Bingó augusztus – eredményhirdetés

Bingó augusztus – eredményhirdetés

Nagyon izgultam, hogy érthető legyen a játék, és kisebb problémákkal megússzam az első hónapot:) Egyetlen észrevétel hirtelen: aki az összes feladatot megoldja, annak 24-et kell, a középen lévő joker nem szükséges! Persze nem tilos, de a sikeres teljesítéshez nem kell. Az az 5-ös és 9-es Bingóknál játszik, hogy egyes alakzatok csak úgy jönnek ki, ha a középső is benne van, azt a feladatot viszont megválaszthatjuk magunknak.

Nagyon remélem, hogy a következő hónapban még több vállalkozó lesz, most már a nyárnak is vége van, kevesebbet lehet kint lenni, így talán több idő jut erre a játékra.

És akkor a nyertesek. Ahogy írtam, a százalékos kupont mindenki megkapja, és kategóriánként még egy sorsolás is jön.

Bingó 5

itt csak mmoni indult, így sorsolni sem kell:) Tehát egy 20 %-os CEWE utalvány jár, illetve egy 10 $-os scrap utalvány. Válassz egy boltot, ahol van Gift Certificate, és ott vesszük meg.

Bingó 9

a négy játékos egy 30 %-os CEWE utalványt kap, és a sorsolás szerint a szerencsés:

bingónzsuzsa, kérlek, te is írd meg, hogy hol szeretnéd levásárolni a 15 $-os utalványt.

Bingó 24

Hatalmas gratuláció azoknak, akik az összes feladatot megoldották! Ők 40 %-os kupont kapnak, és a nyertes:

bingó

Gratulálok, Secima, 20 $-os utalványból vásárolhatsz be a kiválasztott boltban. Kérlek, te is írd meg, hogy melyik is legyen az.

Ha megkaptam a válaszokat, egyszerre küldöm el a regisztrációnál megadott email címre.

Köszönöm, hogy játszottatok, és hajrá szeptember! 🙂

 

ColorChecker Passport

ColorChecker Passport

Sokszor terveztem már, hogy írok erről a fantasztikus kütyüről, aztán mindig lebeszéltem magam, hogy ez az átlagos fotósokat nem biztos, hogy érdekli. Aztán most úgy döntöttem, hogy miért is ne érdekelné? Azért mert az ember nem vásárol meg egy csomó cuccot, mert nem tudná kihasználni, vagy éppen nem ott tart még a fotózás rejtelmeinek elsajátításában, még érdekelheti, hogy milyen hasznos eszközök állnak rendelkezésre a profiknak.

A ColorChecker Passport egy kiváló eszköz ahhoz, hogy a felvételen megjelenő színek a lehető legjobban hasonlítsanak arra, amilyenek a valóságban voltak. Vannak fotók, ahol ennek nincs akkora jelentősége, például egy naplementét fotózunk, nem számít, ha még egy kicsit narancsosabb az árnyalata, sőt ezzel csak ráerősítünk a hangulatra. Minden képkorrekció és trükkös tuning arra szolgál, hogy a fotó szép legyen, elvarázsolja a nézőt, még akkor is, ha eltér a valóságtól. Erre számtalan példát láthatunk, és itt a blogon is sok cikk szól róla. De vannak esetek, amikor nem mi szabjuk meg a kép színvilágát, mert fontos, hogy úgy nézzen ki, mint valójában. Festmények, egyéb művészeti alkotások, tárgyfotók esetében nem az a lényeg, hogy mi kellemesebb a nézőnek, hogy nézne ki szebben, hanem az, hogy milyen is a valóságban. A fényképezőgépeknek nem igazán célja, hogy valóságos színeket jelenítsen meg, ha megnézünk fotókat, amiket csatolnak az eladási oldalon, látni, hogy ott aztán minden vibrálósan színes és kicsit harsány, mert a többség azt szereti.

A RAW fájlokról ezerszer volt szó, ezek nyers képek, amiket mindenképpen fel kell dolgozni. Raw-nál nincs is fehéregyensúly, mert azt utólag állítjuk be. Ennek ellenére valamilyen beállítást megadhatunk, hisz a nyers formátumot is valamilyennek látnunk kell. Minden fényképezőgépnek van saját képfeldolgozó rendszere, amivel finomhangolhatjuk a beállításokat. Ez a különböző gyártók különbözőképpen nevezték el. Nikon – Picture Control, Canon – Picture Style, Sony – Creative Style, Pentax – Custom Image stb.

Ha pontos színeket akarunk, nem hagyatkozhatunk ezekre a beállításokra. (Abba most nem bonyolódnék bele, hogy a kalibrált monitor is fontos) És itt jön a képre az X-Rite ColorChecker Passport-ja. Ára ennek a típusnak 30 ezer körül mozog, de hát mondtam, hogy nem mobil fotózáshoz van:) Ezért a pénzért az összes megvásárolható tábla garantáltan azonos, amit ha belegondolunk, a saját nyomtatónkon nem nagyon tudnánk elérni. A pontos színhűségre két év garanciát vállalnak, bár nyilván ezt kicsit tovább lehet tolni, de sajnos nem a végtelenségig.

Így néz ki a dobozban:

colorchecker
És ez a két tesztábra található az összecsukható védőtokban:

colorchecker

colorchecker (tovább…)

CEWE-Bingó szeptember

Nagyon gyorsan eltelt ez a hónap, bár még eredményekről nem tudok beszámolni, mert a kitöltött Bingó szelvényeket szeptember 5-ig (5-én éjfélig, de még a 6-a hajnal is jó, mert akkor még biztos nem ülök a gépnél:)) lehet feltölteni a galériába.

Azok kedvéért, akik jobban szeretnek psd-vel dolgozni, itt a réteges változat. Aki jpg-t használ, annak 227 x 227 px-re kell megvágni a feladat képeit, és ráhúzni a megfelelő helyre. A Psd-nél rá kell „vágni” a sablonra, de aki ezt választja, biztos tudja, hogyan kell csinálni:)

Szeptember 6-án kiderül, hány Bingó készült. Akié hibátlan, mindenképp kap egy CEWE %-os kupont, és még sorsolunk is kategóriánként!

Aki most próbálja ki először, az feltétlen olvassa el a bevezető cikket, mert abban található minden fontos infó. Remélem, ez a hónap még több játékos kedvű fotózást és screppelést kedvelő játékost vonz majd:)

Íme a szeptemberi CEWE-Bingó az új feladatokkal.

CEWE-Bingó

A jpg-t innen töltheted le, ha a psd-t jobban szereted, amin a sablonok külön rétegen vannak, akkor ezt töltsd le. Külön galéria van a szeptemberi fotóknak, oldalaknak, és majd a Bingó szelvényeknek is, amit itt találsz.

A kérdéseknek használd a fórumot. Jó szórakozást erre a hónapra is:)

Topaz Glow2

Topaz Glow2

A Topaz cég Photoshop plugin-jairól már sokszor írtam, nem kivétel ez alól a Topaz Glow sem, aminek most jelent meg a 2-es verziója. Ezt mutatom be, de mindenképp javaslom a korábbi cikk elolvasását, mert itt főleg az újdonságok ismertetésére törekszem.

A termék jelenleg akciós, a GLOW2 kód beírásával szeptember 3-ig 30 % kedvezménnyel vásárolható meg.  Pontosítva ez azt jelenti, hogy jelenleg $48.99, ami az akció után $69.99-re fog emelkedni.

Akinek a korábbi verzió már megvan, ingyen frissíthet az újra.

A rendszerkövetelmények megváltoztak:

rendszerkövetelmény

Támogatott fájlformátumok: jpg, png, tif. A raw-t továbbra sem szereti a program.

Maszkolni is tudunk már a Glow-n belül, ez különösen azoknak jó, akik nem használnak Photoshop-ot, ahol ezt a műveletet egyébként el lehet végezni. Néhány szó a maszkokról. A maszkok segítségével részlegesen vagy teljesen eltüntethetjük a Glow effekt hatását a kép tetszőleges területén. Ahol fehér, ott teljesen átengedi, ahol fekete ott egyáltalán nem, a szürkénél meg az árnyalatnak megfelelően valamennyire. A programban többféle maszkolási lehetőséget alkalmazhatunk.

Spot: köralakú és középen van alapból, de tudjuk mozgatni és formázni is.

spot (tovább…)

Lightroom – Map Module

Lightroom – Map Module

Már több is, mint egy éve, hogy volt egy cikk a Geotag Photos Pro nevű applikációról, amivel a fotóink exif fájljához tudjuk adni a helyszín gps adatait. Nos, ebben a bejegyzésben azt ígértem, hogy majd bemutatom részletesen a Ligthroom térképes modulját. Azt hiszem, épp ideje, hogy ezt megtegyem:)  Ha nincs semmilyen kütyüd, akkor se hagyd abba az olvasást, mert pont az a szép a dologban, hogy az sem baj, ha nem lett rögzítve a földrajzi adat, ezt utólag mi is megtehetjük, feltéve, ha tudjuk, hogy hol készült a fotó. Ebben a cikkben épp arról lesz szó, hogy hogyan tudunk gps kordinátákat hozzárendelni manuálisan képeinkhez, aminek nem csak az az értelme, hogy nagyon jól néz ki a térképen, hanem hogy ilyen módon is tudjuk keresni, illetve rendezni a fotóinkat.

Ha átváltunk a Map modulra, középen megjelenik a térkép.

Map module

Mivel a Lightroom a Google térképpel dolgozik, online kell lennünk, hogy dolgozni tudjunk a képekkel. A térképen leggyorsabban a Search Map-pel navigálhatunk a helyszínhez.

Search Map

A navigálás egyszerű. (tovább…)