Cewe Fotókönyv heti kihívás 131. győztese

Komolyan azt hittem, hogy ez aztán nagyon nehéz feladat, amire kevés oldal fog érkezni. Toni ötletét nem lehetett 5 perc alatt összecsapni, kicsit csak el kellett rajta gondolkodni, hogy mi is az, amit el akarunk, tudunk mondani magunkról. Nos, nem elég, hogy sok különleges oldal érkezett, nagy meglepetésemre én is élvezettel készítettem el a sajátomat:) Aki ismer, tudja, hogy száz oldalból jó, ha egyen rajta vagyok, szóval nagy köszönet Toninak, hogy ezt kihozta belőlem, és a többiekből is.

A heti utalványt az After Five Design boltjában lehet levásárolni,  Jofia karácsonyi készlete eltér a szokásostól, színvilágában és elemeiben is.

És, aki nyert:

(tovább…)

Copy – Paste

Másolás – Beillesztés. Talán most mindenki azt gondolja, hogy ebben aztán mi az érdekes, hisz a legalapabb alap, ami csak lehet, nem csak a képszerkesztésben, de a szövegszerkesztésben is. Azért a Photoshop ebben is képes újat kitalálni, ami adott esetben ötletesebb, jobb, mint a megszokott.

Ezerszer mondtam, hogy Photoshopban mindent meg lehet többféleképp is oldani, én ezt is nagyon szeretem benne. Ki lehet választani, mikor melyik a legcélszerűbb, vagy épp melyikhez van kedvünk.

Másolni ugye úgy másolunk, hogy kijelölünk egy egész objektumot, réteget, vagy ezeknek egy részét, és vagy Edit > Copy (Szerkesztés > Másolás), vagy egyszerűbben Ctrl+C. De ha már a Szerkesztés menüben vagyunk, rögtön láthatjuk, hogy ott nem csak sima Paste  (Beillesztés) van, hanem Paste Special (Irányított beillesztés) is.

Copy-ból is kettő van, az egyik a normál másolás, a másik a Copy Merged (Másolás egyesítve),  amiről a Tudtad, hogy cikkben szó volt. Menüből, vagy a Shift+Ctrl+C billentyűparanccsal nem egy rétegből másol, hanem az össze láthatóból.

De maradjunk a beillesztésnél, és nézzük meg, mi is a három speciális beillesztési mód.

Paste in Place  (Beleillesztés a helyére) Ha egy dokumentumban valamit másolunk, majd simán beillesztjük egy másikba, az alapesetben pont a közepére fogja elhelyezni. Amennyiben a Paste in Place-t választjuk, akkor relatív ugyanoda fogja helyezni, ahol a forrásdokumentumban volt. Ez néha nagyon hasznos tud lenni. Az egyik szépséges Catherine háttérpapírra  ráraktam egy virágot, másoltam, majd a Paste in Place-szel helyeztem a másik papírra. Mivel a két háttér azonos méretű, pixelre ugyanarra a helyre került. Azért ezt enélkül kicsit lassabban sikerülne megoldani.

Photoshop másolás, beillesztés

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 131.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Sorsoltam, pontosabban Mr. Randomot kértem ismét a választásra. Hát mit mondjak, velem kitolt, mert jól megrémültem a feladattól:)
Heti játék sorsolás

Toni oldala:

Önarckép

A feladat: bármi, ami rólad szól. Önvallomás a kedvenc prózán, dalon, filmen keresztül, a lényeg, hogy jelenjél meg a saját alkotásodban, de ne fizikailag – tehát nem elég az arcod -, hanem inkább „zsigerileg”. És a végén még meg is kérdezi Toni, hogy kivel is szúrt ki:)) Én már jelentkezem is:) Fogalmam sincs, ezt hogy oldom meg, de nem adom fel, ettől szép egy kihívás:)

Remélem, mindenki így gondolja, és jöhetnek az önvallomások:)

Jó szórakozást:)

Tudtad, hogy?

Mikor nekiállok valami témát keresni, hogy miről is írjak, valahogy mindig elvetem azokat az apró, de szuper kis trükköket, amikről képtelenség egy egész bejegyzést összehozni, mert a lényeg benne van 1-2 mondatban. Most gondoltam, összeszedek egy csokorra való Photoshop trükköt, ami nagyban meggyorsítja a munkát.  A felsorolás nélkülöz minden logikai sorrendet, ahogy épp eszembe jut, úgy írtam le őket:)

Tudtad, hogy ha rengeteg réteggel dolgozol, de csak egyet akarsz valamiért gyorsan megnézni, akkor az Alt lenyomásával a réteg előtti szem ikonra kell kattintani? Az összes azonnal kikapcsol. Ugyanígy kell visszakapcsolni is.

Tudtad, hogy a rétegeknek külön színt lehet adni, ha valamiért fontos, hogy ilyen módon megkülönböztesd őket? Jobb klikk a szemikonra, és már választhatod is a színt.

Photoshop réteg paletta

(tovább…)

Cewe Fotókönyv heti kihívás 130.

Ha még nem ismernéd a minden hétfőn induló kihívás fontosabb tudnivalóit, itt olvashatod el.

CEWE heti kihívás

Kíváncsian érdeklődtem Mr. Random-nál, hogy kit kedvel ezen a héten:

randomKlauanna ezzel az oldallal játszott:

 

A feladat, ha akkora gyerekünk van, aki már tud scrappelni, akkor engedjük át neki a terepet, ha nem, magunk is készíthetünk egy klassz csajszis oldalt. Ha fiú gyerekünk mindenképp scrappelni akar, azért szerintem lehet pasis is:))

Jó szórakozást, várjuk az oldalakat:)