Multiple exposures

Orsi kérésére a mai téma a többszörös expozíció. Nem most találták ki, ez a filmes korszak találmánya. Pontosabban hibája, mert eleinte csak véletlen lehetett ilyen fotókat készíteni, ha az ember elfelejtette továbbítani a filmet, vagy rosszul fűzte be, így aztán a felhúzástól sem ment odébb. A hibát korrigálták a gépeken, beraktak valami kütyüt, ami megakadályozta, hogy továbbítás nélkül exponálni lehessen. Igen ám, de közben kiderült, hogy ebből a hibából sok esetben, ámbár teljesen véletlenül, szuper felvételek születtek. A véletlennek viszont igyekeztek nem esélyt adni, így jött az a variáció, mikor ugyan fel kellett húzni a gépet, de valamit benyomva megakadályoztuk a továbbítást, így már szabad akarattá vált, hogy többször is exponálunk egy kockára.

A digitális gépeknél ilyen véletlen nem fordulhat elő, viszont felmerült az igény, hogy mégiscsak legyen erre lehetőség. Hát lett. Azt, hogy melyik gépben van, és melyikben nincs, a gép leírásából lehet megtudni. A két nagy rivális közül, ha jól tudom, előbb a Nikon oldotta meg és csak után a Canon, ezzel szemben a Canonnál jóval kreatívabb megoldások vannak. Mivel nekem Nikonom van, és azon megtalálható ez a funkció, azzal fogom bemutatni, hogy mit és hogy kell csinálni. Akinek sajnos nincs erre lehetősége, ne keseredjen el, mert ott a Photoshop  a maga blendingeléseivel, amivel ha nem is mindent, meg nem is ugyanúgy, de csak lehet valami hasonlót készíteni.

Általában a fényképezés menüpont alatt található meg, de legjobb megnézni a gép használati útmutatóját.

multiple exposure

Ezen belül három beállítási lehetőség. (nálam)

Többszörös expozíció

A legfelsővel tudjuk bekapcsolni, de ott is megválaszthatjuk, hogy csak egyszer akarunk ilyen fotót készíteni, vagy többször. A többszöri egész addig működik, míg menüben ki nem kapcsoljuk, tehát figyelni kell, hogy úgy ne maradjon.

Single photo

A Number of shots-szal megválasztjuk, hogy hány fotót szeretnénk rögzíteni egy képkockára.

Az Auto gain, ha be van kapcsolva, megakadályozza, hogy minden egyes expozíciótól egyre jobban túlexponált legyen a végeredmény. Ha gyakorlottak vagyunk, ki is kapcsolhatjuk, és magunk határozhatjuk meg az egyes felvételek expozíciós értékeit. Ha a beállítások megvannak, csak fotózni kell. A megadott felvételek elkészülte után a gép magától elkészíti a többexpós képet, amit rögtön meg is tudunk nézni a kijelzőn.

Ennyi az elmélet, utána jöhet a kreativitás. Pár ötlet, aztán lehet kísérletezgetni.

Két felvétel egymáson.

Két felvétel egymáson (tovább…)

Frequency Separation Technique

Nem angolul akarom írni a cikket ˜– sajnos nem is menne – , de ahogy sokszor írtam, nem árt, ha ismerjük az angol kifejezéseket, mert csak így tudunk rákeresni a neten. Magyarul lényegesen kevesebb találat lesz, és ott is nagyrészt az angol kifejezéseket használják.

Egyszer már tematikusan össze kellene szedni az azonos témában íródott cikkeket. Mert portré retusálásból is volt pár, és persze mindegyik más. Minél többet ismerünk, annál könnyebb eldönteni, hogy adott fotónál melyikkel érjük el a legszebb eredményt. Van mikor a gyorsaság a legfontosabb szempont, és lehet, hogy van, mikor szánunk rá bőven időt, csak minél tökéletesebb legyen az eredmény.

Ez a technika nagyon hasznos, mert olyan retusálási problémákat is könnyen meg tudunk vele oldani, amit más módon sokkal kevesebb sikerrel menne. A frekvencia elválasztás lényege, hogy külön választja a kép alacsony és magas frekvenciás adatait. Az alacsony frekvencia tartalmazza a színeket és tónusokat, a magas a textúrát. Így külön tudjuk kezelni a kettőt, ami a retusálásnál nagyon jól használhatunk.

Aki retusált már arcot, tudja, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni. Ha simán elmossuk a bőrt, a textúra teljesen eltűnik, természetellenessé válhat a kép. Ha adott terület textúráját meg szeretnénk őrizni, nem egyszerű a színezetét megváltoztatni. Erre megoldás ez a szétválasztó módszer. A képes leírás után jön a videó is, abban jobban látszódik a lényeg.

Alapkép megnyit, és rögtön két másolatot készítünk belőle. Az alsó a Low Frequency réteg, amit vagy ennek, vagy Color-nak nevezünk el, mert ez fogja a szín információkat tartalmazni. Persze bármilyen nevet adhatunk neki, ha úgy tetszik:)

Frequency Separation

A color rétegből készítsünk Smart Object-et. Ez ugyan nem kötelező lépés, csak ha módosítani akarjuk a következő lépést, akkor így egyszerű dolgunk lesz. Filter > Blur > Gsussian Blur-rel jól mossuk el ezt a réteget. Mivel még nem is tudjuk, hogy mennyi az a „jó”, később még változtathatunk rajta.

(tovább…)

Szemüveg

Ha fotózunk, hamar belefutunk abba a problémába, amit egy szemüveges ember fényképezése jelent. Mondják, hogy a szemüveg öltöztet, ez így igaz, de van még egy tulajdonsága, hogy tükröződik is. Ez nem csak műtermi felvételnél szokott zavaró lenni, de teljesen normális utcai képeknél is. Nézzük meg mi miért van, és mit tehetünk, hogy kiküszöböljük.

A tükröződéssel egyébként semmi bajunk nem szokott lenni, ha például egy tó partján vagyunk, és a környezetet látjuk meg a tó tükrében.

tökröződés

A szemüveg csillogását viszont szeretnénk elkerülni.  Nyilván, ha a szemüveges gyerekünket a játszótéren rohangálva szeretnénk lefotózni, elég nehéz megoldani, hogy a megfelelő szögben tartsa a fejét, de normális körülmények között van lehetőségünk arra, hogy  sikeresen kiküszöböljük ezt a zavaró tényezőt. A probléma közel sem a vaku használatával kezdődik, a szemüvegen minden más fény is becsillanhat. Ez a kép a lakásban készült, vaku nélkül, csak éppen a hátam mögött egy nagy ajtó van, ahonnan érkezik a fény.

szemüveg

(tovább…)

High Key

Valamilyen címet csak kellett adni a cikknek, és jobb nem jutott eszembe. A High-key egy fotózási technika, amikor az alany túl van világítva, árnyék szinte nincs, a háttér többnyire fehér, és a kontraszt sem túl erős. Szórt, természetes fényben egyszerűbb elérni, mint műteremben, ahol ajánlott több lámpa és softbox, hogy szép lágy, árnyékmentes fotót tudjunk készíteni. Különös hangulatot tudunk adni ezzel egy fotónak. Az alábbi fotó még véletlen sem ennek jegyében született, összesen egy lámpa világított, így vannak rajta olyan árnyékok, amik high-key esetében nem igazán kellenének, no de nem is annak készültek, csak kedvem volt játszani a fotóval.

Ilyenkor mindenféle technika eszembe jut, és nagyjából csak hangulatilag tudom, hogy mit akarok, fogalmam sincs, hogy merre visz a próbálkozás, no meg a Photoshop. Most lépésről-lépésre megmutatom, hogy mire jutottam. Az alapkép, amit persze azonnal retusálni kell. Ha sok módszert ismerünk, akkor nem okoz problémát, hogy javítsunk a képen. A színeknek jelen esetben nincs jelentősége, tehát csak a bőrt és szemet kellett kicsit tuningolni. (erről sok cikk volt már, remélem olvastad:))

alapkép

Csak az arcra volt szükségem, ezért egy világos vignettálást tettem rá kedvenc módszeremmel, amit egy videóban is megmutattam, csak most fehér volt a festőszín.

vignettálásA réteghatásmódot Screen-re változtattam. Egy kicsit kevésnek tartottam, így még egy hasonló shape került rá, amit a Free Transform-mal méreteztem, hogy pont olyan legyen, amilyet szeretnék.

(tovább…)

Megint a szövegszerkesztésről

Megint a szövegszerkesztésről

Elképesztő mennyiségű tananyag található a neten Photoshop témában, de maradjunk a Cewe blogon, itt is több száz. Teljesen felesleges mindegyiket „betanulni”, sokszor én is visszakeresek egy cikket, mert már nem emlékszem pontosan, hogy csináltam valamit. A lényeg, hogy legalább azt tudom, hogy hol keressem:) Viszont vannak dolgok, amiket igen is tudni kell. Mert állandóan használjuk, és nagyon megnehezítjük a dolgunkat, ha nem tudjuk fejből azokat a lehetőségeket, amikkel a legfontosabb feladatokat meg tudjuk oldani. Ilyen a szövegszerkesztés is a Photoshop-ban. Az ilyen típusú cikkeket legjobb kinyomtatni, és kiragasztani a gép mellé, ha állandóan használjuk, egy idő után már nem lesz rá szükség, csak azt vesszük észre, hogy mennyivel gyorsabban megy a munka. Újabb adag tudnivalót szedtem össze a témában, amit érdemes megismerni és használni is.

Szerkesztés

A legfontosabb tudnivalók egy korábbi cikkeben vannak, most csak pár tipp hozzá. Ahogy ott írtam, a betűk és sorok közti távolságot a Character panelen tudjuk beállítani, de nem csak ott.

  • Ha nagyobb szünetet szeretnénk a betűk között, jelöljük ki a szöveget, majd az ALT lenyomása mellett a billentyűzeten lévő jobbra mutató nyíl segítségével növelhetjük, a bal nyíllal csökkenthetjük a távolságot.betűtávolságElőfordulhat, hogy csak két betű közt nem megfelelő a távolság, akkor csak a Text eszközzel klikk a két betű közé, és ugyanígy tudjuk módosítani. Itt a T és a betűk között túl nagy volt a távolság, de a többin nem kellett változtatni.

photoshop betűtávolság (tovább…)