Digital Artist 2 – Maszkok használata

Gyerekek játékos okosító füzetében található hasonló feladat. Találd meg, mi a különbség a két kép között. Na, itt azért biztos akad néhány, de ez kizárólag az én hibámból:) Ha kicsit figyelmesebb vagyok, teljesen egyforma lenne, pedig van egy óriási és lényegi különbség köztük. Az egyik Photoshopban készült, a másik pedig a Digital Artist-ban.

A heti kihíváshoz tartozott egy maszk csomag, és ígértem, hogy megmutatom, hogy lehet ezeket a maszkokat használni a programban. Szerintem minden screpper begyűjtött már magának rengeteg ingyenes, vagy megvásárolható maszkot, de az elszántabbak maguknak is készíthetnek. Persze, aki magának készít Photoshopban, az valószínűleg ott is fogja felhasználni, de én most kipróbáltam, hogy hogyan is működik a DA-ban, és mondhatom, hogy nagyon egyszerűen.

A videóban megmutatom mit kell tenned.

(tovább…)

Fényözön

A heti kihívásra egy nagyon régi, több mint 60 éves fotót használtam fel. A retró hatás kedvéért fénynyalábokat irányítottam a kivágott alakokra (mamám és keresztmamám valaminek nagyon örülnek :)).

Ennek elkészítését szeretném most bemutatni. Nagyon egyszerű és látványos. Nem csak ebben az élénk, színes formában lehet használni, nagyos sok esetben jól jöhet egy ilyen fényhatás. A fantasy oldalak elmaradhatatlan eszköze a sejtelmes fények használata, de egyszerűbb képeknek is jót tehet, ha hasonló megoldásokkal odatereljük a figyelmet.

(tovább…)

Cewe heti kihívás 58.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

utalvany

A múlt heti apás kihívásban volt pár retró hatású kép, régi fotókkal. Imádom ezeket a régi képeket. Elloptam evadraga oldalcímét (remélem, nem baj), és a heti kihívás témája így Ó, azok az 50-es (60-as) évek! lesz.  A témát többféleképpen is értelmezhetjük. Ha valakinek van ehhez emléke, fotója, akkor készíthet valóban egy olyan oldalt, ahol ez szerepel, ha nincs, akkor egy mostani képet is lehet úgy alakítani, hogy megfeleljen a retró fílingnek.

A retróra jellemző a vidámság, a nagy minták, élénk színek, ez leginkább egy nosztalgikus múltidézés humorral vegyítve.

Egy igazán mini készletet hoztam a kihíváshoz, nem kötelező felhasználni. Letöltheted a képre klikkelva, vagy a galériából.

(tovább…)

Actions

A heti kihívásban ajánlottam egy action-t, és azon az oldalon még rengeteg volt, csak sajnos nem lehetett látni, hogy melyik mit csinál. Az interneten millió ingyenest lehet találni, ebből azért kb. 999 ezer vagy nem túl izgi, vagy ugyanolyan, mint egy másik, csak más néven. Persze azért nem szabad feladni, mert lehet jókat találni. Most egy csokorra valót bemutatok, amiket én szeretek. A rossz hír, hogy ezeket csak angol nyelvű Photoshopban lehet használni.

Hátha valaki nem tudja, mit is kell vele tenni, röviden leírom, bár már volt róla szó, de így nem kell keresgélni.

Letöltés után, ha össze van zippelve, ki kell bontani, majd bemásolni a Programok>Adobe>Photoshop>Presets>Actions könyvtárba. Az actions palettán (ha nem látod, akkor a Window>Actions legyen bepipálva, és megjelenik. Jobb oldalt fent kis háromszögre katt, majd Load Actions-szel betöltjük. Eztán már csak el kell indítani a paletta alján lévő háromszög alakú indítógombbal. Van egy gyorsabb mód is, ha először csak ki akarjuk próbálni. A letöltés és kicsomagolás után (nagyon sok nincs zippelve, szóval akkor ne akard kicsomagolni), egyszerűen egérrel megfogjuk, és rádobjuk a megnyitott Photoshopra. Ekkor ugyan nem kerül a helyére, de a palettán megjelenik, és meg lehet nézni, hogy tetszik-e. Ha nem, akkor ki lehet dobni. Szóval nézzük, miket választottam.

(tovább…)

Kiegészítő pluginok – Viveza 2

A photoshop pluginokat bemutató sorozat következő része a Nik Viveza 2.

Ha most azt mondom, hogy semmi olyat nem tud, amit nem lehetne megoldani a Photoshopban, akkor persze igazat mondok. De ugye az sem mindegy, hogy mennyire egyszerű egy feladatot elvégezni, és milyen tudásszint kell hozzá.

Nem vitatom, a legfontosabb dolog, hogy már a fotózásnál a lehető legtöbbet hozzuk ki a képből. Fontos a precíz expozíció beállítás, az élesség, a képkivágás, a játék a fényekkel és lehetőségekkel. De a digitális világban, nem létezik fotós (jó, lehet, hogy van, de az nagyon igénytelen), aki utána nem ül a gép elé, és próbál még többet kihozni a képből. Ahol kicsit világos, ott sötétebb kell, vagy fordítva, egy színt jobban kiemelni, kontrasztot adni stb. Ahhoz, hogy ezt ne a kép egészére alkalmazzuk, mert helyenként más-más a cél, újabb és újabb rétegeket és rétegmaszkokat kell létrehozni, majd a maszkokon ecsettel „pacsmagolni”, hogy a kigondolt hatást elérjük.

Ezzel a pluginnal viszont semmi ilyesmire nincs szükség. Nem kell komplikált maszkokat alkalmaznunk, mert az alapképen kontroll pontok hozzáadásával mindez egyszerűen megoldható. Az úgynevezett U Point technológia segítségével a korrekció csak a kép egy adott részét érinti, ami persze növelhető, csökkenthető. A terület a szerkesztés után is gyönyörűen beleilleszkedik a kép többi részébe. A beállításokat a kép egészére is lehet alkalmazni, de sokkal érdekesebb a részletek módosítása.  Ezzel pillanatok alatt kékebb és sötétebb eget varázsolhatunk, az árnyékos résznek fényt adhatunk, a struktúra beállításával erősíthetjük, vagy lágyíthatjuk a finom részleteket. A Brush eszközzel az effect-eket ecsetelhetjük is, ilyenkor a réteg és a maszk automatikusan képződik. Ez a lehetőség még pontosabb szerkesztést biztosít.

A sok elmélet után nézzük a gyakorlatot. Először pár fotó, majd egy videó következik.

(tovább…)

Digital Artist 2 – Kezdjük az alapoktól

A visszajelzésekből látom, hogy van érdeklődés erre a programra is, ezért indul a sorozat a témában.

Ha még nem döntötted el, hogy szeretnél-e ilyet, akkor érdemes letölteni az ingyenes compact változatot, ami ugyan sokkal kevesebbet tud, de arra elég, hogy kipróbáld.

Ha a vásárlás mellett döntesz, akkor az alábbi lehet segítségedre.. Azért írok erről is, mert van, akit azt riaszt el, hogy angol nyelvű oldal, és fél, hogy valamit elront.

Az oldal megnyitása után a jobb oldalsávban katt a Buy download gombra. A következő oldalon a Download Protection Service mellett klikkelj a Remove-ra. Máris megspóroltál 5 Ł-ot. Persze nem muszáj ezt tenned, elmondom, mire jó, és eldöntheted.  2 éven belül max 6 alkalommal újra le tudod tölteni a programot, ha géped ellopása, vírusfertőzése és egyéb természeti katasztrófa okán elveszne. Mivel ezt simán megoldhatod egy Cd-re való kiírással is, ráadásul az nem csak 2 évre szól, szerintem nem szükséges megvásárolni, de persze nem szeretnék senki sem befolyásolni. Ha kitöröljük, az összeg csökken, és már csak 34.95 € az ár. Sajnos több lehetőség nincs, így marad ez az összeg, és már léphetünk is tovább a Checkout now gombbal. Következő ablakban az email címet kell megadni. Continue, és jön egy adatlap, amit az alábbiak szerint kell kitölteni. A Title-nél a Mr>Úr, Mrs>Asszony, Ms és Miss között fogalmam sincs mi a különbség, de lány, az utolsó kettő meg egyértelmű. Ahová nem írtam, az nem is kötelező, tehát ki lehet hagyni.

Legalul a kis pipával azt jelzed, hogy szeretnél információkat kapni mindenféle újdonságról, ami nem rossz, mert akkor is szólnak, ha új freebie van:)

Ismét Continue, és már a fizetés következik.

A Credit Card Type-nál választható típusok: Visa, Mastercard, Maestro, American Express.

Az Issue Number,  csak a Maestro kártyáknál van. Ha azt választjuk ki, akkor megjelenik egy szöveg, ami valami biztonsági kódról szól, amit lehet kérni, és a Place order-re kattintva újabb információkat ad erről.

A többi kártyatípusnál a legalsó ablakban kell megadni a  biztonsági kódot. A What is this-re kattintva képen megmutatja, hogy a kártyán hol van az a szám, amit ide be kell írni.

A Place orderrel be is fejeztük a munkát. Hamarosan kapunk egy email-t, benne a letöltési link, a serial, és egy jelszó, amivel az oldalra tudsz fellépni.

Programot töltsd le valahova a gépedre, azt már úgyis magától tudja, hogy telepíteni a Program files-ba kell. Ez egy exe fájl, csak rá kell kattintani, és már indul a telepítés.

Itt két momentumot nem jegyeztem meg pontosan, de egyszer megkérdezi, hogy elfogadod-e a feltételeket, ami persze hosszasan le van írva. Fogadd el, mert különben nem tudsz továbblépni:)) És valahol lesz egy lehetőség, hogy akarod-e, hogy az asztalra kirakjon egy ikont. Ezt is érdemes bejelölni, hiszen így gyorsabb megnyitni a programot, ami így fog kinézni:

Kattints a Start with a blank page-re, és ekkor egy üres oldallal már kezdődik a játék. Ha nem akarod többet ezt az ablakot látni, akkor a bal sarokban lévő kis négyzetet kell bejelölni.

Innentől kezdve inkább egy videón mutatom meg az első lépéseket. Igyekeztem nem túl hosszúra vágni, de ez nem nagyon sikerült. Remélem, azért sok hasznos infót találsz benne.