CeWe design – Magyar Adrienn

Adrit biztosan sokan ismeritek, hiszen arenn vagy magyarenn néven előfordul scrapes oldalakon, sőt itt a galériában is van pár freebie-je. Blogjában is sok érdekességet találni.Tüneményes figurákat rajzol, amikkel vidám, színes oldalakat lehet alkotni.

Megkértük, hogy készítsen egy egész mesekönyvet, borítóval, szimpla-, és duplaoldalakkal. Elkészült, és most örömmel osztjuk meg mindenkivel.

preview

Csak a fotókat kell alátenni, és már készen is van.

Szokás szerint őt is megkértem, hogy meséljen pár dolgot magáról:

Mostanság gyeden vagyok 1,5 éves  Luca lányommal, aki nagyon nem szereti, ha a gép előtt ülök, ezért csak akkor tudok a scrappelésnek hódolni, amikor ő szunyókál. Ha nem a picimmel vagyok, akkor egy alapfokú művészeti iskolában tanítok rajzot, festést és kézműves tantárgyat.
Közel 10 éve használom a photoshopot, de igazából akkor kezdtem jobban megismerni, amikor a scrapbook technikát is megkedveltem, ez kb. 3 éve volt. Eleinte csak más készleteivel dolgoztam, de aztán egyre jobban érdekelni kezdett hogyan is lehetne saját készleteket készíteni, és idén nekiláttam. Hát ilyen és ehhez hasonlóak lettek belőle. 🙂
Kedvenceim a digitális készletek. Ezekben is legjobban a függő díszeket szeretem és az ide-oda tekeredő indákat és a csilli-villi dolgokat. Mára már annyira elhatalmasodott rajtam a gyűjtőszenvedély, hogy sokszor az alkotás rovására megy.
Amikor a készleteimet gyártom, mindig elindulok egy téma mentén és aztán jönnek az újabbnál újabb ötletek és így készülnek sorra a készletek.
Igazából mindig a bőség zavarába esek, nem vagyok képes az egyszerűsítésre, hiszen azt szeretném, hogy minden benne legyen az adott készletben és senkinek ne hiányozzon belőle semmi. Ezért van az, hogy többnyire sok elemet tartalmaznak a kitjeim.
Hogy a  figuráim mért ilyenek? Mert ez vagyok Én. Kicsit szétszórt, kicsit komoly és nagyon vidám.

Ha tetszik arenn mesekönyve, a galéria Quickpagei között megtalálod.

Cewe design – Nagy Zoltán

Már régóta figyelem. Fantasztikus blogján annyi ötlet és kreativitás található, hogy mindig ámulva lesem. Mesés dolgokat készít, és el is magyarázza, hogy mit hogyan kell csinálni.

Még tavaly írtam neki, és mostanra sikerült!  Készített nekünk egy Húsvéti kit-et.

Feltettem neki is pár kérdést, hogy egy kicsit jobban megismerhessétek.

Mi a végzettséged?

A grafika nem tanult szakmám.  A  fémiparból kerültem át a játékszoftver fejlesztésbe még kilencvenötben. A rajz hobbiként követte végig az pályafutásomat, míg el nem kezdtem dolgozni a videójátékiparban, mint 3D grafikus.

Milyen munkáid vannak?

A játékfejlesztés mellett egyre több kisebb-nagyobb munkám akad. Csomagolás és címketervezés mellett előfordult már társasjáték készítés is. A most elkészült scrapbook szett pedig már a második próbálkozás ebben a műfajban. Ezen kívül ott a saját blogom, ami azzal a céllal indult, hogy megismerjék a munkáim, de alapvetően az is csak hobbi. A szabadidőmben készült papírcsodáimat publikálom rajta.

Meséld el pár szóban, hogy is születik meg egy-egy grafikai munka.

Egy munka elkészítése nálam tovább tart mint másnál, aminek előnye, hogy sokat tudok gondolkodni rajta. Hátránya pedig az, hogy három-négy munka is fut párhuzamosan. Állandóan figyelek, minden érdekel, és az ötletek így jönnek. Ha már megvan az ötlet, viszonylag gyorsan kifut a dolog, inkább “mechanikusan legyártódik”. Ettől függetlenül mindig örömet szerez, ha valami szép alkotás készül el.

Mi a kedvenc stílusod?

Sok kedvenc stílusom van. Műfaja válogatja. Építészetben a modern minimalizmus, szobrászatban a barokk, illusztrációban az angol mesevilág nyűgözött le, ami sokszor fellelhető munkáimban. Festészetben inkább az akvarellekért rajongok. Ha ezek alapján kellene berendeznem a lakásomat, nagy lenne az eklektika.

Hogy készült a tavaszi  készlet?

Mivel én “mesevilágban élek”, sok mindenről figurák és állatok jutnak az eszembe. Emiatt tűnhet úgy, hogy a készletben kicsit jobban van reprezentálva a húsvét a tavaszhoz képest. Ami lehet, hogy igaz is. Mindig az inspirál a legjobban, ami először eszembe jut, vagy amit először meglátok. Most a nyulak és azok cselekedetei felé terelődtek a gondolataim. Ezek a gondolatok köszönnek vissza az illusztrációkon.

A háttérpapírok mellett rengeteg tüneményes grafika található a csomagban. Én rögtön készítettem egy képet belőle. A varráson kívül (Petja24) minden ebből van.

husvet

A galériában megtalálod. Ehhez a készlethez ismét szeretnék egy kihívást indítani.  Alkossatok oldalakat ezzel a freebie-vel, és töltsétek fel a galéria Challenge – Húsvét mappájába. Határidő március 31.  A beküldők között megint sorsolás lesz, a nyertes egy 26 oldalas fotókönyvet készíthet magának.

Karácsonyi freebie és kihívás

Ha valaki nem tudná, korábban egy szavazást indítottunk, melyben az volt a kérdés, hogy milyen témában szeretnétek ingyenesen letölthető készletet. Magasan a karácsony győzött! Persze ez így karácsony közeledtével nem is meglepő, hiszen, aki nagyon gyors, még akár ajándékba is elkészítheti, a többiek meg az ünnepek után az idei év fotóiból állíthatják össze.
Külön öröm, hogy azoknál a kiemelt partnereinknél, ahonnan már az új, 3.3.4 verziószámú programot lehet letölteni,  akár 30 x 30 cm-es óriás könyvet rendelhetünk, amiben szerintem fantasztikusan nézhetnek ki megscrappelt oldalaink. A mostani kitben épp ezért a négyzetes hátterek már ehhez a mérethez igazodnak. Természetesen, ha a kisebbet választasz, akkor sincs gond, vagy a készítés közben méretezed kisebbre, vagy a beszúrás háttérként-tel ezt a program elvégzi helyetted.
A Karácsonyi album ismét Horváth Veronika munkája, aki a Baby Girl-t is készítette.

A mesés készlettel ismét indul egy kihívás.  A következő két hétben, pontosabban december 7. vasárnap estig várjuk a Karácsonyi albummal készült oldalaitokat. A végén a korábbihoz hasonlóan, ismét egy sorsolás lesz, aminek győztese készíthet magának egy 26 oldalas 21 x 21 cm-es négyzetes vagy A4-es típusú fotókönyvet.

Az Alkotá(r)s közös kit kihívását se szeretném ezzel lezárni, hiszen eddig is fantasztikus oldalak érkeztek és szeretném, ha minél több kerülhetne fel az oldalra.

Remélem, tetszik az új freebie, és nagyon várom az alkotásokat. Jó munkát:))

Cewe design – Horváth Veronika

 

Adós maradtam még a legutóbbi freebie készítőjének bemutatásával.  A gyönyörű készlettel már eddig is fantasztikus oldalak érkeztek. Nem győzök álmélkodni:)  Egyébként is bébi mániában szenvedek,  így aztán nem is tudnék választani belőlük.  Egyik szebb, mint a másik.

Ne felejtsétek el, hogy a kihívásra október 31-ig tölthetitek fel a képeket a galériába.

Addig még bőven van idő, szóval hajrá!

És akkor szeretném bemutatni Horváth Veronikát, akiről szerintem már a készlete is sok mindent elárul, de a  kérdéseimre adott válaszokból még többet megtudhattok róla.

Mi a végzettséged?

Végzettségem informatikus, multimédia  és computer grafika szakirányon. Ezen kívűl pedig jelenleg a Maryland-i Művészeti Egyetem (MICA) grafikus képzésében veszek részt.

Milyen munkáid vannak?

Egy 100 fős építész cégnél dolgozom Baltimore-ban, ahol a cég belső  grafikai munkálatait látom el. Ezek többnyire kiadványok,  borítók, hirdetések, molinók  és poszterek. Munkáim nagy része nyomtatásra készül.

Meséld el pár szóban, hogy is születik meg egy-egy grafikai munka.

Először felmérem mit is szeretne a megrendelő, mik az elvárásai, milyen az ízlése. Majd anyaggyűjtéssel folytatom és inspirációt keresek a munkához. Ezután pedig megtervezem, hogy mit szeretnék véghezvinni, milyen stílusban, milyen színvilágban. Minél pontosabban tervezek előre, annál könnyebb dolgom van utána.

Mi a kedvenc stílusod?

Kedvenc stílusom igazából nincsen, legfőképp mert mindig szeretek új, más stílusban alkotni es ezáltal fejlődni. A jelenlegi grafikus képzésemen kellett a különféle iparművészeti irányzatok stílusában tervezni és alkotni, ami iránt nagyon lelkesedtem. Ezek közül több is nagyon megragadt, főképp az art deco, art nouveau, konstruktivizmus es futurizmus irányzatok. Pár ilyen ilyen stílusú munkám a website-omon is megtalálható.

Hogy készült a baby girl készlet?

Ez volt az első scrapbook készletem, így nagyon sokat jártam utána, miről is szól ez valójában . Majd anyagot gyűjtöttem, elővettem például kislányom babaruháit a pincéből. Aztán scanneltem, rajzoltam, különféle textúrákat dolgoztam össze, és a színeket folyamatosan módosítottam, hogy egymással összangban legyenek a különböző elemek.

 

Az első challenge és egy újabb freebie!

Elkészült az újabb ingyenes készlet, és ehhez egy kihívást is indítunk.

Ha van kedved, töltsd le, és készíts belőle egy oldalt. Természetesen más elemeket is felhasználhatsz, akár a galériában található többi freebie közül is. A  felhasznált elemek legalább fele Cewe-design legyen.

Töltsd fel a gelériába, nyitottam egy Challenge1  mappát, kérlek, abba tedd.

Október 31-ig várjuk a képeket.  Remélem sok érkezik, így Te is meg tudod nézni mások munkáját.

Most megint a segítségeteket kérem. A szavazó dobozban válaszoljatok arra, hogy milyen módon válasszunk győztest.

Random-mal, ami véletlenszerűen választ ki egyet, szavazással, melyben minden beküldőre lehet szavazni, vagy az a győztes, aki a legtöbb hozzászólást kapja a képéhez.  Én nem tudom eldönteni, az utolsó kettővel az a baj, hogy lehet, hogy rengeteg döntetlen lesz, de akkor még mindig lehet randommal dönteni a döntetlenek között:)

A győztes kap egy ajándék kupont a Cewétől, amivel készíthet magának egy 26 oldalas fotókönyvet bármelyik kivitelben, amit kiválaszt magának. Lehet négyzetes, nagy nagyméretű, keménykötésű, vagy puhakötésű, amihez múltkor készítettem scrapbookos borítót.  Akkor legalább azt is ki lehet próbálni.

Remélem tetszik az új készlet, szerintem mesés.:)  A készítőjét is hamarosan bemutatom.

Jó munkát és nagyon várom a képeket!

Letöltés a szokásos helyen, a galériában.