2018! Egy új évet kezdünk! Amiből a Bingó sem maradhat ki:) Mert alkotni jó, és persze így az emlékek is megőrződnek. Szóval, vágj bele újra, vagy itt az ideje, hogy elkezdd:)  Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A decemberi szelvényeket január 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. 7-én jövök az eredményhirdetéssel.

A januári Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227px x 227px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.

A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, és mivel január pont hétfővel kezdődik, kicsit lejjebb azt is megtalálod.

A januári galéria már készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)

A szokásos nyeremények:

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Jó fotózást, screppelést és alkotó munkát! Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár a fórumban, vagy a Facebook-on a CEWE Kreatív Fotográfia csoportban.

És akkor rögtön a januári első kiemelt feladat, amit minyu talált ki.

Kapcsolatunk a Zurammal 22 éve, januárban kezdődött, ez inspirálta az oldalam. De szólhat az oldal évKEZDETről, vagy bármi másról, aminek kezdete van.

Jó screppelést erre az évre is:)