Cewe naptár 2014.

Ha szeptember, akkor naptár sablon. Így van ez évek óta, hisz nem árt időben nekiállni a karácsonyi ajándékoknak. Elég rémesen hangzik, hogy még alig múlt el a nyár, és máris a karácsonyra gondolunk, de ilyenkor érdemes nekiállni, mert jó kis akciók szoktak lenni, meg egyébként is legalább ez elkészülhet időben. A Cewe szerkesztő programjában is rengeteg sablon található, de van, akinek persze semmi sem elég:)  A tavalyi cikkhez készítettem egy videót arról, hogy lehet eltüntetni a gyári sablont, ha magunk készítjük el. Hogy ne kelljen keresgélni, ide is berakom:

Idén készítettem hozzá egy pontosan méretezett A4-es havi sablon csomagot, így biztosan pontos lesz, nem kell vele bajlódni.

cewe sablonAhogy a képen is lehet látni, minden elem külön rétegen van. A kész méret pontosan A4-es lesz, ez körben 5-5 mm-rel nagyobb a nyomdai vágás miatt. Körben a szélső vonalzó ezt az 5-5 mm-t jelöli. Oda semmiképp ne kerüljön fontos dolog, de háttér legyen feltétlen. Beljebb a szélső vonalzótól 1 cm-re is van jelölés, ez egyrészt arra jó, hogy ne rakjunk semmit nagyon a szélére, másrészt fent a spirálozás miatt különösen figyelni kell, így most azt is látjuk. Ráraktam egy fotó sablont is kerettel, árnyékkal, természetesen ezt ki lehet dobni, ha más az elképzelés. A sablonok csak az egyik betűtípussal vannak, abból is a vonalas változattal, de nagyon egyszerű lecserélni. Ezt egy rövid videóban mutatom meg.

(tovább…)

Spring, Love and Others

Ismét fantasztikus blogvonat indult! Rengeteg vagyon, szebbnél szebb készletek, érdemes mindent összegyűjteni, hisz már mondanom sem kell, hogy mi lesz vajon a jövő heti kihívás:)Az összes készlet megtalálható a galériában, illetve szokás szerint ott található a blogokhoz vezető link, ahol a letöltési link szerepel.

Gyönyörű logónk is van hozzá:)

SLO300Köszi nessita az ötletet, és bóbita a szervezést!

Ennyi gyönyörűséget lehet begyűjteni.

Cewe blogtrain

Hajrá, lehet tölteni!

Cewe Fotókönyv heti kihívás 186.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Remélem, még senki sem esett pánikba:) Mához egy hétre karácsony. A feladat továbbra is ugyanaz, mit csinálsz a héten. Én ma például beiglit sütöttem. De a hét minden napjára jut feladat. A lényeg, hogy ajándék legyen – az már mind megvan,  és ennivaló is – azzal sem állok rosszul. A többi nem olyan fontos. Bár ilyenkor persze totál végigtakarítok mindent, de még egyszer sem fordult elő, hogy valaki ellenőrizte volna, hogy lemostam-e a szekrény tetejét:) Szóval nyugi, nem kell stresszelni, élvezd a készülődés minden percét. És persze fotózd is, hogy megmaradjon az utókornak. Pár idézet, és két háttérpapír, talán tudod használni egy karácsonyi oldalhoz. Letölthető a képre kattintva, vagy a galériából. Várom az oldalakat:)

Karácsonyi idézetek

 

Hogy csinálok fotókönyvet 1.

Egy új könyvbe kezdek, és azt gondoltam, lépésről-lépésre leírom, hogy hogyan szoktam csinálni. Ez most Prágáról szól. A fotók, panorámák egy mappában vannak. Már a Raw konvertáláson túl vagyok, tif-ben vannak, de ezeken még mindig van mit tuningolni. A könyv 30cm x 30 cm-es lesz, és 26 oldalasra tervezem.

1. Nyitok egy mappát, és ebbe rögtön bemásolok 12 dupla alapot, 2 szimplát, és 1 borítót, amiket innen lehet letölteni. Bár ez az első lépés, de van valami megnyugtató abban, mikor ott látom – még ha üresen is – az összes oldalt.

Cewe fotókönyv

Itt nem látszik, csak Photoshop-ban megnyitva, de minden oldalon körben 5-5 mm-re be van húzva a vonalzó, hogy tudjam, hova ne kerüljön fontos dolog. A középvonalon is van jelölés. A normál fotókönyv kötése 2-3 mm-t elvesz a középrészről, így erre is figyelni kell, de a fotópapíros könyv esetében, ami síkban nyílik, tehát nincs veszteség, sem árt tudni, hogy hol is van a közepe.

A vonalakat a GuideGuide segítségével tettem a helyükre. Ebben a kis pluginban külön jó, hogy az egyes beállításokat el lehet menteni, jelen esetben ennek duplaoldal a neve, és egy kattintással készen van.

Cewe fotókönyv sablon

Az első oldallal nem sok dolgom akadt, ugyanis egy korábbi – mélységélességes -kihívásra készített oldalamat teszem oda.

Prága Cewe fotókönyv

Erről is pár szót. Amikor elkészült az oldal még a nagyító nélkül, a Ctrl+Shift+Alt+E-vel készítettem egy összemosott réteget, majd Ctrl+J-vel ebből egy másolatot. Az alsót eléletlenítettem, amennyire jónak láttam. Rátettem a nagyítót, annak a belső részét kijelöltem, és kivágtam az éles rétegből. Végül, hogy jobban nagyító hatása legyen, a Filter > Distort > Spherize-t használtam 100%-os értékkel.

2. Jön a tervezés szakasza, amikor el kell dönteni, hogy melyik oldalra mi kerüljön. Az ember ilyenkor nagy késztetést érez, hogy azonnal nekiálljon egy oldal elkészítésének, de komoly önfegyelemmel ennek a késztetésnek ellen lehet állni, ha arra törekszünk, hogy hatékonyan tudjunk dolgozni. Az én önfegyelmem odáig terjedt, hogy egy oldalt azonnal elkészítettem, ha nem is véglegesre, de úgy nagyjából.

Prága fotókönyv

(tovább…)

Autumn is dreaming about owls

Ismét óriási Cewe vonat indult!. Bóbita meseszép színeket választott hozzá.

bee szépséges logót készített, jobbklikkel giga méretben is le tudod tölteni.

Itt vannak sorban a résztvevők, és az ő blogjaik:

1. Bóbita http://bobita-scrapbook.blogspot.hu/

2. beedee http://beedeescrap.blogspot.hu/

3. dereva http://whitefrostscrapbook.blogspot.hu/

4. eagleszem http://eagleszem.blogspot.hu

5. Osli http://avalosagtukre.blogspot.com

6. krisssz  http://krisssz.blogspot.hu

7. Gólya http://keleplo.blogspot.com

8. Kovaxka http://borsmustar.blogspot.com

9. Fairy Drawer http://fairydrawer.blogspot.hu/

10. ritacica http://ritacica-lovescrap.blogspot.hu/

11. nessita http://ketlanymellett.blogspot.hu/

12. bubu – Cewe Galéria

13 minyu  http://kreativ-minyu.blogspot.hu

És szokás szerint a galériában megtalálod az összes készlet letöltési linkjét is.

Lehet nekiállni a töltögetésnek! Szerintem mindenki tudja, hogy mi lesz a jövő heti kihívás, így bőven van idő rá, hogy az összes készlet letöltésével gyönyörű oldalakat készítsünk.

Minden résztvevőnek nagy köszönet a szép munkákért:)

Naptár – 2013

Aki már régóta velünk tart, az tudja, hogy ha szeptember, akkor kezdődik a naptár szezon. És, ha naptár, akkor ahhoz sablon is jár. A CeWe naptárszerkesztőben ugyan sokféle típus közül lehet választani, de van, akinek ez sem elég, és magának akarja megszerkeszteni az egyes oldalakat. Ehhez persze valamilyen fotószerkesztő kell,  de mi itt ugye mást sem csinálunk, mint fotószerkesztünk:)

Az idei naptár, csakúgy, mint a tavalyi, tartalmaz álló és táblás típust, utóbbit vonalas és vonal nélküli verzióban. És mindez 3 féle betűtípussal. A betekintő nem kevesebb, mint 7 betűtípussal, és szintén vonallal vagy anélkül. Három betűtípussal hónap címkék is vannak a csomagban, de a tavalyi, vagy korábbi naptárkészletekben is volt hasonló, így azokat is lehet használni. És természetesen a névnapok is szerepelnek rajta.

S bár ezek naptárhoz készültek, lehet belőlük készíteni keményfedeles fotós határidőnaplót, vagy kis fűzött füzetet is.

Mivel tavaly is gondot okozott, hogy hogyan is lehet eltüntetni a gyári naptárt, ha egyedit szeretnénk készíteni, egy rövid videóban megmutatom.

A naptár letölthető a képre kattintva, vagy a galériából.

CeWe naptár 2013

És, ami szintén már hagyománynak számít, ezzel a kihívással most is egy játékot indítunk. Tölts fel egy naptároldalt a galériába, és nyerhetsz egy 30 x 30 cm-es keményborítású fotókönyvet. A határidő október 31. Idő tehát még bőven van, de érdemes minél előbb nekiállni, mert általában októberben szokott lenni akció a naptárakra. Bármily hihetetlen, de lassan készülhetünk a karácsonyra, és a naptár egy igazán klassz, személyre szabható ajándék.