Photoshop CC 14.2

Először tavaly júniusban írtam róla, azóta még három cikk jelent meg a témában. A lényeg, hogy már csak előfizetni lehet a PS-re. Ez eleinte morgolódást váltott ki, mára szerintem megszokottá vált, sőt tény, hogy nagyon jól ki van találva a rendszer. Azért az nem rossz, hogy a legfrissebb kiadott módosításokat egy kattintással azonnal el lehet érni. Akciók meg folyamatosan vannak. Például most a Photoshop CC és a Lightroom 5 azok számára, akik legalább a CS3-as verzióval rendelkeznek, havi 12,29 €-ba kerül, ami igazán nem sok. Most ismét kijött egy frissítés, tele klassz dolgokkal. Azt olvastam, hogy aki mostanában  töltötte le a Creative Cloud trialját, az most még 30 napot kap, hogy az újdonságokat ki tudja próbálni. Szerintem az ilyen lehetőségeket nem szabad kihagyni.

Nézzük mi mindent tettek bele a frissítésbe. Előbb némi leírás, aztán jön a videó.

Perspective Warp. A különböző perspektíva korrekciós eszközök újabb darabja. Háttéren nem működik, csak rétegen, de semmi gond, ahogy kiválasztjuk az eszközt, a Photoshop réteggé változtatja a hátteret. Edit > Perspective warp, és már rajzolhatjuk is a síkokat, amiket aztán jól átszerkeszthetünk. Nem árt persze a természetesség határain belül maradni, de vannak esetek, amikor egy kis korrekció jól jöhet.

Photoshop CC 14.2

A videón majd látszik, hogy mi és hogyan történik, de beforgattam a zsámbéki templomot.

Perspective warp

(tovább…)

Apply Image – már megint

Mert nem tudom abbahagyni:) Mert remélem, hogy a múltkori cikk mindenkit meggyőzött arról, hogy ezt érdemes használni. És mert én nagyon szeretem:) Két újabb és kihagyhatatlan trükk, amit az Apply Image segítségével tudunk megoldani.

Alapkép:

Szerettem volna több kontrasztot belevinni. Ennek egyik lehetséges módja, ha készítünk egy rétegmásolatot, aminek a blendingje legyen Soft Light (esetleg Overlay, de lehet, hogy az túl erős), majd a Filter > Others > High Pass értéket állítsuk jó magasra, persze közben nézzük az eredményt.

High Pass

A sötét részek kicsit bebuktak, ezen kellene korrigálni. Ehhez a felső rétegre tegyünk egy maszkot, (pl. a rétegpaletta alján lévő kis ikon segítségével),  ez a maszk legyen kijelölve, majd Image > Apply Image, és a blending legyen Multiply.

(tovább…)

Apply Images

2014 első bejegyzése.:) Először is mindenkinek sikeres, boldog, élményekben gazdag új évet kívánok. Nem tudom, ki hogy van az év eleji fogadkozásokkal. Én nem szoktam se összegezni, se fogadkozni, így aztán még véletlen sem frusztrál, hogy valamit nem csináltam meg, amit elhatároztam:) Ami érdekel, ami igazán fontos, ahhoz nem kell elhatározás sem, a többi meg nem számít. A tavalyi évről is nyilván nagy okosságokat lehetne mondani, elemezni, megérteni, okulni belőle meg hasonlók, de igazából ezzel se szeretem stresszelni magam, bizonyára minden úgy volt jó, ahogy volt, és egyébként szerintem azonnal nem is lehet megítélni, hogy mi milyen volt. Kell ahhoz némi rálátás. Az, hogy szeretek tanulni, szeretek fotózni, és szeretem a Photoshop-ot, bőven elég ahhoz, hogy foglalkozzam vele elhatározás nélkül is, a maraton lefutását meg hiába tűzném ki, tuti nem csinálnám meg:)

Ha esetleg valaki az elhatározások híve, és idén a fotózás és Photoshop ismereteinek bővítését tűzte célul, hát rajtam ne múljon, én igyekszem mindig valami érdekesről írni. Ez a mai is egy egyszerű, de igen hasznos kis trükk lesz. Az Apply Image nem ismeretlen, volt már róla cikk, de gyanítom, hogy kevesen használják, pedig érdemes lenne.

Képeket keverünk vele össze, amit ugye sima blendingeléssel is megtehetnénk, de azért ez jóval több annál.

Szokásos módja a blendingnek, hogy a rétegpalettán kiválasztjuk a megfelelő keverési módot. Ugyanezt megtehetjük az Apply Image segítségével is.

Egy rétegmásolatot itt is csináljunk, hogy az eredeti fotó megmaradjon, majd Image > Apply Image.

Aőőly Image alap

(tovább…)

Time Lapse

Remélem, mindenkinek jól telik az ünnep. Talán van egy kis idő valami újat kipróbálni. A time lapse egy fotózási módszer. Bizonyos időközönként készül egy felvétel, majd ezt gyorsítva lejátsszuk.

Csodálatos felvételeket lehet találni a neten. Csak egy példa a millió közül:

Ehhez elég hosszú idő kell, de jópofa felvételeket gyorsan is elkészíthetünk.

A legtöbb fényképezőgéppel ezt már meg lehet oldani. Nézzük meg a gépünk leírását, hogy milyen lehetőségek vannak. Jó a Time Lapse funkció és az Interval timer shooting is. Ezeket a saját gépemen tudom bemutatni, de más típusoknál hasonló lehet a beállítás.

Time-lapse kiválasztása.

time-lapse

Ha belépünk, bizonyos beállításokat kell megadnunk, milyen időközönként készüljön a felvétel, és mennyi ideig tartson.

time-lapse beállítás

(tovább…)

Adobe Kuler

Adobe Kuler

Majd négy évvel ezelőtt volt egy kihívás, amiben megemlítettem az Adobe Kulert. Egy említésnél többre érdemes ez a lehetőség, így nézzük jobban meg. Az Adobe Kuler egy színpaletta generáló, szerkesztő alkalmazás. Azonkívül, hogy a webes felületen használhatjuk, a Photoshop-ban is van egy külön panelje, amit a Window > Extensions >  Kuler-re kattintva hozhatunk elő.

Adobe Kuler

(tovább…)

Vörös-szem effektus

Bizonyára mindenki találkozott fotókon a vörös-szem effektussal, amikor is a felvételen lévő személyek tekintete rémisztően vörössé válik. Ismerjük meg az okokat, majd a lehetőségeket az elkerülésére.
Ezt a hatást a vaku okozza. Vakuval jellemzően sötétben villantunk, amikor is az emberi szem pupillája kitágul. Amennyiben a vaku túl közel van a fényképezőgép objektívjéhez, a kitágult pupillán keresztül pont belevilágít a szemgolyó belsejébe, ami a sűrű érhálózat miatt vörös, és így azt vörösen kivilágítja.
Fentiekből adódóan leginkább a kis pocket fényképezőgépek beépített vakuja az, amire a legjobban jellemző. Érdekesség, hogy gyerekeknek jobban képes kitágulni a pupillája, így náluk gyakrabban fordul elő.
Mit tehetünk az elkerülésére? A legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy ne vakuzzunk, de ezt persze sok esetben nem tehetjük meg. Ha lehetőségünk van külső vakut használni, azzal sokat tehetünk a probléma leküzdésére. A lényeg a vaku pozícionálása. Igyekezzünk úgy állítani, hogy ne pont a szembe villantson. Külső vaku esetén ez nagyjából megvalósul mert jóval magasabban van, mint a beépített vaku, így nagy valószínűséggel elkerülhetjük a jelenséget. Ha csak a fényképezőgép beépített vakuját használjuk, nézzük meg, hogy nincs-e a gépen vörös-szem csökkentő funkció. Ilyenkor az történik, hogy a vaku elővillanásokat végez, a fényre a szem pupillája összeszűkül, és mire az expozíció következik, már jóval kevesebb fény jut be a szem belsejébe.
Amennyiben mégis megtörtént a baj, marad az utólagos szoftveres javítás. Számos képszerkesztő programban, és a Cewe rendelőszoftverjében is megtalálható az eszköz, amivel retusálhatjuk a szemet. Nézzük, hogyan.

Photoshop. Ha a Camera Raw ablakot használjuk, már ott is korrigálhatjuk. Az eszközt fent megtaláljuk.

Vörös szem

(tovább…)