Hogy csinálok fotókönyvet 3.

1. rész

2. rész

A következő a 18-19. oldal. Itt is egy nagy méretű naplementés fotó az alap, ami szintén a kedvenceim közé tartozik. Némi utómunka, egy vékonyka keret, és egy háttér megválasztása után így néz ki:

Prága Cewe fotókönyv

A kisebb képek feldolgozásánál rögtön egy problémába ütköztem. Ezt a fotót mindenképp szerettem volna használni:

Photoshop Clone Stamp Tool

Lehet, hogy én vagyok túl faxnis, de ez így nekem, hogy ott van két szemetes, meg egy ronda tábla, nem kerülhet be a könyvbe. Először megvágtam, amennyire lehetett, hogy lássam, mennyit kell korrigálni.

(tovább…)

Szerkessz fotókönyvet sorsolás

Eljött az idő!: Kiderül, hogy ki is lesz az a szerencsée, aki még egy könyvet készíthet, most már megkötések nélkül, bármilyen programmal és technikával.
Aki a fórumot is szokta olvasni, az már korábban is láthatta, hogy végül mégis a random szavazásra bíztuk a dolgot. Bizonyos technikai problémák miatt kényszerültünk erre a döntésre. Ezúton is nagyon köszönöm azoknak, akik vették a fáradtságot, végignézték, elemezték a könyveket, és igyekeztek ez alapján egy szavazatot leadni. Egyúttal elnézést is kérek, hogy ez a szavazat most a döntésben nem játszik szerepet, de azok, akik hozzászólást kaptak, biztosan nagyon örültek a pozitív visszajelzéseknek.
És akkor most megyek, és beírom a randomba a neveket:)

Tádádádáááá!!!

Óriási gratula sztrega! Kezdheted a következőt:)) Remélem, a többiek sem csalódottak, hiszen, ha minden igaz, mára már mindenki a kezébe foghatja az elkészült könyvet. Párról már olvashattunk a fórumban, a többiek is biztos elmesélik, hogy milyen lett.

További szép napot mindenkinek:)

Elkészültek a könyvek!

Elkészültek, és már meg is lehet nézni!!

Mind-mind fantasztikus! A résztvevőknek további infót írok a fórumba, a többiek gyönyörködjenek, és hamarosan szavazni is lehet, ha felraktam az oldalsávba a szavazó dobozt. Ez egy hétig lesz ott, a legtöbb szavazatot kapott könyv tulajdonosa készíthet magának még egy könyvet akár 30 x 30-as méretben, ahol nincsenek már megkötések a technikát illetően.

Giga fotókönyv – 2.rész

Sajnos a készítés során megint szembesülnöm kellett azzal a szívesen felejtendő rémséggel, hogy iszonyú sok fotóm a Nagy Vinyó Halál áldozata lett. Még tartogatom, hátha egyszer nem több százezer forint lesz a helyrehozás:) Így aztán nem készülhet oldal pl.  Londonról,  Amszterdamról, vagy Krumlovról, ami különösen  csudaszép.

Mutatom a további elkészült oldalakat:

és a hátsó szimpla oldal:

Giga fotókönyv

A legnagyobb, XXL-es fotókönyv valóban óriási. Panorámaformátum, 42cm x 30 cm a mérete, ami kinyitva 84cm x 30cm. Ezt a típust eddig Németországban gyártották, de most már itthon fog készülni, ami persze azt is jelenti, hogy hamarabb lehet kézbevenni.
Ehhez kell most egy mintakönyvet készítenem. Panorámám van elég, de nem akartam csak azok közül válogatni, mert nem csak ahhoz lehet ezt használni. Lehet trükközni is, nagy felbontású képet panorámaformátumra vágva olyan, mintha több képből lenne összerakva.
Sok díszítést nem raktam rá, hagyom, hogy a fotók érvényesüljenek. Mutatok pár oldalt, ami már elkészült. Klikkelve nagyobban is meg tudod nézni.

Lehet, hogy még változik, de reménykedem, hogy képes leszek így hagyni:) Mutatom a többit, ahogy elkészül.

Szerkesztő lányok! Ne felejtsétek el, hogy 10-e a határidő, részletek a fórumon!