Szokás szerint nagyon klassz képek érkeztek ezen a héten is. A színek már eleve tetszettek, azért is választottam őket, és mégis minden oldal más és más lett, mindenkit másra inspirált.
A random szavazás eredménye:
Gratulálok altalena! A regisztált emailre mehet az ajándék?
Az 5 $-os nyereményt a Scraporchard oldalán levásárolni. Itt is nagyon klasszak vannak, én pár napja ezt vettem meg:
Holnap, ahogy írtam, nincs hétfői kihívás, mert A nagy Levin BlogTrain-re várom az alkotásokat:)
A ColourLovers oldalán válogathatunk a különböző színpaletták között, sőt készíthetünk magunknak is.
Ezt tettem most én is, és az eheti feladat az lesz, hogy ezekkel a színekkel kell oldalt készíteni. Más megkötés nincs. Remélem ez most egy igazán könnyű feladat 🙂
Photoshophoz innen , Gimphez pedig innen töltheted le a színpalettát, amit a programba be tudsz tölteni, de ezt a képet is tudod használni, és a színminta-vételezővel tudod festő-, vagy háttérszínnek beállítani. Aki nem járatos az átszínezős technikákban, egy korábbi cikkből és videóból hasznos információkat kaphat.
Azt tudtad, hogy ezzel a színvételezővel azt is meg lehet csinálni, hogy ha valamilyen kép meg van nyitva (anélkül nem működik), fölé viszed az eszközt, egér balgomb nyomvatartásával „ki tudsz menni” a programból, és akár ebből a képből is tudsz színt választani, anélkül, hogy lementenéd, és behívnád ps-be? Persze ehhez az is kell, hogy lekicsinyítve mindkettőt lásd a monitoron. Utána már csak egy klikk a színpalettán, és már benne is van a gyűjteményben. ( a narancssárgán a cseppentőnek kellene látszódnia, valamiért fehér nyíllá változott a monitorfotón )
Érdeklődve várom, hogy kit mire inspirálnak ezek a színek:)
Nem volt ez sem könnyű feladat, de szeretném, ha le is írnátok, amivel gond van, mert pont az a lényege az ilyen játékoknak, hogy tanuljunk belőle. Még én is, pedig ugye én találom ki:) Már a témakeresésnél is van, hogy újdonságra bukkanok, vagy legalább egy új technikára, amit rögtön ki is kell próbálni. És minél több dolgot ismerünk, annál kreatívabbak leszünk az oldalkészítésben, mert – mint a beérkezett képekből is látszik – ugyanazt egészen különböző módon lehet használni.
Ezen a héten a Little Dreamer Design-t választottam, nagyon kedvelem Michelle Coleman munkáit, és a többiek is klasszak. Az ajándékutalvány boldog tulajdonosának kiválasztását szokás szerint a randomra bíztam.
Gratulálok giny, küldöm a nyereményt.
Mindenkinek további szép napot, holnap jövök az újabb játékkal.
Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.
Technikai feladat még nem volt, így épp ideje, hogy ez következzék. Készül a Barcelona fotókönyvem, és a Güell parki mozaikokon kívül is remélem, tudok más hasznos dolgot is megmutatni, illetve letölthetővé tenni számotokra. Duplaoldalra szerkesztem mind, és az egyiknél egy díszített hullámos vonallal választottam el a két részt.
A két háttér a virágmintában még folytatódik, valahogy így szerettem volna a kapcsolódásukat megoldani. Nos, valami ilyesmit kellene alkotni. Lehet szimplaoldallal is dolgozni, és fotót használni papír helyett, de nem is adok tippeket, hisz mindig óriási fantáziával tesztek eleget a kihívásnak.
A munkáról van egy videó is, ahol mindent megmutatok.
Nagyon egyszerű , ha valami okból mégsem sikerül, a képre kattintva letöltheted a sablont, amire már csak rá kell húzni a kiválasztott hátteret vagy akár fotót.
Az árnyék külön rétegen van, így azt olyanra alakítod, amilyenre szeretnéd.
Nem volt könnyű feladat a mostani, ritkán készítünk oldalt erről a témáról. Aki mégis bevállalta, mind nagyon jót alkotott. Gondolatokat ébresztő, emlékeket visszahozó szép oldalak születtek. A random szavazás így alakult:
Gratulálok:) Az ajándékutalványt ezen a héten az Oscraps-ban lehet beváltani.
Kérek egy visszajelzést, hogy a galéria adminjában lévő email címre mehet-e a nyeremény. Mindenkinek további szép vasárnapot, és holnap jön a következő játék.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.