Karácsonyi quickpage

Sorban érkeznek a szebbnél szebb képek a karácsonyi kihívásra . Természetesen én nem veszek részt a játékban, de az alkotás kedvéért én is készítettem egyet. Az challenge egyik képének témája egy baba első karácsonya, ami eszembe jutatta a legkisebb gyerekem első karácsonyát, így erről szól az oldal.  Mivel a készítés során csak saját készítésű elemeket használtam, készítettem belőle egy quickpage-et, azaz gyorsoldalt, hogy megosszam azokkal, akiknek tetszik.

Csak alá kell tenni a fotót, és kész is.  Letölthető a galériából.  A freebie-ben persze nincs fotó, sem a könyvön szöveg. Akinek gondot okoz, hogyan is tudna ilyen ferdén írni, az nézze meg az erről készült videót.

Színharmónia

Kiválaszthatod a legfantasztikusabb papírokat, kiegészítőket a fotódhoz, de ha nincs harmónia a színválasztásban, az összhatás nem lesz az igazi.  Még ha fogalmad sincs a színtanról, akkor is érezni fogod, hogy valami nem stimmel.
Ha a téma bővebben és részletesen érdekel, csak rá kell keresned a neten, és jobbnál jobb leírásokat fogsz találni.
Épp ezért úgy gondoltam, hogy inkább gyakorlati tanácsokat fogok adni azoknak, akik bizonytalanok a színösszeállítás tekintetében.
Amit először el kell döntenünk, az az, hogy ahhoz a fotó(k)hoz milyen színvilágot szeretnénk használni. Ha ezt most nem a színtan ismeretével szeretnénk megoldani, akkor a legjobb, ha különböző galériákat nézegetünk, és hozzáképzeljük a mi fotó-összeállításunkat. Akár kész oldalakat nézünk, akár designerek kit-jeit ,ne a hátterekre vagy a kütyükre figyeljünk, csakis a színekre. Igyekezzünk olyat választani, amiben nincs túl sok szín, mert a színek kavalkádja is elvonhatja a figyelmet a lényegről, vagyis a fotóról.  Ha sikerült kiválasztani, akkor ezt a képet mentsük le magunknak és nyissuk meg.
A Photoshopban nézzük meg, hogy a Swatches (színtár) paletta látható-e . Ha nem, akkor a Window – Swatches-zel nyissuk meg. Találunk ott kis színkockákat először azt fogjuk eltüntetni, na nem örökre, a paletta jobb oldalán lévő kis háromszögre kijön egy ablak, és ott a load -dal újra betölthetjük. A kitörlés úgy történik, hogy az Alt nyomvatartásával (ekkor látható is, hogy megjelenik egy olló ikon, ha a színek fölé visszük az egeret), addig klikkelünk a színkockákra, míg az összes el nem tűnik.

Én most hirtelen Leora  Sanford: Holiday Glow készletét néztem ki magamnak, tetszik is, a közelgő karácsony hangulatát idézi. no meg jó designer nyilván nem téved el a színek világában.

A Swatches paletta jobb sarkában lévő kis háromszöggel megnyitva a legördülő ablakot, kiválasztjuk a New Swatch-ot, adunk neki valami nevet, és elkezdjük „begyűjteni” a színeket.

A Foreground-ra (festőszín) kattintva, előhívjuk a Color picklert, és ráklikkelünk valamelyik színre, majd az Add to Swathes-ra. Ekkor ez a szín megjelenik a palettán. Ezt addig ismételgetjük, míg az összes kiválasztott színt így el nem mentettük.

Ezzel van egy olyan, egymással harmonizáló színkészletünk, amit használni fogunk az oldalunk elkészítésében.

Most körülnézünk meglévő papírjaink és alkatrészeink között, és ha rájövünk, hogy van egy csomó szuper, viszont még véletlen sem ezekben a színekben, akkor ne keseredjünk el, mindent át lehet színezni.

A különböző színező technikákat egy videóban mutatom be.  Semmi sem lehetetlen, bátran próbálkozzunk!

És, ha már a film kedvéért össze-vissza színezgettem, készült belőle egy freebie is.  A kis díszítő címke készítésének technikáját a PSHero oldaláról van, a színezgetést meg megtudod a filmből:)

A galériából  letölthető.

Karácsonyi freebie és kihívás

Ha valaki nem tudná, korábban egy szavazást indítottunk, melyben az volt a kérdés, hogy milyen témában szeretnétek ingyenesen letölthető készletet. Magasan a karácsony győzött! Persze ez így karácsony közeledtével nem is meglepő, hiszen, aki nagyon gyors, még akár ajándékba is elkészítheti, a többiek meg az ünnepek után az idei év fotóiból állíthatják össze.
Külön öröm, hogy azoknál a kiemelt partnereinknél, ahonnan már az új, 3.3.4 verziószámú programot lehet letölteni,  akár 30 x 30 cm-es óriás könyvet rendelhetünk, amiben szerintem fantasztikusan nézhetnek ki megscrappelt oldalaink. A mostani kitben épp ezért a négyzetes hátterek már ehhez a mérethez igazodnak. Természetesen, ha a kisebbet választasz, akkor sincs gond, vagy a készítés közben méretezed kisebbre, vagy a beszúrás háttérként-tel ezt a program elvégzi helyetted.
A Karácsonyi album ismét Horváth Veronika munkája, aki a Baby Girl-t is készítette.

A mesés készlettel ismét indul egy kihívás.  A következő két hétben, pontosabban december 7. vasárnap estig várjuk a Karácsonyi albummal készült oldalaitokat. A végén a korábbihoz hasonlóan, ismét egy sorsolás lesz, aminek győztese készíthet magának egy 26 oldalas 21 x 21 cm-es négyzetes vagy A4-es típusú fotókönyvet.

Az Alkotá(r)s közös kit kihívását se szeretném ezzel lezárni, hiszen eddig is fantasztikus oldalak érkeztek és szeretném, ha minél több kerülhetne fel az oldalra.

Remélem, tetszik az új freebie, és nagyon várom az alkotásokat. Jó munkát:))

Elkészült az Alkotá(r)s!

Nagy örömömre, végszóra még érkeztek elemek a közös munkához.  Hozzátettem a készlethez és a galériából elérhető.

Akik nagy tapsot érdemelnek:

Eralilla, eva, gabci242, Moncsi, moncsa1001, morcpille, pavelancsikarainbow, szidis és szrjudit.

Akinek nincs linkelve az oldala, annak tényleg nincs, vagy csak én nem tudom, melyik az??

Még egyszer köszönöm mindenkinek, hogy játszott velünk, nagyon klassz lett a készlet. Induljon is vele egy pár napos kihívás, akinek van kedve, készítsen belőle oldalt, és töltse fel a Galéria – Challenge – Alkotá(r)s mappájába.  Csütörtök estéig várom a képeket, mert, ha minden igaz, addigra elkészül a Karácsonyi freebie készlet és azzal indul a fotókönyves kihívás!

Remélem máskor is lesz kedvetek ilyen csapatmunkához. Egy gyakorlati tanácsot máris szeretnék adni, ez egyébként jól jöhet akkor is, ha csak magunknak készítünk valamit. A beküldött képekből úgy tűnik, nem mindenki ismeri ezt a lehetőséget. Az átlátszó hátterű fájlok esetében az Image – Trim levágja az összes üres, és így teljesen felesleges képkockát, ezzel csökkentve a fájl méretét.  Sokkal jobb módszer, mint a sima crop, hiszen pontosabb és pl. az árnyékos képeknél nem is olyan könnyű megtalálni, hogy a halvány árnyéknak hol is van a vége.

A Challege – Alkotá(r)s galéria már készen áll, kíváncsian várom a képeket:)

Egy történet, egy freebie és sok ötlet

Kezembe került a papám írógépe, az ezzel kapcsolatos személyes része talán nem idevaló, nem is nagyon részletezném, röviden a scrappelt oldalon is ott van, viszont persze hogy erről is eszembe jutott, hogy valamit lehetne vele kezdeni, egyrészt az alkotás öröméért, másrészt, hogy így egy képen legalább pár szóban megmaradjon a történet.

Készítettem egy freebie-t is belőle, ha már úgyis megvan. A fotóalátét egy png fájlban van, csak alá kell tenni a képet, mint a quickpage-nél. A betűket és számokat kiszedtem az írógépből, és lett belőle egy készlet.  A  kopásokat, színeltéréseket szándékosan nem korrigáltam.   Egy manipulált van, amin nincs semmi, oda lehet írásjelet vagy akármit illeszteni.  Az ilyen régi gépeknél nincs 1-es és 0 sem, ezek helyett az l és o betűket kellett használni.

A munkafolyamatról készült egy videó,  jó pár technikai trükk van benne, ami jól jöhet a munkák során. Letölteni a szokásos helyről lehet.

Készítsünk naptárt!

Őrült tempóban közeleg a Karácsony, szóval nem árt időben elkezdeni az ajándék készítést.  A fotókönyvek közül a kis fotófüzet szerintem kiváló egy zsebnaptár elkészítéséhez, kicsi, elfér bármely táskában és a scrap-pelt fotókkal személyessé tehető. Persze a nagyobb méret akár határidőnaplónak is megfelelő.

A galériában találsz egy naptár-készletet.  Két féle fájltípusban vannak a naptároldalak. Az egyik eps, ami egy vektoros fájl, mikor megnyitod, megkérdezi, hogy mekkorában is nyissa meg, ugyanis akármekkorára méretezhető minőségromlás nélkül. Aki ezt nem akarja vagy nem tudja használni, mert a programja nem támogatja, annak png-ben is ott van. Természetesen átlátszó hátterűek az oldalak, így ragyogóan használható scrap-peléshez.  A színét természetesen meg tudod változtani, ha a háttéroldal úgy kívánja.

Készítettem hozzá még egy ecsetkészletet, amiben a hónapok neve van, meg a 2009-es szám. Az ecset betöltéséről itt van egy kép, a használatáról pár ötletet megnézhetsz a filmen.

Ha kipóbálod, mutasd meg a galériában, hogy ötleteket meríthessünk belőle.