Photoshop a legelejétől  – Layers panel avagy Rétegek panel

Photoshop a legelejétől – Layers panel avagy Rétegek panel

Megint főleg a kezdőknek készült a cikk, így gyorsabban fel tudnak zárkózni a bonyolultabb feladatokhoz:) De remélem, hogy azok is megnézik, akik már dolgoznak Photoshop-pal, hátha sikerül valamit újat mondanom.

Szóval a réteg panel. Talán ez a legfontosabb palettánk a munka során, ezért erről írok legelőször részletesen. Ha a Photoshop megnyitásakor nem látnánk, akkor a Window>Layers (Ablak>Rétegek) segítségével hívjuk elő. Itt sok dologgal kell megismerkednünk, amit először képen és leírásban mutatok meg, majd videóval folytatjuk azzal, amit ott hamarabb meg lehet érteni.

A rétegeketek úgy kell elképzelni, mintha az oldalunk úgy épülne fel, hogy minden, amit szeretnénk, egy fólián helyezkedik el egymás felett. Ahol az adott rétegen nincs semmi, ott átlátszó ez a fólia.

Remélem, valamennyire érthető ebből a képből.

 

(tovább…)

Photoshop  a legelejétől – kezelőfelület

Photoshop a legelejétől – kezelőfelület

Annyi lecke volt már, ami arra alapoz, hogy van egy bizonyos Photoshop alapismeret, viszont van, aki csak most kezdene megbarátkozni a programmal.

Ezért új sorozat indul, teljesen az alapoktól.  Onnan, hogy megnyitjuk a programot. Én angol nyelvű PS-en fogom magyarázni, szövegben igyekszem, mint eddig is, odaírni a magyar megfelelőjét, videóban ez nehezebben megvalósítható, mert nem mindent tudok fejből, puskázni meg nincs idő közben, de a képi anyagból szerintem egész jól be lehet azonosítani. Ha valami nincs, vagy másképp van, annak az lehet az oka, hogy régebbi verziót használsz. Ha bármi kérdés van, tedd fel a fórumban, megbeszéljük.

Szóval kezdjük a legelején:) Ez a rész mindenképpen jobb videóban, így ott mutatom meg. Lehet közben jegyzetelni, vagy újrajátszani, ha valami nem világos. Ha valamivel kapcsolatban már született cikk, azt majd linkelem, így könnyebb lesz felzárkózni a kezdőknek is. Ha bármi ötlet, kérdés van, csak szóljatok, hátha nekem nem jut eszembe:)

Első „óra” a kezelőfelület, ezt látod, amikor elkezded a munkát. Illetve nem is biztos, hogy pont ezt:) Talán ez egy kicsit titokzatosra sikerült, de a videóból mindenre fény derül.

(tovább…)

Crop avagy a képek vágása

Remélem, a cím láttán senki nem zárja be az ablakot azzal, hogy ugyan már állandóan kell a képeket vágni, ebben mi érdekes lehet.

Szerintem, azért sikerül valami újat is mondanom:)  Például azt tudtad, hogy megvágsz egy képet, de ott marad minden? Nézd meg a videót! 🙂

Ja, és szombaton megint videóscrap! (vagy pénteken, a többség kívánsága szerint) Toni szuper feladatot állított össze:) Jelentkezni a fórumban.

Vanishing Point

avagy Távlatpont. A szűrők között találjuk meg ezt az eszközt, amellyel síkokat tudunk meghatározni a képeinken. Ezzel aztán egyszerűbben és pontosabban tudunk szerkeszteni, nem kívánt elemeket eltüntetni,  vagy odahelyezni.

Ha a megrajzolt síkokkal mentjük el a képet (tif, jpg vagy psd formátumban), akkor megőrzi, és legközelebb is használni tudjuk.

Most csak a síkokra történő ez-az elhelyezését mutatom meg egy videóban, legközelebb az eltüntetést. Addig lehet ezt gyakorolni:)

A megnyíló ablakban eszközök vannak, ebből némely nem sok magyarázatot kíván. (nagyító, kéz) Amit a mostani videóban használtam, az a Create Plane Tool (sík létrehozása eszköz) , az Edit Plane Tool (sík szerkesztése eszköz) , és a Transform Tool (átalakítás eszköz) .

Ezek segítségével festettem graffitit a falra:

(tovább…)

Burn, Dodge és Sponge Tools

avagy magyarul színégető, fakító, és színtelítettség eszköz. Igazság szerint ezeket a funkciókat én igen ritkán használom, ennek az az egyszerű oka, hogy kizárólag raw-ban fényképezek, és így a Camera Raw ablakban szinte minden korrekciót el tudok végezni.

Mutattam én már bonyolult technikákat, amikhez rétegmásolat, blending, maszkolás kellett, ezekkel az eszközökkel viszont ezek nélkül is gyorsan látványos eredményt érhetünk el. Természetesen azt azért nem mondom, hogy ez az eredmény veri a precízebb megoldásokat, de sok esetben, kisebb korrekciókra tökéletesen megfelel.

A Photoshop CS4-es verziójától különösen, hiszen ott már bekerült a Protect Tones  (árnyalatok védelme) , ami szebb eredményt ad.

Az eszköztárban található ikon jobb alsó sarkára kattintva, megjelennek a választható eszközök.

A Dodge Tool (Fakító eszköz) a kép egyes területeinek világosítására való.

A Burn Tool (színégető eszköz) pedig sötétítésre.

A Sponge Tool  egy terület színtelítettségét növeli vagy csökkenti. Amennyiben ezt az eszközt egy fekete-fehér képen használjuk, akkor a növeli vagy csökkenti a kontrasztot.

Ez a változtatás talán egy percet vett igénybe:

(tovább…)

Haladó filter használat

Az Akvarell cikkben már mutattam, hogy milyen jól lehet használni a Photoshop saját szűrő készletét.

Ebben a videóban egy még izgalmasabb lehetőséget mutatok be, amikor kombináljuk az egyes filtereket, majd a hatást blendingeljük maszkoljuk, és még mindenféle érdekes dolgot művelünk vele.

Talán ekkora méretben nem is lehet látni, hogy mennyi minden történt a fotóval, míg ebből

(tovább…)