kiemelt elem megjelent az oldalakon. Köszönöm, hogy játszottatok!
Aki az 5$-os Oscraps kupont nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.

Erre a hétre Tinci talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A múlt héten egy délutánt tölthettem el Gólyával és a két fiával a Margitszigeten. Éppen virágoztak a rózsák, gyönyörű látvány volt. Készítettem pár fotót, ehhez kapcsolódik a játékunk. A feladat egyszerű: készíts egy oldalt, amelyhez a megadott színekből legalább kettőt használj fel. Kellemes alkotást kívánok!

G’MIC plugin

G’MIC plugin

A G’MIC egy nyílt forráskódú plugin digitális képfeldolgozáshoz, ami korábban csak az ingyenes GIMP programmal működött együtt, de már lehetővé tették más programokba való beépülését, így a Photoshop-ban és Affinity Photo-ban is tudjuk használni azt a több mint 500 filtert, amit tartalmaz.

Letölteni innen tudod.

Tekerj lejjebb, amíg a PS és AF ikonját látod,

plugin

A stable gombra kattintva egy újabb oldalra kerülünk. 32 bites Windows esetén az x86-ot töltsd, 64 bitesnél inkább az x64-et, de itt mind a kettő működni fog.

gmic
olvasd tovább

CEWE-Bingó – 2021. június – részletkiemelés

Sorsolás most nem lesz, hisz a Jolly Joker játéknál nem dolgoztatjuk Mr. Randomot, így csak a játékot mutatom, amit Ilonaeva talált ki:)

A heti feladatban a részletekkel fogunk foglalkozni. Olyan oldalakat várok Tőletek, ahol a valami nagyobb egésznek a kisebb/ hangsúlyosabb  részét mutatjátok meg. A formáját rátok bízom: az én oldalamhoz hasonlóan lehet egy nagy kép, amihez kapcsolódóan egy részletet külön képben felnagyítottam. Lehet pl az is, hogy csak egy nagy képet mutatsz és különböző színekkel/ grafikai megoldással emeled ki azt a részletet, amit fontosnak tartasz. Bármilyen forma izgalmas lehet, rátok bízom milyen megoldást alkalmaztok.
Kellemes alkotást!

CEWE-Bingó május– eredményhirdetés

A tavasz utolsó hónapja is lezárult, köszönöm, hogy lelkesen játszotok, és készülnek a csodás oldalak:)

Szokás szerint minden résztvevő százalékos kupont kap a kitöltött Bingó szerint (20-30-40 %), ezt elküldöm a galériában regisztrált email címre. És kategóriánként még egy-egy scrap utalványt is sorsolunk, ehhez kérem, hogy a nyertesek írják meg, hogy melyik boltban szeretnének vásárolni. Csak olyan lehet, ahol van ajándékutalvány.

A 10 $-os kupont nyerte:

15 $-ért vásárolhat:

És a 20 $-os kupon szerencsés tulajdonosa:

Gratulálok a nyerteseknek, írjátok meg, hogy melyik boltba kéritek az utalványt.

Nagy kontrasztú fekete-fehér fotó

Nagy kontrasztú fekete-fehér fotó

Bár a Photoshop-ban vannak beépített fekete-fehér preset-ek, jobb eredményt érhetünk el, ha magunk végezzük el az átalakítást. A Camera Raw ablakban el is menthetjük a beállításokat, így bármikor egy kattintással alkalmazhatjuk más fotókra is, és természetesen könnyen módosíthatjuk az adott képhez.

Ez a kiindulási kép:

fotó

Készíts belőle egy rétegmásolatot, majd Filter → Camera Raw Filter. Katt a B&W-ra, majd az alap csúszkákkal lehet kezdeni a kontraszt erősítését.

b&w

Bátran próbálkozz a csúszkákkal, a fotó folyamatosan változik, jól lehet látni, hogy mi milyen hatást idéz elő.

basic
olvasd tovább
CEWE-Bingó – 2021. június

CEWE-Bingó – 2021. június

Gyorsan szaladnak a hónapok, és már a nyárnak indulunk neki. Néha erre rácáfol az időjárás, de reméljük lesz ez még jobb is. Talán már jobban lehet utazni, kirándulni, több programot szervezhetünk, így sokkal több fotó is készülhet. Játszatok a Bingóval, hogy az emlékek megmaradjanak.

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A májusi szelvényeket júniusi 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. 7-én fogok sorsolni.

A júniusi Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227 px x 227 px. Ha jobban szeretsz sablont használni, töltsd le innen.

A galéria már készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon. Csatlakozz hozzánk zárt csoportunkba, ott is választ kaphatsz kérdéseidre.