Adobe Camera Raw 16.0

Adobe Camera Raw 16.0

Az Adobe Camera Raw (ACR) az évek során sok fejlesztésen ment keresztül, hogy a felhasználók a lehető legpontosabban és leggyorsabban reagáló eszközökkel módosíthassák a képeiket. A legújabb, 16.0 frissítés néhány érdekes újdonságot hozott, ezekről lesz szó most. Ezek a változások és fejlesztések a szokásos módon az Adobe Lightroom programban is elérhetővé váltak.

Újrarendezett Eszközök

Az eszközök újrarendezése révén az Adobe Camera Raw most sokkal átláthatóbb és felhasználóbarátabb. Az új csoportosításnak köszönhetően a hasonló funkciók egymás mellé kerültek, így gyorsabban és hatékonyabban végezheted el a képszerkesztési műveleteket.

A Color panel frissülése révén bemutatkozott a Point Color eszköz, amelynek segítségével pontosabban szabályozhatók az egyes színek a Hue, Saturation és Luminance beállítások mentén.

A Lens Blur a mélységélesség módosítását célozza meg.

HDR módosítások: Ezzel kezdem, bár ez az, ami legkevésbé érint minket, de a jövő erre visz, így érdemes tudni róla. A HDR (High Dynamic Range – Magas Dinamikatartomány) kijelzők technológiája az utóbbi években jelent meg, és egyre inkább teret hódít a képernyők piacán, bár még mindig nem számítanak széles körben elterjedtnek. Ezek a kijelzők képesek nagyobb fényerősség-tartományt és kontrasztarányt megjeleníteni, mint a hagyományos (SDR, Standard Dynamic Range) kijelzők. A HDR kijelzők használata lehetővé teszi a fényesebb fehéreket, mélyebb feketéket és gazdagabb színeket, amelyek közelebb állnak ahhoz, amit a valóságban látunk. Az Adobe Camera Raw 16.0 októberi frissítése új lehetőségeket kínál HDR képek szerkesztésére és megjelenítésére, és bár a tömegeket még nem feltétlenül érinti ez a fejlesztés, azok számára, akik komolyan foglalkoznak fotózással és rendelkeznek a szükséges technológiával, ez egy izgalmas újítás lehet.

Mivel nekem sincs HDR kijelzőm, nem is tudja megjeleníteni a beállításokat.:)

Lens Blur

Ez az AI által generált mélységélesség térkép:

olvasd tovább
Camera Raw maszkok

Camera Raw maszkok

Bár elsősorban az Adobe Photoshop alkalmas a modellfotók retusálására, a Camera Raw-nak is van olyan funkciója, ami nagyban segíti a hatékony és gyors munkát.

A Camera Raw képes arra, hogy egy képen belül azonosítsa és elkülönítse az embereket.

Ha megnyitsz egy fotót Camera Raw-ban, a Masking eszközt kell választani.

Itt megtalálod azokat a maszkokat is, amik már korábban kerültek be a CR-be.

  • Subject: Automatikusan azonosítja és kijelöli a fotó fő tárgyát vagy személyét.
  • Sky: Az égbolt területének gyors kijelölésére szolgál.
  • Background: Segítségével a háttérterületet lehet elkülöníteni és módosítani.

Az Object kategóriában pedig további finomító eszközök találhatók:

  • Brush: Manuális maszkoláshoz, amellyel a felhasználó kézi ecsetvonásokkal adhat hozzá vagy vehet el területeket a maszkból.
  • Linear Gradient: Egy fokozatos átmenettel rendelkező maszk létrehozására szolgál, ami tökéletes például horizontokhoz vagy más lineáris területekhez.
  • Radial Gradient: Kör alakú, fokozatos maszkot hoz létre, amelyet portrékhoz vagy kiemelni kívánt tárgyakhoz lehet alkalmazni.
  • Range: Egy specifikus tartomány (például szín vagy fényerő) kijelölésére szolgál a képen.

Ezen eszközök kombinálásával célzott változtatásokat végezhetünk képeinken.

Az újdonság, hogy felismeri a képen lévő személyt/személyeket.

olvasd tovább
Lightroom és Camera Raw 2022

Lightroom és Camera Raw 2022

Múlt héten a Photoshop frissítésével foglalkoztunk, most jöjjön a Lightroom és a Camera Raw.

Az Adobe Lightroom, Lightroom Classic és Camera Raw a mesterséges intelligencia által vezérelt kiválasztó eszközöknek köszönhetően jelentős fejlesztéseket kapott a szelektív szerkesztések elvégzéséhez. A korábbi eszközökön kívül bekerült a Select Subject és a Select Sky, amelyek lehetővé teszik, hogy gyors munkát végezzünk azokon a területeken, amelyeken korábban kézzel kellett maszkokat festeni.
Rengeteg profi fotós csak a Lightroom-ot használja, illetve pont az egyetlen egy ok, amiért átküldték a fotót Photoshop-ba az a megfelelő maszkolás hiánya. Volt ugyan eddig is pár eszköz,, a gradient filter és az adjusment brush, de ezekkel nem lehetett olyan pontos maszkot készíteni, mint azzal az újítással, ami most már rendelkezésre áll. És nem csak az asztali verziónál, hanem az iOS és az Android operációs rendszerben is.

A két eszköz a Select Sky és a Select Subject, vagyis az égbolt és a téma kijelölése a mesterséges intelligencia segítségével. Elég meggyőző, nem?

  • Before-lightroom
    After-lightroom
    Before lightroom After

Mindehhez kaptunk egy önálló panelt is, ahol a maszkok megjelennek. Gyakorlatilag olyan, mint ha korrekciós rétegeket hoznánk létre Photoshop-ban. Ezek az eszközök egy kattintással elérhetők az új maszkolás gombon keresztül, amely a korábbi ecset és gradiens gombok helyébe lépett.

szelektív szerkesztés

Fent a két új eszköz, alatta a három eddig is meglévő maszkoló, majd a három tartomány eszköz.

olvasd tovább
Adobe Camera Raw márciusi frissítés

Adobe Camera Raw márciusi frissítés

Mindig izgalmas, mikor kijön egy frissítés. Vajon mit tartalmaz, és mennyire használható? A napokban megérkezet Camera Raw 13.2 nagy dobása a Super Resolution, amivel az eddigieknél is jobb minőségben növelhetjük meg fotóink pixelméretét.

Ha belegondolunk a digitális fotózás nem is túl régi történetébe, hihetetlen gyorsan fejlődött a érzékelők mérete, így egyre nagyobb felbontású fotókat készíthetünk. Nyilván nem minden felvételből szeretnénk plakátot készíteni, de az azért nem rossz, ha legalább a CEWE FOTÓKÖNYV szerkesztése során megtehetjük, hogy kedvenc fotónkkal egy teljes dupla oldalt lefedünk. Eddig is volt lehetőség erre a Photoshop-ban, és Preserve Details 2.0 volt eddig a legfejlettebb technológia, amivel a felméretezést el lehetett végezni.

image size

Ez viszont már a Photoshop CC 2018-ban kijött, szóval épp ideje volt bevetni az Adobe Sensei mesterséges intelligenciáját a még jobb eredmény elérésének érdekében.

A fotó Camera Raw-ban megnyitva, jobb klikk a filmszalagon a képen, és Enhance.

enhance

A megjelenő ablakban két lehetőségünk is van.

olvasd tovább
Lightroom és Camera Raw frissítés

Lightroom és Camera Raw frissítés

A napokban az Adobe frissítést adott ki a Lightroom és Camera Raw alkalmazásokban. Számos hiba- és teljesítményjavítást, valamint új funkciókat is tartalmaz. A frissítés az asztali és mobil verziókra egyaránt kiterjed.

Amiről most szó lesz, egy vadonatúj csúszka, ami a Texture névre hallgat.

Photoshop-ban a Camera Raw ablakban itt található:

Lightroom-ban (a Lightroom CC Classic neve mostantól egyszerűen csak Lightroom Classic) a Develop modulon a Presence résznél:

És a Lightroom mobil applikációban az Effects-ek között.

A csúszka kétirányú, vagyis + és – irányban is lehet mozgatni. Jobbra húzva erősítjük a struktúrát, anélkül, hogy zajt adnánk hozzá. Balra simítjuk például az arcbőrt, anélkül, hogy a finom textúrája elveszne.

olvasd tovább