Jó kis sztorik kerültek fel a galériába az elmúlt héten, köszönöm, hogy megosztottátok velünk. Aki mindezért egy 5 $-os kupont is nyert az Oscraps boltjába:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.

Erre a hétre ritacica talált ki feladatot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A legkisebb fiam az első héten nehezen viselte, hogy a két bátyja – bár itthon vannak – mégsem tudnak játszani vele egész nap. Mostanra már szerencsére megszokta, és ő is el kezdett kreatívkodni. Eddig nem érdekelték ezek a dolgok, most viszont már lelkesen veti bele magát a pontösszekötőbe és a matricázásba is.
Készíts egy olyan scrapbook oldalt, melyen bemutatod, hogy milyen kreatív tevékenységbe fogtál bele kifejezetten a karantén ideje alatt. Te vagy valamelyik családtagod. Technikai kikötések: min. 3 fotó szerepeljen, és ez a 3 szín: piros, fehér, fekete – lehet több is, de ez a 3 mindenképp.