Haladó filter használat

Az Akvarell cikkben már mutattam, hogy milyen jól lehet használni a Photoshop saját szűrő készletét.

Ebben a videóban egy még izgalmasabb lehetőséget mutatok be, amikor kombináljuk az egyes filtereket, majd a hatást blendingeljük maszkoljuk, és még mindenféle érdekes dolgot művelünk vele.

Talán ekkora méretben nem is lehet látni, hogy mennyi minden történt a fotóval, míg ebből

(tovább…)

Action készítése

Már annyi szó esett arról, hogy milyen jó is action.  Rengeteg munkát meg lehet vele spórolni. A neten tonnányi ingyenes van, és persze fizetősek is, némelyiknek irreális az ára, és nem tud semmi extrát, csak elhiteti. De most nem is ez a téma, hanem az, hogy hogyan is tudnánk magunknak készíteni. A legegyszerűbb, de gyakran használt feladatra is érdemes megpróbálni. A  File>Automate>Batch-csal pedig akár egy egész mappára rá lehet ereszteni.

Különleges lehetőség a File> Automate>Create Droplet (Fájl > Automatizálás > Feldolgozó program létrehozása)  Ez egy kis programot hoz látre, amit célszerű az asztalon elhelyezni. Egy, vagy több képet, vagy egy egész mappát is ráhúzhatunk, hogy az adott műveletet hajtsa végre. Ehhezt természetesen előbb az action-t kell elkészíteni.  Például tökéletes, ha egy csomó fotónkat szeretnénk feltölteni valamilyen galériába, de ehhez ugye le kellene méretezni. Meg sem kell hozzá nyitni a PS-t, csak ráhúzzuk a mappát, és a többit már elvégzi.

Készítettem már ahhoz is action-t, hogy a nagyméretű duplaoldalas fotókönyv oldalakat vágja ketté, és méretezze le a lapozós könyvhöz. Mennyivel egyszerűbb, mint egyesével!

De ahhoz is jó, hogy az elkészült scrap oldalunkat megfelelő méretben és és netre való módon mentsük el egy gombnyomással.

Vagy vízjelet helyezzünk el a képeinken. Szóval ezer lehetőség, és sokszor olyat szeretnénk, amire biztosan nincs készen megoldás.

Vannak ezzel kapcsolatban fontos alapszabályok, amire oda kell figyelni. Nem lehet össze-vissza kattintgatni. Mindent úgy kell csinálni az action felvétele során, hogy azt a Photoshop felfogja, és egyértelmű legyen számára. Ha elkészültünk, ki kell próbálni, és ha nem sikerült, akkor rá kell jönni, hogy mi okozta a gubancot.

Egy videóban fogom elmagyarázni, és hogy még hasznosabb legyen, a kedvenc saját készítésű action-ömet osztom meg veletek. Ez a 3d-s keretezés. Hogy tudsz pillanatok alatt ilyen keretet adni egy oldal képeihez?

(tovább…)

Fontok ékezetesítése

Először is szeretnék elnézést kérni azoktól, akiknek nem reagáltam a napokban levélre, bejegyzésre. Az egyik winchesterem tönkrement. Nem tudom, hogy én vagyok-e csak ekkora lúzer, de ugye kb. két éve már volt egy ilyen, amikor több év fotója veszett el így, szóval mikor észleltem a jeleket, egyrészt  igen ideges lettem, másrészt a fejem vertem a falba, hogy vajon miért is nem tettem valamit a biztonság érdekében. Volt azért némi próbálkozás egy 500 GB-os külső vinyóval, de mivel az kb negyede a szükségesnek, addig gondolkodtam azon, hogy vajon melyik mappa elvesztése fájna kevésbé, hogy a végén semmi sem lett mentve.

Most megúsztam pár fájl elvesztésével, hála gyermekem szakértelmének, viszont most azonnal a teljes biztonság kedvéért minden tükrözve  lett végre, vagyis eleve duplán van meg. Ez egészen addig jó, míg mondjuk a villám nem csap a gépbe, mert akkor minden tönkremegy. Erre egy harmadik különálló fájlszerverre lenne szükség, de azt ugye ki is kell fizetni, szóval egyelőre reménykedem, hogy nem pont belénk csap a villám.

Egy kicsit tanmesének is szántam, mert ugye a hülye saját kárán tanul, de az okos a másén:)) Szóval meg kell oldani a biztonságot, mert különben nagy sírás lesz a vége.

És akkor térjünk a lényegre. A mai cikk leginkább Mátyás király és a bíró lánya mesére hasonlít. Biztos mindenki ismeri a hoztam is meg nem is történetet.

(tovább…)

Kiegészítő pluginok – Topaz Adjust

Photoshop pluginokról szóló sorozat újabb tagja a Topaz Adjust 4-es verziója. Ez a Shadow/Highlight cikk kapcsán jutott eszembe, mert ezzel is lehet egy kattintással ilyen és még ilyenebb korrekciókat végrehajtani.

Ez a kiegészítő letölthető a plugin oldaláról, és ami jó, 30 napig minden korlátozás nélkül használható. Ha telepítettük, a Filterek között fogjuk megtalálni.

A kiválasztott kép egy új ablakban nyílik meg, ahol az előre definiált beállítások mellett magunknak is állítgathatunk az értékeken. Expozíció, részletek kiemelése, színek és zajcsökkentés , és ezekkel érdekes hatásokat érhetünk el.

Az egyéni beállításokat el is tudjuk menteni, így ha sikerült valami jót variálnunk, azt később újra tudjuk  használni. Persze az is lehet, hogy más fotón egész másképp fog kinézni, és módosítani kell.

Nem mondom, hogy minden beállítás tetszik, vannak kifejezetten rémesek is, de mindenképp érdemes kipróbálni. Pár próbálkozást mutatok, aztán egy videóban rövid bemutató a használatáról.

Elsőre ugyanaz a fotó, amit a Shadow/Highlight cikkben használtam.

(tovább…)

Shadow/Highlight avagy árnyék/csúcsfény

Igazság szerint a Curves (görbék) rejtelmeiről akartam írni. Ez egy remek eszköz a képek korrigálására, viszont PS-ért kevésbbé rajongók általában sikítófrászt szoktak tőle kapni. Pedig közel sem bonyolult, és pontos munkát eredményez. Tény, hogy kicsit ismerkedni kell vele, de mivel nem?
Szóval senki ne reménykedjen, hogy nem következik hamarost ez a téma, de előbb egy egyszerűbb korrekciót mutatok be, amivel javítani tudunk az árnyékos és világos területek viszonyán. Ennek megfelelője természetesen megvan a Camera Raw ablakban is, aki már raw-ban fotóz, ott végezze el ezeket a javításokat.
Adva van egy fotó, ami a helyzetből adódóan alul árnyékos, fent meg lehetne sötétebb.

Most akár rögtön választhatnánk az Image>Adjustments>Shadow/Highlight  funkciót, de akkor visszavonhatatlan változást okoznánk a képen. Ez persze nem igaz, mert History-ban visszaléphetünk, vagy eleve készítünk egy másolatot a képből, és akkor nem kár érte, ha elrontjuk. Mondjuk úgy, hogy ez nem egy elegáns megoldás, és miután mi törekszünk a profibb technikák irányába, először az alapképből Smart Objectet fogunk készíteni. Nem véletlen hívják ezt Nondestructive editing-nek, azaz visszafordítható képszerkesztési eljárásnak. Ezt úgy érjük el, hogy jobb klikk a rétegpalettán a kiskép mellett, majd válasszuk a Convert to Smart Object (Konvertálás intelligens objektummá) lehetőséget.

(tovább…)