Zajszűrés – kicsit másképp

2015. október 1. | Photoshop tippek, trükkök

A digitális zajról, és annak kezeléséről volt már egy cikk, érdemes azzal kezdeni. Most egy érdekes módját mutatom meg a zaj csökkentésének.

Ennél már a fotózással kell kezdeni, ugyanis több felvétel készül. Ez lesz az image stacks, vagyis a képhalom. Adott egy hely, ahol nincs elég fény, és az egyetlen megoldás az, hogy az ISO-t emeljük meg. Ez bizony zajjal jár. Hogy mennyi zajjal, az többek között a fényképezőgéptől is függ, így nem árt, ha ismerjük gépünk képességeit. A technika nem alkalmas mozgó alakok esetén, ott a korábbi cikkben említett módszereket kell használni. Állvány nem kell, mert ha lenne, az egésznek nem lenne értelme, hisz akkor hosszú expóval fotóznánk, alacsony ISO-val. Egy szál lámpa világított, a háttér fekete. A Camera Raw ablakban látni az adatokat,blende 6.3, zársebesség 1/50 s, és az ISo 6400. Kicsit kellett világosítani, majd megnyitottam a képeket.

stack_ 06

File → Scripts → Load File into Stack. A megjelenő ablakban válasszuk az Add Open Files-t, vagyis a megnyitott képeket. Erre az összes egy dokumentumba kerül.

Load Files into Stack

Mivel kézből lett fotózva, illeszteni kell, hogy pontosan fedjék egymást. Ezt az Edit → Auto-Align Layers-szel tehetjük meg.

Auto-Align Layer

Most az összesből készítsünk egy smart objectet (összes kijelöl, jobb klikk, Convert to Smart Object).

smart object

Majd Layer → Smart Object → Stack Mode, és ott válasszuk a Median-t.

Stack Mode

Ahogy látni, többféle lehetőség is van. A smart object-be egyesített képekből bizonyos algoritmusok alapján egy komposit kép készül. Ennek eredményeképpen itt például a zajt tudjuk csökkenteni vele. Nézzük a végeredményt:

 

  • Before-zaj
    After-zaj
    Before zaj After
 

Látni, hogy jelentősen lecsökkent a zaj mennyisége.

A technikát másra is lehet használni. Szeretnénk lefényképezni egy helyszínt, de úgy, hogy ne legyen rajta senki. Megoldhatatlan, hogy mindenkit elzavarunk, tehát valamit ki kell találni. Ez persze csak arra az esetre érvényes, ha nem túl sokan mászkálnak keresztül a területen. Ha tömegek mennek, akkor jobb lesz, ha visszamegyünk hajnalban:) Kicsit csaltam, mert utólag pakoltam mindenféle hölgyeket a képre, de össze vannak mosva az alapképpel.

utca

Mivel itt nem kell az illesztéssel foglalkozni (állvány használata esetén sem kellene), a File → Scripts → Sratistics-ot használtam, ami gyakorlatilag ugyanaz, csak egy lépésben megoldja az egészet. Mutatom videón, hogy az 5 különböző helyen bemászkáló „turistát” egy pillanat alatt eltünteti. Persze lehetne ezt maszkolgatni is, de így sokkal gyorsabb.

Persze egy kreatív screppernek nem elég a „normális” használat. Itt van pár kép, ahol totál meggondolás nélkül egymásra pakoltam fotókat és/vagy scrap háttereket. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz belőle, de ez benne az izgalmas:)

stack_ 10

stack_ 11

stack_ 12

stack_ 13

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése