Ezer évvel (jó, csak 10) ezelőtt írtam a GideGide Photoshop bővítményről, amivel segédvonalakat lehetett pillanatok alatt létrehozni. Ez még most is létezik, azzal a különbséggel, hogy akkor még ingyenes volt, most meg fizetni kell érte, és nem is keveset. Közben a Photoshop 2014-ben kihozta a továbbfejlesztett segédvonalakat, ami nagy lépés volt a korábbihoz képest. Ez jelenleg is változatlan formában működik, és nagyon hasznos is, bár koránt sem tud annyit, mint a Better Grids nevű bővítmény, amiről most szó lesz. Tény, hogy ez sem ingyenes, de nem is elvárható, hogy minden ingyen legyen:) Megvenni pl. a Creative Market-nél tudod, vagy az Envato Elements-nél előfizetve lehet ezt és millió mást is letölteni.
Telepítéséhez pontos információ van a csomagban.
Gyors összefoglalóként a jellemzők:
- Teljesen testreszabható rácsos elrendezés (megadhatod az oszlopok/sorok számát, a köztük lévő rés méretét, a rács képarányát és a margókat is).
- 3 renderelési mód (segédvonal, alakzat, keret)
- Élő frissítések (a segédvonalaknál) az értékek módosítása közben
- Alakzat renderelési módnál váltakozó háttér- és előtérszín, így tetszés szerint változtatható
- Intuitív felület, tökéletesen illeszkedik a Photoshop többi részéhez
- 8 gyorsbillentyű a segédvonalak vagy a kiválasztott rétegek elhelyezéséhez/középpontba állításához
- Bármilyen dokumentummérettel használható
- Mértékegység választható(px, in, pt, %, mm, cm közül választhat)
- Egér mozgatásával is lehet az értékek növelése/csökkentése
- 1 kattintással történő beállítás-visszaállítás
- Margó összekapcsolása – minden margót egyszerre lehet állítani
- A cellák képarányának vezérlése (pl. 1:1, 4:3, 16:9, …)
- Minden lépés gyorsan visszavonható
- Könnyen beazonosítható rétegnevek rendereléskor
- Rács alkalmazása a dokumentumra vagy a kijelölésre (ha aktív)
A felső sorban lévő parancsikonok közül az első négy elég egyértelmű. A dokumentum közepére függőlegesen vagy vízszintesen, illetve köré tesz segédvonalat.
![better grid](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_15-48-49-1000x904.jpg)
Ez még nem annyira izgalmas, viszont ugyanezt megteszi bármelyik réteggel is, ami nagyon hasznos, ha valamit egész pontosan akarunk elhelyezni.
![réteg](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_14-37-13-1000x524.jpg)
Lehet akár szövegréteg is.
![szöveg](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_15-02-54-1000x549.jpg)
Egy kijelölés.
![ijelölés](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_16-38-25-1000x531.jpg)
Vagy bármilyen forma.
![elem](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-25_15-52-53-1000x536.jpg)
A következő két shortcuts a Fit to Width és Fit to Height, amivel szép szabályosan tudjuk a dokumentumban elrendezni az elemeket vízszintesen vagy függőlegesen. Természetesen figyelembe véve a többi beállítást is, így itt pl. hogy mennyi legyen a margó, illetve a képek közötti távolság.
![fit](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_14-11-11-1000x574.jpg)
Az utolsó kettő vízszintesen és függőlegesen középre helyezi az elemet vagy elemeket. Ha egy réteg van kijelölve, akkor ez egyértelmű, a dokumentum közepére helyezi. (itt a pillangót)
![illesztés](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-25_16-05-20-1000x706.jpg)
Ha két vagy több réteg van kijelölve, akkor ezt úgy kell tekintetni, mint ha egy egység lenne egy rétegen, és ezt az egész grafikát helyezi a dokumentum közepére.
![rendezés](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-25_16-04-52-1000x659.jpg)
A Grid Setting első része is egyértelmű , megadod, hogy hány oszlop, hány sor legyen, és az oszlopok/sorok között legyen-e rés, és ha igen, az mekkora legyen. Utóbbi méretét ezekben adhatod meg: px, in, pt, %, mm, cm.
A Weights az oszlopnál és a sornál is arra ad lehetőséget, hogy az elosztás ne szabályos legyen, hanem az egyik cella x-szer annyi legyen, mint a másik. 20x-os szorzóig bármit beírhatsz. Itt pl. a bal oldali oszlop 3x, a mellette lévő 2x szélesebb, mint a jobb oldali.
![oszlopok](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_18-22-52-1000x711.jpg)
A Fixed ratio-nál az arányokat adhatod meg. Így pl. ha 2:3 arányban fotózol, akkor azt állíthatod be, így a fotókból nem vágódik le semmi.
![arány](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_15-55-53-1000x698.jpg)
A Margin a margó beállítására szolgál, itt is a fent említett mértékegységekben lehet megadni az értékeket. Ha a kettő érték közötti vonalra kattintasz, egyszerre változtatható az összes érték, ha szétválasztod őket, akkor külön.
A legizgalmasabb rész most jön, ugyanis a vonalak által meghatározott területre Shape (alakzat) vagy Frame (keret) kerülhet.
A Shape színe az előtér-háttér színe lesz, a rétegpalettán tökéletesen beazonosítható elnevezéssel.
![shape](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_13-57-26-1000x573.jpg)
Erre vágómaszkkal kerülnek rá a fotók.
![vágómaszk](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_13-58-10-1000x475.jpg)
Aki sablont használt már, annak nem ismeretlen ez a megoldás, annyi különbséggel, hogy a shape sokkal jobb, mint a sablonoknál szokásos sima réteg, hisz a shape-nek a Properties panelen kerekíthetjük a sarkát/sarkait is, és adhatunk hozzá szegélyt.
![sarok](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-25_17-01-29-1000x598.jpg)
A Frame kicsit másképp működik, itt találsz egy részletes cikket róla. Érdemes elolvasni, ezért röviden csak annyit, hogy a kereteszköz intelligens objektumokkal dolgozik, lehetővé téve a keretbe dobott kép intelligens méretezését, vagyis amikor rádobod a keretre, a kép automatikusan a frame méretére ugrik, nem kell igazgatni, mint a vágómaszknál. Ez bizonyos esetekben nagy előnyt jelent.
![frame](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-22_14-02-25-1000x466.jpg)
A Frame-nél viszont nem tudsz egy réteghez pl. árnyékot tenni. A bővítmény egy rétegcsoportba helyezi el az összes réteget, és a rétegcsoportra már lehető árnyék, ami tulajdonképpen egyszerűbb is, hiszen egyszerre lesz minden fotón árnyék.
![árnyék](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/2022-04-25_17-30-06-1000x687.jpg)
Természetesen minden lehetőség megvan a módosításra is. Kitörölhetsz egy-egy réteget, vagy a Better Grid-del egy fotósablont megfelezel, így pontosan tudod méretezni, majd másolva mellé helyezed. Pillanatok alatt elkészül egy saját elrendezés vele.
![sablon](https://halado.fotokonyv.hu/wp-content/uploads/2022/04/grid.jpg)