Cewe Fotókönyv heti kihívás 213. győztese

Telitalálat volt nessita ötlete (nagy köszönet érte), mindenki rákattant a témára, hogy valami egészen mást próbáljon ki!  És az ilyen próbálkozás mindig nagyon jó, mert tanulunk belőle, esetleg kedvet is kapunk egy eddig nem használt stílushoz. Ha mégsem, akkor is jó kilépni kicsit a megszokottból.  Volt, aki belevitte a saját stílusát, és volt olyan oldal is, amiről ki nem találtam volna, hogy ki készítette. Jó játék volt, nagyon.

A héten  az Oscraps van soron, Paula készlete nagyon klassz:

paula kesselng

És, aki nyert:

(tovább…)

Photoshop CC – folytatás

A múlt héten megkezdett bemutató után most az ott kimaradt dolgokat mutatnám be. Valószínűleg ez sem lesz teljes, de a leglényegesebb dolgokat, remélhetőleg, sikerült kipróbálnom.

9. Szerkeszthető lekerekített téglalapok. Akinek ennek a lehetőségnek az eddigi hiánya sok bosszúságot okozott, az most nagy örömmel vette, hogy bekerült a CC-be ez is. Ha lekerekített téglalapot rajzoltunk, akkor előre kellett meghatározni a lekerekítés mértékét. Ha nem tetszett, kezdhettük elölről, egészen addig, míg végre sikerült. Ennek most már vége, mivel utólag is szerkeszthetjük. Ahogy megrajzoljuk a téglalapot, megjelenik egy Properties panel, ahol egyrészt látjuk és szerkeszthetjük a path méretét és helyét, másrészt a sarkok kerekítését is pixelenként állíthatjuk. Alapértelmezetten össze vannak kapcsolva a sarkok, hogy egyformán érvényesüljön a változtatás, de ha rákattintunk a kis kapocs ikonra, akkor minden sarkát külön tudjuk szabályozni.

Photoshop CC

10. Több path kijelölése. A photoshop korábbi verzióiban egyszerre csak egy path-t láthattunk, hát a palettán rákattintottunk az egyikre, a másik eltűnt, ami szintén sokszor megnehezítette a munkát. Most már lehetőség van egyszerre többet is kijelölni, és így persze akár egyszerre másolni, vagy törölni is.

Photoshop CC

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 213.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Már alig vártam, hogy kiderüljön, mit választott nekünk Mr. Random erre a hétre.

Cewe heti játék

Nessita ezt az oldalt készítette:

Feladat: Legyen egy kicsit más! Hogy mitől más, az mindegy: egy új technika, nem „tankönyvi” fotó, keveset használt szín vagy elem, bármi.

A lényeg, hogy kicsit lépjünk ki a komfortzónánkból, és próbáljunk ki valami olyasmit, amit eddig még nem. 😀

Jó scrappelést!

Cewe Fotókönyv heti kihívás 212. győztese

Húúú, mennyi oldal érkezett! Mondtam én, hogy bennem van a hiba:)) Pedig a minimál a látszat ellenére nem is egyszerű feladat. Megtetőzve azzal, hogy színesnek, és vidámnak is kellett lenni. Nagyon örülök, hogy ennyi szuper oldal érkezett, és nagy köszönet ritacicának a feladatért.

A héten a Scrapbookgraphics van soron, szerintem ez a készlet nagyon jól néz ki, és még akciós is:

Blagovesta design

És, aki nyert:

(tovább…)

Photoshop CC

Talán sokan hallottak már róla, hogy a Photoshop eddigi CS, vagyis Creative Suite fejlesztése teljesen leáll, és a most megjelenő új verzió a CC, azaz Creatic Cloud  nevet viseli. A CC-t viszont már nem lehet megvásárolni, vagy letölteni, hanem csak egy szolgáltatásként havi díj ellenében lehet használni. Egyenlőre még megvásárolható a Photoshop CS6 is, de ki tudja meddig, és egy idő után már nem is lehet majd frissíteni a CC-re.  A CC előfizetők, amíg előfizetnek, mindig hozzáférnek a legújabb frissítésekhez. Ha jól néztem, akkor a Photoshop CC havi díja 24,59 euró, és ehhez az árhoz még egy 20 GB-os tárhely is jár. El lehet rajta vitatkozni, hogy ez az egész jó vagy sem, de mit sem változtat a dolgokon, ezentúl csak a Creative Cloud lesz. Egy hónapig ingyen  használhatjuk így kipróbálni mindenképp érdemes. Innen lehet letölteni.

Nézzük az újdonságokat!

1. Camera Shake Reduction, ami a fotó bemozdulását hivatott megszüntetni. Talán ez kapta a legnagyobb figyelmet a tavaszi beharangozás során. Így aztán nem véletlen, hogy ez volt az első, amit kipróbáltam.

Kép megnyit, és első lépésben Smart Objectté kell alakítani. (jobbklikk a rétegen, és a megjelenő ablakban ott a Convert to Smart Object lehetőség. Ezután megyünk a Filter > Sharpen > Shake Reduction-ra. A bejövő ablakban először a progi elemzi a képet, és a bemozdulás irányát. Egy kis négyzet is megjelenik, amit odahelyezhetünk, ami legfontosabb az elemzés szempontjából. Ami szuper, hogy a hatás smart filteren jelenik meg, vagyis az eredeti képet nem rongáljuk. Lehet anélkül is, csak nem érdemes.

Photoshop CC

 

És ebből a képből:

Photoshop CC

Ez lett (klikk, és nagyobban lehet megnézni)

cc2

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 212.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Éééés már meg is történt az első szavazás. Mr. Random ritacica30 oldalát választotta kezdő játéknak.

A feladat a következő:
Egy 1 fotós, (viszonylag) fehér hátteres, minimál oldalt készíts, ami mégis vidám és színes!

Ritának ez nagyon jól sikerült, szuper vidám az oldala, pedig valóban nem sok dolgot  használt fel hozzá.

Munkára fel, jöhetnek az oldalak!