Kiegészítő pluginok – Filter Forge

A Filter Forge egy igen különleges plugin. Segítségével saját magunk is tudonk készíteni különböző filtereket. Ha még nem lenne elég az a tonnányi, ami már így is van:) Nem kell megrémülni a feladattól, ez csak egy lehetőség, ugyanis jelenleg több, mint 9000 szűrő tartozik hozzá, tehát ha eszünk ágában sincs magunknak gyártani egy újabbat, akkor is tudjuk használni másokét. Mert a remekműveket meg is lehet osztani, és azok gyártót, akiknek műve a letöltések szerint sikeres, a programmal ajándékozz meg a cég. Ebből rögtön ki is derül, hogy nem ingyenes.Viszont van trial-ja, amit 30 napig korlátozás nélkül lehet használni. Az ilyen lehetőségeket nem szabad kihagyni.
Most éppen a 3-as verzüó fut, de a hamarosan megjelenő 4-es verzió bétáját is le lehet tölteni, én is azt tettem.
A Filter Forge oldala, és innen lehet letölteni a trialt.  A gyártó hét ingyenes csomagot is ígér, ebből már most hatot letölthetünk, ez örökre a miénk is marad, nem jár le 30 nap múlva.

A Filter Forge egy önálló alkalmazás, de azonnal betelepszik a Photoshop filterei közé, így onnan is simán elérhető. Letöltjük, futtatjuk, és már kezdhetünk kísérletezni vele. Nem csak fotókat lehet vele manipulálni, hanem mindenféle taxtúrákat is gyárthatunk. Én ezzel kezdtem. Ehhez nyitottam egy új dokumentumot Photoshop-ban, a szokásos scrap méretben, azaz 3600 px x 3600 px-ben. Majd a filterek közül kiválasztva, ezt az ablakot kaptam.

Filter Forge

(tovább…)

Fa szöveg stílus

Ezt a tutort most láttam a planetphotoshop.com oldalán, és nagyon megtetszett. Végig is csináltam a lépéseket. Szerintem angol tudás nélkül sem nehéz lemásolni, amiért én most mégis bemutatom az az, hogy a lépésekből lett egy action is, így azt is meg tudom mutatni, hogy annál mire kell figyelni, és az egyes lépéseket hogy lehet megváltoztatni. Vannak dolgok, amiket én kihagytam, például minek csináljunk hátteret, amikor van egy csomó:) A letölteni valókból is csak azt linkelem, amire nekünk szükségünk van.

Nyitunk egy szokásos oldalt, ami 3600 px x 3600 px. Az is lehet, hogy már készen is van az oldalunk, csak egy címfelirat hiányzik róla. Erre felírjuk a szöveget. Válasszunk valami jó kis vastag betűtípust, az oldal a Janda Manatee-t ajánja, abból is a solid változatra lesz szükség. Letöltjük, kicsomagoljuk, jobbklikk rajta, társítás, windows betűmegjelenítő. Erre bejön egy ablak, és ott telepítés.

wood

 

Jó kis betűtípus ez, benne vannak az ékezetes betűk is.

Felírjuk, amit szeretnénk.

wood2

Apró trükk, nekem itt nem tetszik, hogy az y és az á betű között nagy a rés, ezért azt korrigáltam, a képen látni, hogy hogyan. A text eszközzel a két betű közé kell kattintani, itt sajnos nem látszódik a kurzor.

Wood

(tovább…)

Photoshop CS6 3D-s szerkesztés

A címben a Photoshop CS6 megnevezés nem véletlen került bele, amiről itt most szó lesz, azt pont így csak a Photoshop CS6 Extended verziójában lehet megvalósítani. Bár a korábbi verzióban is volt 3D, de a CS6-ban rengeteg újdonság van. A Photoshop CS5 3D-s képességeiből is csak egy egészen kis szeletet ismertem meg, és azt le is írtam, de utána már nem foglalkoztam vele. Ezért aztán óriási összehasonlításokat nem tudok tenni, de az biztos, hogy rengeteg újdonság van a CS6-ban.  A téma azért többször felvetődött, de azon kívül, hogy a Photosop CS6-ot bemutató cikkben megemlítettem, ezidáig nem mélyedtem bele. Belemélyedésnek most is erős túlzás nevezni, de pár jópofa dolgot sikerült kipróbálnom, ami szerintem egy scrap oldal készítéséhez bőven elég. Mutatok pár képet a próbálkozásról, aztán jön a videó. Kicsit hosszabb a szokásosnál, de azért érdemes végignézni:)

Photoshop CS6 3D

(tovább…)

Color Lookup Adjustment Layers

A Photoshop CS6 újdonságait bemutató cikkben 2 mondatban már megemlítettem ezt a korrekciós réteget, most nézzük meg kicsit részletesebben.

A szokások korrekciós rétegek között találjuk meg, vagyis a rétegpaletta alján a kis ikonra kattintva választhatjuk ki.

Photoshop Color Lookup

Rákattintva előjön a hozzá tartozó panel.

Photoshop Color Lookup

Három csoportban találunk különböző elnevezéseket, amik mind különböző módon alakítják át a fotóinkat. Természetesen mind érdemes végignézegeti, nagyon érdekes hatások vannak.

Mindegyik csoportból mutatok egyet. A 3D LUT közül DropBlues-t, aminek nem véletlen, hogy ez a neve, mert valóban eldobta a kék színt a képről, míg a többihez nem nyúlt.

Photoshop color lookup

(tovább…)

Postworkshop – te is festő vagy

Rég írtam erről a programról. (aki még nem találkozott vele, a korábbi cikkeket itt megtalálja) A hétvégén viszont Esztivel  alkalmunk volt találkozni a Postworkshop kitalálójával, és egyben programozójával, és ez újabb lendületet adott a program használatában. Sok érdekes dologról kaptunk infót, amit persze azonnal ki kellett próbálni. Ebből született ez az oldal is:

Postworkshop

Amikor megismerkedtem ezzel a programmal, láttam, hogy van egy Freehand painting fül is. Meg is néztem, még ki is próbáltam valamit, ami viszont nem tetszett, így abba hagytam a kísérletezgetést, hisz a style-okban is annyi lehetőség van, hogy még azt sem győzöm kiismerni. Most viszont kiderült, hogy el lehet ezt kezdeni a legegyszerűbb lépésekkel is, és nagyon gyorsan készíthetünk festményt, vagy valamilyen grafikát magunk is. És azért az mégiscsak más, ha a mi kezünkben van az ecset, még ha digitális is. Van benne valami nagyon jó érzés, ahogy előjönnek a formák, színek. Millió ecsetből válogathatunk itt is, és a millió ecsetnek még rengeteg beállítási lehetősége van, de kezdetnek nem kell azonnal az összeset kipróbálni, ez a kép is pillanatok alatt elkészült, pár ecset, és beállítás segítségével. Aztán a nagy sikerélmények után már jobban van kedvünk kísérletezni is. Nekem az a tapasztalatom, hogy már eleve a fotót nem árt egy kicsit tuningolni, mert a program könnyebben megtalálja a széleket, vonalakat, ha maga a fotó jó éles, és kontrasztos. Még az sem árt, ha több kontrasztot adunk neki, mint kellene, vagyis fotóként már nem is lenne annyira jó. De ez is egyedi, próbálkozni itt is érdemes. De minden próbálkozás egy kaland, és mindegyikből valami érdekesség jön ki. Pár dolog fotókkal, aztán jön a videó. Hogy mennyire sikerül legalább hasonlóra pacsmagolnom, az majd kiderül.

Az ecsetek beállításáról nem írok részletesen, nagyjából hasonlatosak a Photoshop-hoz, arról meg már volt cikk.  Hogy mikor milyet válasszunk, arra meg nincs tippem, csak egy, hogy ki kell próbálni. Mivel azonnal látjuk az eredményt, ha nem tetszik, lehet másikat választani, de az is lehet, hogy elegendő csak a tulajdonságain változtatni. Egy-két hasznos dolgot azért leírnék.

A kép nagyításához használd  – a nagyító eszközön kívül – az egér középső tekerőjét.

A kép mozgatásához tartsd nyomva a Space-t.

Fontos billentyű parancsok:

d – ecset kisebbítés

f  – ecset nagyítás

a – átlátszóság csökkentése

s – átlátszóság növelése

Ezek apróságok, de jobb rögtön az elején így megszokni, mert lényegesen gyorsítja a munkát, ha nem kell mindig csúszkákat keresgélni meg húzogatni.

Katt a Freehand Painting-re, azon belül a Category: Clone, a Preset: Basic cloning setup, és akkor ezt fogod látni: (persze nem ezzel a fotóval:))

Postworkshop

Azért írtam ezt a Basic cloning setup-ot, mert ahhoz már eleve egy csomó alapbeállítás tartozik. Az ecset típusa, a Visual Guide beállítása stb. A Visual Guide egy segítő kép, ami majd a végeredményen nem látszik, de nagy segítség a festegetés során. Persze ki is lehet kapcsolni az Off-fal , és van, amikor épp az a jó választás.

Ennél a basic-nél egy ecset családot választ, amibe több ecset is tartozik, ha meg akarjuk nézni, hogy milyenek, akkor az ecset paletta alján katt a Select active brushes-ra. Itt kikapcsolhatunk ecseteket, ha úgy tetszik.

Postworkshop

Ha valami nem tetszik, akkor az Undo-val akárhány lépést vissza tudunk lépni. Ez egérnél az egy megszakítás nélküli egér bal gomb nyomvatartásnyi (ilyen szó nem is létezik) festegetést, tollnál meg a toll letételétől felvételéig tart. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy ha apró lépésekben, néha megszakítva festegetünk, egy undo csak kisebb visszalépést jelent. Ha az egészet folyamatosan festjük, akkor az egészet visszavonjuk.  Több undo-val meg könnyen visszalépkedhetünk addig a pontig, amikor még elégedettek voltunk a munkánkkal.

Ennyi bőven elég ahhoz, hogy nekikezdjünk a munkának, így jön a videó.

 A videóban kicsit összecsapott fekete-fehér változat.

Postworkshop

És még gyorsan festegettem két képet. A textúrákat is a PWS-ben tettem rá.

Postworkshop

Postworkshop

Remélem, kedvet kaptál hozzá.