Térhatású oldal

Az Oscraps galériájában Adryane oldala valószínűleg végigseper a digitális scrappesek között. Nekem is muszáj volt rögtön kipróbálnom, és mivel kértétek, meg is mutatom, hogy készült. Először leírás, majd videó, ha valaki azt jobban szereti.

Új dokumentum, jelen esetben egy szokásos scrap méretben, azaz 3600 x 3600 px. Lehet rögtön egy hátteret is választani, ami jól jöhet akkor, mikor az árnyékokat kell beállítani.

Fotó kiválasztása. Mindenképpen olyat érdemes, ahol különböző síkok vannak. Például egy utcarészlet, ahol oldal van az épület, és jól érzékelhető a perspektívája. Én pont nem ilyet választottam, hanem egy kutat, ami Lindau-ban van.

Lindau

A fotót legjobb már ilyenkor tuningolni, olyanra, amilyenre szeretnénk. Élesség, kontraszt, színek, szóval a szokásos. De persze lehet ez fekete-fehér is, vagy valami pacsmagolós technika. Ha elkészült, ebből kell egy rétegmásolat, de azt egyelőre kapcsoljuk ki.

A következő lépés, hogy kijelöljük a síkot. Ezt lehet aPolygonal Lasso Tool-lal, vagy a Pen Tool-lal is. Ha az utóbbit választjuk, utána a Path palettán kijelölést készítünk belőle. Mindez a videóban jól látszik, ha valami itt nem egyértelmű, nézd meg. Nyitunk egy új réteget a fotók alá, és az kijelölést kitöltjük valamilyen színnel. Ezzel már meg is van a sablonunk, amit használni fogunk.

3d sablon

(tovább…)

Smudge painting

Ha még nem lenne elég a pacsmagolós technikákból, jöjjön egy újabb variáció. Némi türelem és próbálkozás kell hozzá, mert nem lehet lépésről-lépésre leutánozni. hogy mit hogy kell csinálni, de az alapok ismeretében jó kis móka akkor is, ha rögtön nem lesz tökéletes az eredmény.

A Smudge tool-t az eszköztárban találjuk, ha nincs elől, akkor vagy a Blur, vagy a Sharpen ikont keressük, és alatta rejtőzik el.

smudge tool

Magyarban a maszatoló eszköz elnevezést kapta, mert valóban úgy működik, mintha a fotó egy még nedves festmény lenne, amit jól össze tudunk maszatolni, ha össze-vissza húzogatjuk az ecsetet rajta. Ahhoz, hogy még jól is nézzen ki, nem árt, ha tudjuk, mikor mi történik. Ha kiválasztjuk az eszközt, az opciós sávban látjuk a lehetőségeket:

smudge tool

Bármilyen ecsetet használhatunk, ebben aztán benne van a végtelen kísérletezgetés veszélye is, hisz mindegyik más eredményt ad. Választhatunk a blending módok között is, az erősséggel azt szabályozhatjuk, hogy mennyire maszatoljon. A Sample All Layers az összes látható rétegből vett színeket maszatolja, ha ez nincs bepipálva, akkor csak azokat, amik az aktív rétegen vannak. A Finger Painting minden ecsethúzáskor hozzákever a festőszínből is.

Pár példa, hogy érthetőbb legyen. Ez csak pár ecsetvonás, senki kedvét ne vegye el:)

Alapkép:

alapkép

10 % erősséggel épp csak egy kicsit keni össze:

10%

Ugyanaz a sima lágy ecset, csak 100%-kal:

100%

(tovább…)

Frequency Separation Technique

Nem angolul akarom írni a cikket ˜– sajnos nem is menne – , de ahogy sokszor írtam, nem árt, ha ismerjük az angol kifejezéseket, mert csak így tudunk rákeresni a neten. Magyarul lényegesen kevesebb találat lesz, és ott is nagyrészt az angol kifejezéseket használják.

Egyszer már tematikusan össze kellene szedni az azonos témában íródott cikkeket. Mert portré retusálásból is volt pár, és persze mindegyik más. Minél többet ismerünk, annál könnyebb eldönteni, hogy adott fotónál melyikkel érjük el a legszebb eredményt. Van mikor a gyorsaság a legfontosabb szempont, és lehet, hogy van, mikor szánunk rá bőven időt, csak minél tökéletesebb legyen az eredmény.

Ez a technika nagyon hasznos, mert olyan retusálási problémákat is könnyen meg tudunk vele oldani, amit más módon sokkal kevesebb sikerrel menne. A frekvencia elválasztás lényege, hogy külön választja a kép alacsony és magas frekvenciás adatait. Az alacsony frekvencia tartalmazza a színeket és tónusokat, a magas a textúrát. Így külön tudjuk kezelni a kettőt, ami a retusálásnál nagyon jól használhatunk.

Aki retusált már arcot, tudja, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni. Ha simán elmossuk a bőrt, a textúra teljesen eltűnik, természetellenessé válhat a kép. Ha adott terület textúráját meg szeretnénk őrizni, nem egyszerű a színezetét megváltoztatni. Erre megoldás ez a szétválasztó módszer. A képes leírás után jön a videó is, abban jobban látszódik a lényeg.

Alapkép megnyit, és rögtön két másolatot készítünk belőle. Az alsó a Low Frequency réteg, amit vagy ennek, vagy Color-nak nevezünk el, mert ez fogja a szín információkat tartalmazni. Persze bármilyen nevet adhatunk neki, ha úgy tetszik:)

Frequency Separation

A color rétegből készítsünk Smart Object-et. Ez ugyan nem kötelező lépés, csak ha módosítani akarjuk a következő lépést, akkor így egyszerű dolgunk lesz. Filter > Blur > Gsussian Blur-rel jól mossuk el ezt a réteget. Mivel még nem is tudjuk, hogy mennyi az a „jó”, később még változtathatunk rajta.

(tovább…)

Bird’s Eye View

Madártávlat nézet. Photoshop-ban rengeteg apróság van, ami megkönnyíti a munkánkat. Sokszor egy összetett feladat közben teszek egy-egyről említést, de lehet, hogy az nem marad meg annyira. Érdemes ezeket az egyszerű, de hasznos dolgokat akár egy papírra felírni, valahova a gép közelébe kitűzni, mert ha mindig a szemünk előtt van, biztos fogjuk használni. Egy idő múlva, meg olyan természetes lesz, hogy már nem is kell a figyelmeztető cetli. Most két ilyen apróságot mutatok be retusálás közben.

Korábban volt egy cikk a duplaablakos szerkesztésről. Ennek előnye az, hogy amikor egy kinagyított részleten dolgozunk, mellette a teljes fotón is látjuk a változást, ami nagyon hasznos dolog. Viszont ha nem elég nagy a monitorunk, akkor nem annyira szerencsés, ha egyszerre két kép van nyitva. Ez a Bird’s Eye nézet pont erre jó. Nem kell a nagyító eszközzel váltogatni a nézeteket, elég a H billentyűt lenyomnunk bármelyik eszköz használata mellett, és kattintani az egér bal gombjával, és ameddig nyomva tartjuk, addig a teljes nézet jelenik meg. A nagyított rész egy fehér keretben látszódik, amit arrébb is tudunk vinni, így a szerkesztésben is gyorsan odébb tudunk menni. (jön videó is, ott jobban látni)

Itt a szemre nagyítottam jól rá:

Bird's eye

Ha szerkesztés közben egy gyors pillantást szeretnék vetni a teljes képre, akkor jön a H billentyű.  Ha elengedem, az a rész nagyítódik ki, ahová a keretet húzom.

Photoshop madártávlat

A másik ilyen egyszerű trükk az R betű lenyomásával érhető el. Ezzel a kép nézetét forgathatjuk el tetszőlegesen. A lényeg, hogy nem magát a fotót, hanem csak a nézetet, hogy könnyebben tudjunk dolgozni.

Photoshop Rotate View Tool

Sokat könnyítettek a munkán ezek az apró trükkök.

Photoshop smink

Nézd meg a videót, amiben egyéb apró trükkök is vannak!

Topaz Simplify

Remélem, nem lesz sok két festős téma egymás után, de ez most azért kihagyhatatlan, mert február végéig 19.90 $-ért vásárolható meg ez a plugin. A Topaz név nem ismeretlen, korábban volt már cikk a Topaz Adjust-ról és a Topaz ReStyle-ról is. Persze azóta már újabb verziók is kijöttek, amik még jobbak, mint az előzőek. Talán a legjobb és legkedveltebb Photoshop plugin, így nem csoda, ha Simplify sem maradhat ki a sorból. Természetesen 30 napos trialja is van, amivel korlátozás nélkül dolgozhatunk, de ez az akció  igen kedvező áru vásárlást tesz lehetővé.

Telepítés után a filterek között találjuk meg. Megnyitva ez a kép fogad (persze a saját fotóval:))

Topaz Simplify

Bal oldalt fent az effect-eket találjuk, alatta a hozzá tartozó preset-eket, ami ugye a gyártó által előre megadott beállításokat jelenti. Ezeket persze megváltoztathatjuk a jobb oldalon lévő szerkesztő részben.

A Global Adjustments részben az effect tulajdonságait változtathatjuk meg, illetve a szokásos módosításra is lehetőség van, például világosság, kontraszt stb. A saját beállításainkat el is menthetjük. Pillanatfelvétel tudunk készíteni az egyes lépésekről, hogy vissza tudjunk menni egy korábbi sikeres variációhoz. Ezt a jobb oldalon a Snap ikonra kattintva tehetjük meg.

Természetesen a kreativitásunkat itt is kiélhetjük, mert különböző rétegere különböző hatást tehetünk, majd ezeket blendingelhetjük is. Nem kell feltétlen festői hatásra törekednünk, a példákból kiderül, hogy egy normál fotót is javíthatunk, ha csak finoman hanguljuk a hatásokat.

Mutatok pár példát, minden effect-ből egyet, aztán jön a videó.

BuzSim effect csoport (katt a nagyobb képért, azon jobban látszik):

Topaz BuzSim

(tovább…)