CEWE-Bingó december – újdonság

A galéria még nem készült el. A játék azért ugyanúgy folytatódik, és majd egyszerre az összes elmaradt sorsolást megejtjük. Játszatok továbbra is:)

Erre a hétre Gólya talált ki játékot. 

Hogy miért is ugrott be ez a cím az eheti kihíváshoz, már meg nem tudnám mondani, hiába kutattam az elmúlt időszak képei és emlékei között, semmi frappáns nem jutott eszembe. Szerencsére az idei ovis fotózás képeit a fizetéstől számított három másodperc alatt kaptam meg, így mondhatom,nekünk most ezek a képek az újdonságosak, így ezekkel készítettem oldalt , egy viszonylag újdonságos készlettel (Blagovesta/SBasic: Blessed), amely a Black Friday alkalmából jelent meg, és ez az első oldalam vele.

A feladatot úgy értelmezheted, ahogy jól esik. Lehet új holmi, érzés, emlék, de akár egy új technika is, amit eddig nem próbáltál. Kíváncsian várom az oldalakat!

Jó scrappelést!

CEWE-Bingó december – napról-napra

CEWE-Bingó december – napról-napra

November utolsó játéka maga a november, lehetett ez a kedvenc fotónk, egy esemény megörökítése, vagy akár egy felvétel a korábbi évekből.

Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Köszi, hogy játszottál, és küldöm az utalványt!

Ezen a héten sem lesz nehéz feladat, ezt a készletet kell felhasználni hozzá. December napjait érdemes megörökíteni, a sok-sok apró pillanatból szép emlék állítható össze. A héten már mikulás, az is lehet a téma, de persze bármi más is. Szakítsatok időt a scrap-re, mert alkotni jó:)

A készletet a képre kattintva tudod letölteni.

Fotókönyv sablonok

Egyszer régen már készítettem egy sablon csomagot, de azóta több új méret is megjelent, így épp ideje volt rendbe rakni. És úgy gondoltam, az sem ártana, ha némi magyarázat is lenne a használatához.

Minden méret külön mappában van. Minden mappában van egy rövid ismertető a használatról, de készítettem is egy videót is, így annak a linkjét is beleraktam.

Ahol nincs borító sablon – ez a tűzött típus – az azért van, mert ugyanaz a mérete, mint a belső duplaoldalé. Illetve az XXL panoráma változatánál nem lehet semmit elhelyezni a borítón.

A vászon borítású könyv borítóján is csak egy adott hely van fotónak, így azt érdemesebb a Cewe fotószerkesztőben beszúrni. Mérete: 12,7 x 10 cm.

A már új sabloncsomag ugyanott megtalálható a galériában, vagy a képre klikkelve letölthető:

(tovább…)