Gondolkodtam, hogy egyáltalán megírjam-e ezt a cikket. Egyrészt azért, mert már írtam róla, sőt videó is készült, másrészt nem célom, hogy preset-eket árusítók üzletét rontsam, bár bevallom, kicsit zavar, hogy eggyel arrébb húzza az egyik csúszkát, és az már egy másik preset. Végül győzött a rosszabb (vagy jobb??) énem, és mégis a bejegyzés mellett döntöttem. Akinek mind ez kicsit kínai volt idáig, rövid összefoglaló.
Camera Raw témában sok cikk készült, mindben azt ecseteltem, hogy mennyire jó már, hogy egyetlen ablakban nagyjából az összes szerkesztést el tudjuk végezni. A beállításainkat aztán el is tudjuk menteni, hogy máskor is fel tudjuk használni. Ezeket a beállításokat nevezzük preset-nek, ami magyarul előre beállítottat jelent, csak azt hosszabb kimondani, ráadásul, ha azt írjuk be a google keresőjébe, nem fogunk semmit találni.
Az is fontos információ, hogy nem csak a raw fájlokat szerkeszthetjük itt, hanem a jpg és tif fájlokat is. Ehhez az Edit > Preferences > Camera Raw részen ezt engedélyeznünk kell.
Viszont így minden kép, amit megnyitunk, automatikusan Camera Raw-ban fog megnyílni. Ha erre nincs szükségünk, akkor állítsuk vissza a Disable support-ra. A Photoshop CC ezen is túlment, mert már filterként is behívhatjuk bármilyen rétegre a Camera Raw-t, így akár png is lehet.
És igen, lehet ingyenes és fizetős preset-eket találni. Ingyenesre a legjobbat már a korábbi cikkben is említettem, bár közben máshova került, de a régi cikkben is frissítettem a linket. Tehát az OnOne oldaláról 107 db. preset-et tölthetünk le teljesen ingyen. És vannak oldalak, ahol ugyanezért akár több, mint 100 dollárt fizethetünk ki. Ilyet nem linkelek, nem csinálok reklámot nekik:)
Nézzük, mit is kezdhetünk egy ilyen preset-tel, és miért nem érdemes – szerintem – pénzt kiadni érte. Ezen a képen elvégeztem némi – a magyarázat kedvéért kicsit túlzott – korrekciót, természetesen mind a Camera Raw ablakban.
De azért kék az ég, harsogó zöld a víz, kontrasztos is, meg van egy kis szélsötétítés rajta. Ezt ugye simán el lehet menteni preset-nek. Rögtön mutatom is a módját. Ha Camera Raw ablakban a Presets fülön vagyunk, a szokásos helyen, vagyis jobbra fent van egy kis háromszög, arra katt, mire előjön egy ablak.
Katt a Save Settings-re, mire újabb ablak:
Itt beállíthatjuk, hogy mely tulajdonságokat szeretnénk a preset-ben megőrizni. Mert nem kell mindegyiket. Ha például a White Balance elől kivesszük a pipát, akkor a fehéregyensúly nem fog változni. Mikor itt a Save-re megyünk, jön a következő ablak. itt adhatunk valami fantázia nevet. A legjobb, ha valami olyasmi, amiről nagyjából tudjuk, milyenre is csináltuk. Az eladásra szán preset-eknél valami szép fantázianevet adnak neki, mint hajnali fuvallat, vagy indiántoll vagy mit tudom én, a lényeg, hogy a név mindenképp kedvet ébresszen a vásárlásra:) Ezen a képen azt is lehet látni, hogy hová mentődnek el a preset-ek, vagyis C > Felhasználó – ami természetesen csak nálam imikri – > AppData > Roaming > Adobe > CameraRaw > Settings. Ez azért fontos, mert a valahonnan letöltött preset-eket is ebbe a mappába kell helyezni.
Most behívtam egy másik fotót, még ráadásul nem is egy portrét, hanem ugyanúgy valami természeti képet, kiválasztottam az előbb elmentett preset-et, és ezt az eredményt kaptam:
Utána átállítottam a csúszkákat valami másra, ami nekem jobban tetszett:
Hogy mit akarok ebből kihozni? Hogy egy bizonyos beállítás nem biztos, hogy jó egy másik fotóhoz. A legtutibb drága preset-eket is megvásárolhatjuk, aztán lehet, hogy nagy csalódás lesz a vége, mert a minta képen nagyon jól néz, aztán a miénken meg pocsék. És erről nem a preset tehet, csak szegényt egy egészen más fotóhoz állították össze. Persze sok esetben hasznosak lehetnek, mert például, ha az ingyenest letöltjük, akkor gyorsan végigfuthatunk rengeteg beállításon, és ami legközelebb áll az elképzelésünkhöz, azon igazítunk. Vagy egy adott helyszínen készült rengeteg fotó feldolgozásánál is jól jöhet egy saját magunk által gyártott preset, amivel megkönnyítjük a tömeges feldolgozást. Szóval nincs ezzel semmi baj, de véleményem szerint pénzt kiadni érte nem nagyon érdemes. Készítettem pár preset-et, adtam neki valami jó kis fantázia nevet, és összecsomagoltam. Letölteni a képre kattintva lehet:
Ezeket a képeket készítettem velük. Érdemes végignézni a beállításokat, megnézni, hogy minek milyen hatása van a képre, mert ezzel tapasztalatot szerzünk ahhoz, hogy magunknak is gyártsunk hasonlókat.
Én bizony hálásan köszönöm, és persze a freebie-t is nagyon köszönöm!!!!