Sokat nézelődök a neten különböző trükkök után kutatva.  Mint mindenre, a fotóból valamiféle grafika készítésére is sok megoldás létezik. Megpróbáltam én is,  össze-vissza változtattam a réteghatásokat, élesítettem és homályosítottam, biztos ezer felesleges dolgot is csináltam közben,  de mindegyik lépés hozott valami érdekeset. A végén egy ponton csak abbahagytam. Ebből a próbálkozásból született ez az oldal.

workshop

Mivel nem kapcsoltam be a Historyban azt a szuper funkciót, amit pont én ajánlottam,  nem tudom pontról-pontra bemutatni, hogy hogyan is született ez a kép, de talán nem is baj, mert nem  kell ezeket a lépéseket lépésről-lépésre betartani, egyszerűen próbálkozni kell, míg nem kapunk egy olyan variációt, ami kedvünkre van.

Én is egy másik képpel kezdem el a lépéseket, majd kiderül, hogy hasonló lépésekkel mivé is válik. Ezt választottam.

grafika1

Első lépésként Ctrl+J-vel készítünk egy rétegmásolatot,  majd Ctrl+I-vel invers-t csinálunk belőle.

grafika2

Scrapbook-os szemmel már ez is egy érdekes hatás, akár  lehetne valami textúrába blendingelve háttérként használni. Ha a réteghatást Linear Dodge (Add)-ra változtatjuk, akkor jól eltűnik az egész kép.

grafika3

Következő lépésként a Filter – Other – Minimumra kattintunk, és tetszés szerint adunk neki  pár pixel értéket.  Nekem a 2 px tetszett.

grafika4

Innentől kezdve tényleg csak ötletszerűen próbáltam megtalálni a nekem legjobban tetsző változatot. Mutatok pár lépést, amit véletlen se tarts be, inkább próbálkozz hasonlóval.

Az alsó háttér rétegből csináltam egy másolatot (Ctrl+J), legfelülre húztam és a réteghatásmódját Color burn-re állítottam.

grafika5

Alt+Ctrl+Shift E leütésével az összes látható réteg egyesített másolatát kapom, ez olyan, mint ha összemosnám a rétegeket, de így a rétegek is megmaradnak. Ezt a réteget most megint megdupláztam, majd  Filter – Stylize – Find Edges ,  majd 10 px-es  Filter – Blur – Gaussian Blur  és Hard Light-re állított réteghatás után így nézett ki a kép.

grafika7

Lehet ezt tovább folytatni a végtelenségig, mert minden újabb variációra rácsodálkozik az ember, de valahol azért csak érdemes megállni. Így nekiálltam keresgélni hozzávalókat, hogy a képből végül oldal legyen. Már megint Lorie Davisont választottam. Tettem rá egy textúrát, és a réteghatásmódot Differencre állítottam. Hogy miért pont arra, azt ne kérdezze senki, tudom, hogy teljesen megváltozott ezzel a kép, de a körítéshez ez tetszett legjobban, és hangulatilag meg nagyon is emlékeztetett arra, amit akkor ott, 2006. Karácsony este láttam.

Nagyon javaslom a bátor kísérletezést, mert nem csak az eredmény, hanem a hozzávezető út is rendkívül élvezetes és roppant tanulságos.

amszterdam