Borító mesterséges intelligenciával

Borító mesterséges intelligenciával

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra a fotókönyv borítójának megalkotása mindig külön kihívást jelent. Míg a belső oldalak szerkesztésénél szívesen elszöszölök akár napokig, hetekig finomítgatva a nyers képeket, addig a borító egészen más tészta. Itt nem elég csak kiválogatni a képeket, kell egy jó ötlet, egy szikra, ami átadja azt a vizuális élményt, amitől a borító több lesz, mint csak egy kép a sok közül – legyen az majdnem tökéletes vagy szerényebben fogalmazva, elfogadható.

A borító az, ami megadja az első benyomást, elmeséli a fotókönyv történetének előszavát, mielőtt még lapozni kezdenénk. Ebben a folyamatban a mesterséges intelligencia (AI) képességeit is kihasználtam, hogy egy különleges borítót hozzak létre. A célom az volt, hogy két kedvenc fotómat úgy olvasszam össze, hogy azok harmonikusan kapcsolódjanak, még ha ez a valóságban ez nem így van. Jó, persze miért kellene két totál különböző fotót összehozni, ez nem igazán nagy ötlet:) Mondjuk úgy, hogy inkább kísérlet, hogy a mai eszközökkel mit lehet kihozni belőle.

A mesterséges intelligencia segítsége ebben az esetben az, hogy a fotók között valamilyen elfogadható átmenetet képezzen. Ezek a hidak nem csak a képek fizikai összekapcsolását jelentik, hanem érzelmek, emlékek és történetek összekötését is.

Általában érdemes hasonló témájú, látószögű és színvilágú képeket választani az egyszerűség és az összhang érdekében. Én azért most magasra raktam a lécet, mert a két képnek nem sok köze van egymáshoz:) Először a jobb oldali képen kicsit növeltem a kontrasztot, és a színeken is erősítettem, bár ettől nyilván nem lett napsütéses a felvétel.

Mind a két képből egy maszk segítségével elvettem egy kis részt, ahol az AI majd tud alkotni.

(tovább…)
CEWE-Bingó – 2024. április – együnk!

CEWE-Bingó – 2024. április – együnk!

A múlt hét feladata valamilyen effekt volt, köszönöm, hogy velem játszottatok, klassz oldalak születtek:) Aki az 5 $-os kupont nyerte:

Ha hétfő, hát hétfő, így nem csak húsvét van, hanem Bingó-feladat is:) Könnyű lesz teljesíteni, hisz valami finomságot kell oldalba foglalni, ami bizonyára akad az ünnep alatt:)

A heti játékot Tinci találta ki. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Biztos mindenkinek van valamilyen ételspecialitása, amit húsvétra szokott elkészíteni. Ehhez kapcsolódik a heti feladat is. Készíts egy oldalt, amin olyan fotó van, amelyen a saját magad elkészítette húsvéti étel szerepel. Ha igazán szorgalmas szeretnél lenni, a receptjét is leírhatod, de ez nem kötelező. Más megkötés nincs, kellemes alkotást kívánok!

CEWE-Bingó – 2024. április

CEWE-Bingó – 2024. április

Remélem, jól telik a húsvét, ami most pont erre a napra esett. Ma van húsvéthétfő, egyben április 1-e, vagyis a bolondok napja. A havi Bingó is ma indul, sőt a kiemelt feladat is ma jön. A locsolókról már nem is beszélve. 🙂

A márciusi szelvényeket április 7-én sorsolom, addig töltsd fel a galériába.

Az áprilisi feladatok. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Az áprilisi Bingót nagyobb méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete: 227 px x 227 px. Ha jobban szeretsz sablont használni, töltsd le innen.

A négy sarokban a heti kiemelt feladatok vannak, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, az első még a mai napon.

A galéria készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények: A heti feladatokért egy-egy 5 $ értékű kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hó végi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint.

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon. Csatlakozz hozzánk zárt csoportunkba, ott is választ kaphatsz.

Photoshop textúrakollázs portré

Photoshop textúrakollázs portré

A Bingó heti feladata az effekt. Én ezt készítettem, és el is mondom a lépéseket:)
Összepakoltam egy csomó újságos hátteret, ha kipróbálnád, innen letöltheted.

Először is válassz egy fotót, amely jól redukálható egyszerű, nagy, világos és sötét blokkokra. Dramatikus megvilágítású portrék vagy egyszerűen felismerhető tárgyak és képek kiválóak erre a célra. Készíts belőle Smart Object-et, és rögtön egy másolatot is, amire a végén még szükség lehet.

Célunk, hogy a képet nagy, szilárd alakzatokra bontsuk, ehhez az első lépés a színtelenítés egy korrekciós réteggel. A csúszkákkal tudod állítani a színek szürkeárnyalatát.

„Shadows and Highlights” (Árnyékok és kiemelések) korrekció az elveszni nem kívánt részletek megőrzése végett. (Image → Ajustments-nél találod)

(tovább…)
CEWE-Bingó – 2024. március – effekt

CEWE-Bingó – 2024. március – effekt

Megadott hátterekkel kellett dolgozni a múlt héten, nagyon szép oldalak készültek:)

Aki még nyert is:

Ezen a héten is az én feladatom lesz. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A feladat leírása roppant egyszerű: készíts el bármilyen effektet a fotón. A legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig bármi megfelel. Ha esetleg a blogról választasz valamit, tedd a leírásba a linket. Én ezt készítettem, aminek a leírása a csütörtöki cikkben benne lesz:) Jó szórakozást!

Photoshop kezdőknek – kijelölések

Photoshop kezdőknek – kijelölések

Megint egy rendkívül összetett téma, aminek az alapjait fektetjük most le. Célja, hogy egy helyen legyenek ezek az információk. A használatukról bővebben az egyes cikkeknél találsz utalást, amiben ezek használatára sor kerül. Reményeim szerint ennyi elég ahhoz, hogy bátran nekikezdj a munkának.

A Photoshop lehetőséget biztosít arra, hogy a képek bizonyos részeit pontosan kiválasszuk és manipuláljuk, ami elengedhetetlen a képszerkesztéshez. Ezzel csak a kívánt területeken végezhetünk változtatásokat, miközben az eredeti kép többi része érintetlen marad. A kijelölő eszközök használatával különféle műveleteket hajthatunk végre, mint például a színek módosítása, a hibák javítása vagy az elemek átméretezése és áthelyezése anélkül, hogy ez befolyásolná a kép többi részét. A digitális scrapbook-ban és a fotókönyv készítésben nagyon kedvelt technika a kompozit képek megalkotása, ahol a cél a több, különböző forrásból származó képelem összehangolt egyesítése, ezt is a kijelölésekkel hozhatjuk létre.
Itt csak a háttér lett fekete-fehér, a téma maradt színes.

Amikor egy területet kijelölünk, a szoftver vizuálisan megjelöli ezt a területet egy úgynevezett „Marching Ants” (Menetelő Hangyák) mintával, amely a kijelölés szélén jelenik meg. Ez a jelenség egy folyamatosan mozgó, pontozott vonal, amely körbeveszi a kijelölt területet, így könnyen megkülönböztethető a kép többi részétől. Ez a vizuális jelzés segít abban, hogy pontosan lássuk, mely területeket választottuk ki szerkesztésre.

Ha a kijelölés szegélye zavar a szerkesztés folyamatában, a Ctrl+H billentyűkombinációval ideiglenesen elrejtheted ezt a vonalat anélkül, hogy megszüntetnéd a kijelölést. Fontos, hogy a kijelölés továbbra is aktív marad, még ha nem is látható. Ezért, miután befejezted a szerkesztést az adott területen, ne felejtsd el visszakapcsolni a „Marching Ants” megjelenítését ugyanezzel a billentyűkombinációval, hogy újra láthasd a kijelölés határait.

(tovább…)