2011. november 24. | Photoshop tippek, trükkök
Másolás – Beillesztés. Talán most mindenki azt gondolja, hogy ebben aztán mi az érdekes, hisz a legalapabb alap, ami csak lehet, nem csak a képszerkesztésben, de a szövegszerkesztésben is. Azért a Photoshop ebben is képes újat kitalálni, ami adott esetben ötletesebb, jobb, mint a megszokott.
Ezerszer mondtam, hogy Photoshopban mindent meg lehet többféleképp is oldani, én ezt is nagyon szeretem benne. Ki lehet választani, mikor melyik a legcélszerűbb, vagy épp melyikhez van kedvünk.
Másolni ugye úgy másolunk, hogy kijelölünk egy egész objektumot, réteget, vagy ezeknek egy részét, és vagy Edit > Copy (Szerkesztés > Másolás), vagy egyszerűbben Ctrl+C. De ha már a Szerkesztés menüben vagyunk, rögtön láthatjuk, hogy ott nem csak sima Paste (Beillesztés) van, hanem Paste Special (Irányított beillesztés) is.
Copy-ból is kettő van, az egyik a normál másolás, a másik a Copy Merged (Másolás egyesítve), amiről a Tudtad, hogy cikkben szó volt. Menüből, vagy a Shift+Ctrl+C billentyűparanccsal nem egy rétegből másol, hanem az össze láthatóból.
De maradjunk a beillesztésnél, és nézzük meg, mi is a három speciális beillesztési mód.
Paste in Place (Beleillesztés a helyére) Ha egy dokumentumban valamit másolunk, majd simán beillesztjük egy másikba, az alapesetben pont a közepére fogja elhelyezni. Amennyiben a Paste in Place-t választjuk, akkor relatív ugyanoda fogja helyezni, ahol a forrásdokumentumban volt. Ez néha nagyon hasznos tud lenni. Az egyik szépséges Catherine háttérpapírra ráraktam egy virágot, másoltam, majd a Paste in Place-szel helyeztem a másik papírra. Mivel a két háttér azonos méretű, pixelre ugyanarra a helyre került. Azért ezt enélkül kicsit lassabban sikerülne megoldani.

(tovább…)
2011. november 17. | Photoshop tippek, trükkök
Mikor nekiállok valami témát keresni, hogy miről is írjak, valahogy mindig elvetem azokat az apró, de szuper kis trükköket, amikről képtelenség egy egész bejegyzést összehozni, mert a lényeg benne van 1-2 mondatban. Most gondoltam, összeszedek egy csokorra való Photoshop trükköt, ami nagyban meggyorsítja a munkát. A felsorolás nélkülöz minden logikai sorrendet, ahogy épp eszembe jut, úgy írtam le őket:)
Tudtad, hogy ha rengeteg réteggel dolgozol, de csak egyet akarsz valamiért gyorsan megnézni, akkor az Alt lenyomásával a réteg előtti szem ikonra kell kattintani? Az összes azonnal kikapcsol. Ugyanígy kell visszakapcsolni is.
Tudtad, hogy a rétegeknek külön színt lehet adni, ha valamiért fontos, hogy ilyen módon megkülönböztesd őket? Jobb klikk a szemikonra, és már választhatod is a színt.

(tovább…)
2011. november 10. | freebie, Photoshop tippek, trükkök, videó
Már tavaly is terveztem, aztán elmaradt. Most nekiláttam, és már jó úton vagyok ahhoz, hogy el is készüljön.:) Ez a CD nyomtatás. Kifejezetten karácsonyfa dísznek szánom azokról, akik már sajnos nem lehetnek velünk a fa körül. Gondolkodtam rajta, és úgy érzem, hogy ez egyáltalán nem fog szomorúságot okozni, inkább csak örömöt, hogy ott vannak.
A CD azért jó erre a célra, mert az egyik fele csili-vili, tehát visszatükrözi az izzók, gyertya fényét, és ahogy mozog valahonnan mindig csillog, és persze látszódik a nyomtatás is.
De nem csak erre lehet használni, hiszen ez egy adathordozó, bármit ki tudunk írni rá, és mennyivel személyesebb, ha a megajándékozottnak úgy adjuk át, hogy van rajta egy szép scrapelt kép.
Már körülnéztem a boltokban, és ezt választottam, nem rossz az ára sem, de főleg azért, mert itt pontosan megadták a nyomtatási méretet, ami alapján készítettem egy sablont.
Ma már a legegyszerűbb nyomtatók is rendelkeznek cd nyomtatási lehetőséggel, ha nekünk nincs is ilyen, csak találunk valakit az ismerőseink között:) Nekem egy Canon IP 4850-em van, de óriási különbség nem lehet sem a technológia, sem a hozzá tartozó programok között.
Ha kedved van kipróbálni, az ehhez a mérethez készült sablont letöltheted a képre kattintva, vagy a galériából.

(tovább…)
2011. október 20. | Photoshop tippek, trükkök, videó
Először zárójelben odaírtam, hogy kaviár, de aztán rájöttem, hogy a fiatal korosztály bambán fog rám, illetve a monitorra nézni, mert nem tudja, hogy mi az a Nem kell mindig kaviár:))
Szóval, sokszor fogunk egy fotót, ráhúzzuk egy háttérre, és adunk neki valamilyen blendinget. Ami persze jól is néz ki, nincs ezzel semmi baj, de hátha meguntuk, és valami mást szeretnénk:)
Remélem, látni a képen, hogy átlátszik a háttér. Pedig semmi blending.

(tovább…)
2011. szeptember 22. | GyorsTipp, Photoshop tippek, trükkök, videó
A mintázat készítése igazán könnyű feladat, hacsak simán kitöltünk vele egy papírt, már valami újat kapunk. Néhány példa, hogy mit csináltam, bár a videót csak ezután vettem fel, szóval az ott készült kicsit másképp néz ki. Csak a fantáziánk szabhat határt, bármi megoldható.


(tovább…)